kyra_wilson: Micsoda??
landonorris: Átmehetek?
kyra_wilson: Persze.
Ezek szerint a napom még mindig nem ért véget. Mondhatnám, hogy jobban örültem volna, ha Lando reggel teszi látogatását nálam, de most egyáltalán nem bántam, hogy átjön. Tudtam, hogy fordított helyzetben valószínűleg én is hozzá fordultam volna ilyen későn és szívesen fogadott volna a szobájában egy mélyebb beszélgetésre. 5 percbe tellett neki eljutni a szobámba. Halk kopogás után benyitott én pedig egyből az ajtóhoz siettem és a nyakába ugrottam.
-Mi történt? -támadtam le egyből és kibontakoztam az öleléséből.
-Szakítottunk. -felelte egyszerűen.
-Ugye nem miattam? -utaltam a képre.
-Nem fogok hazudni. Volt közöd hozzá, de teljesen nem miattad. -felelte rám nézve.
-Lando én nagyon sajnálom. Nem akartam nektek galibát okozni. -hadartam a britnek. Teljesen az én hibámnak éreztem a történteket elvégre nagy valószínűséggel a lány miattam akadt ki.
-Kyra nincs semmi baj. -nyugtatott meg és a kezét a vállamra tette.
-De igen. -erőszakoskodtam. Az én hibámból szakítottak!
-Kyra! Fejezd be. Elmondhatnám végre, hogy mi volt? -emelte meg picit a hangját.
-Persze, bocsánat. Hallgatlak.
-Szóval Emilyvel szakítottunk igen. Jobban mondva én szakítottam vele.
-Mivan? Miért? -néztem rá döbbenten. Teljes mértékben azt hittem, hogy a lány szakított vele.
-Amikor kitettem a képet rólad kiakadt. Hiába mondtam neki, hogy barátok vagyunk. Nem igazán hitte el. Azt mondta, hogy válasszak. Te vagy ő. Nyilván egyértelmű a válaszom, mivel itt állok és ezt mesélem.
-Várj, micsoda? -döbbentem le teljesen a szavain. -Te inkább engem választottál? -néztem rá kikerekedett szemekkel miközben a mutató ujjamat a mellkasomra tettem.
-Persze. Emily rendes lány, de ha nálad kiakadt mi lesz akkor, ha a szezon folytatásánál meglátja a közös képeinket random lányokkal a közösségi oldalaikon? Nekem ez nem hiányzik. Azokat a képeket úgyis felteszi valaki
-Lando én annyira sajnálom. -mondtam szinte suttogva.
-Gyere ide. -ölelt meg. -Tudom, hogy nem régóta ismerlek, de az egyik legjobb barátom lettél. Annyit segítettél nekem ezalatt a pár hét alatt, mint amennyit Emily, vagy bárki más sohasem tudott volna. Egyértelmű, hogy téged választalak.
Lando hihetetlenül édes volt. Talán ezért is sikerült belevésnie magát a szívembe. Szavai hallatán elsírtam magam. Jól esett a tudat, hogy egy ilyen ember áll mellettem és hogy neki is annyit jelentek, mint amennyit ő nekem. Életem legjobb pillanatai közé tartozott immár ez is. Ott álltunk a szobám közepén ölelkezve. Nagyon sokat jelentett számomra, hogy Norris az én oldalamon állt ki.
-Amúgy is. -folytatta –Emily egy fellángolás volt számomra. Nem illettünk össze. Jó igaz, hogy nem sokat voltunk együtt, de ennyi idő alatt rá jöttem, hogy számomra nem ő a megfelelő. Nem ő volt az igazi.
-Jobb később rájönni, mint soha. -vigasztaltam a cseppet sem szomorú fiút.
-Majd lesz egy barátnőm, aki elfogadja, hogy te vagy nekem. -mosolygott rám.
YOU ARE READING
𝐒𝐳𝐚𝐛𝐚𝐝𝐬𝐚́𝐠 || 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ||
RomanceNyár. Mi is lehet jobb a nyárnál? Kyra Wilson élete legjobb nyara előtt áll, ugyanis az egyetem előtti 2 hónapot Olaszországban tölti a legjobb barátnőjével. Ám az első munkanap korán sem úgy alakul ahogy eltervezték. Ismerős idegenek jelennek meg f...