𝐒𝐳𝐚𝐛𝐚𝐝𝐬𝐚́𝐠 || 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ||

öt

Fogalmam sincs, hogy mit vártam a következő naptól. Talán, hogy a fiúk ismét közelednek felénk, hiszen olyan jól éreztük magunkat az előző este. Viszont ideje volt kiszakadnom az ábrándozásból. Ideje volt visszatérni a valóságba és folytatni a munkát. Ma korán sem jelentkeztek ki- és be a szállodába, mint tegnap. Voltak egy páran, de talán a tízet sem ütik meg. Ennek köszönhetően a napunk sokkal lazábban telt. Átbeszéltük Carlával a tegnap esti történéseket. Megosztottam vele az érzést miszerint a fiúk egy újabb oldala mutatkozott meg előttem. Szerencsére teljesen megértette az érzéseimet.

Illetve rajta is azt véltem felfedezni, hogy várja, hogy a fiúk ismét megjelenjenek. De ez sajnos nem így történt. Láttuk őket párszor a nap folyamán, viszont vagy siettek, vagy valamiről beszélgettek. Esélyünk sem volt arra, hogy ismét velük töltsünk akár egy minimális időt is. Valahol ez fájt. Túl hamar beleéltem magamat ebbe az egészbe.

-Szia. -zökkentett ki egy hang a gondolataimból.

-Szia. Miben segíthetek? -kérdeztem kedvesen.

-Foglalásom van Victoria Verstappen névre. -nézett rám.

-Rendben már is keresem. -hoppá, egy újabb Verstappen. -Itt is van. Kérlek írd alá alul a lapot miután leellenőrizted, hogy az adatokkal nincsen semmi probléma.

Átfutotta majd aláírta a lapot és egy mosoly kíséretében vissza is adta.

-Ez a szobád kulcsa. A 501-es szoba a tiéd. Az 5.emeleten találod. A lifteket pedig arra vannak. -mutattam a liftek irányába.

-Köszönöm. Illetve lenne még egy kérdésem.

-Parancsolj. -fogalmam sem volt, hogy mit is akar kérdezni.

-Nem ti voltatok tegnap este Lando instás képén? -húha ő aztán nem kertel, az már egyszer biztos.

-Dee igen. -nevettem fel halkan.

-Akkor lehetséges, hogy még összefutunk párszor. -mosolygott és már el is ment.

A napunk további része teljesen eseménytelenül telt. Ahogy a következő napunk is. A fiúk ismét hatalmas rohanásban voltak. Biztosan a pályán voltak. Néha Victoria állt meg beszélni pár szót, vagy csak köszönni. Rettentően kedves lánynak tűnik. Viszont kezdtem úgy érezni, hogy semmi esély arra, hogy ismét a fiúkkal legyünk. Az az este csak egyszeri alkalom volt, ami semmit sem jelentett. Viszont az ember ilyenkor elkezd reménykedni és hiú ábrándokat kergetni. Ez történt velem is.

Carlával végeztük a munkánkat. Munkaidő lejárta után sétáltunk a parton, vagy éppen a városban. Messzire nem merészkedtünk eddig. Azt majd hétvégén talán. Anyáékkal is sikerült beszéltem párszor. Bemutattam nekik a szobámat, illetve a kilátást. Már nagyon hiányoztak. Csodás élménynek számít Olaszország, viszont a tudat elgondolkoztat, hogy 2 hónapig távol vagyok azoktól akikkel eddig éltem és napi szintű kapcsolatban voltam. Dehát ez vár rám. Ideje felnőni.

--

19:45

Carla: Megyünk vacsizni?

Kyra: Mehetünk. 5 perc múlva a liftnél?

Carla: Okés.

--

A vacsora viszonylag jól telt. Próbáltunk minél több mindent megkóstolni egy nagy pohár bor társaságában. Jókat beszélgettünk és nevettünk. Hiányoztak már az ilyen pillanatok. Carlához hűen az étkezőben megismerkedett valamilyen sráccal, akivel este randizni megy. Pár napja vagyunk itt és már pasizik. Szép. Úgyhogy az estét valószínűleg egyedül fogom tölteni. Király.

Fel is mentem a szobámba miután elláttam a barátnőmet minden féle jó tanáccsal. Viszont tudtam, hogy felesleges mivel tud vigyázni magára. Nem utolsó sorban pedig számtalanszor akadt már ilyen vagy ehhez hasonló alkalom. A nap éppen ment le. Csodálatos volt megint. Ezt talán sosem tudnám megszokni. Ugyan az mindig, de egy kicsit más minden alkalommal. Az erkélyemről figyeltem amikor megrezzent a telefonom a zsebembe. Instagram értesítés.

charles_leclerc követni kezdett.

Nem hittem a szememnek. Gyorsan viszonoztam a követését és próbáltam a kislányos izgulásomat félretenni. Viszont újra megrezzent a telefonom a legnagyobb meglepetésemre.

charles_leclerc: Szia.

Uram atyám. Próbáltam lehiggadni, viszont egy ilyen helyzetbe szerintem az mindenkinek nehezen menne. Azért még is csak Charles Leclerc írt.

kyra_wilson: Szia.

charles_leclerc: Dolgozol még?

kyra_wilson: Nem. Nemrég végeztünk.

charles_leclerc: Naa király. Milyen volt a napod?

Most komolyan. Ahelyett, hogy élveztem volna, hogy egy pilóta ír nekem, az járt a fejemben, hogy miért nekem ír. Bár lehet csak beszélgetni szeretne valakivel. Viszont arra ott vannak a fiúk. Érthetetlen volt számomra az egész.

kyra_wilson: Egész jó. Nem voltak ma olyan sokan. És neked?

charles_leclerc: Őszintén szar. Kint voltunk ma a pályán szabadedzésen. Nem ment valami jól.

Na sejtettem, hogy a pályán voltak.

kyra_wilson: Ohh...Hát ne aggódj. Majd a holnapi időmérő jobb lesz.

charles_leclerc: Remélem. Szeretnék elnézést kérni a múltkori "megnyílásom" miatt. Nem akartam rád zúdítani a helyzetünket. De egyszerűen nem tudtam magamban tartani.

kyra_wilson: Semmi probléma.

charles_leclerc: Akkor jó. Viszont elköszönök, holnap korán kell mennünk a pályára. Jóéjt.

kyra_wilson: Sok sikert holnap. Szia

Nem sejtettem, hogy ilyen közvetlen lesz. Valahogy a hírességek mindig úgy voltak a fejemben, hogy bunkók és távolságtartóak. De ezen a megállapításomon Charles most változtatott. Az egész helyzetbe furcsa volt belegondolni. Azok az emberek akiket eddig a tévében láthattam, és ismerhettem meg felszínesen, most itt voltak pár emelettel arrébb. Szürreális volt az egész, hogy pont velem történik ez meg. Viszont szerettem volna velük jóban lenni. Őszintén ki ne akarna.

Azt már csak magamnak köszönhetem, hogy mindent túlgondolok. A legtöbb ember nem ilyen beállítottságú (roppant szerencsések), viszont én nem tartoztam közéjük. Nagyon könnyen ragaszkodtam mindig is az emberekhez. Pont ezért számomra nehezebb a búcsúzás és a felejtés. Bármit megtennék azért, hogy az agyam ne egyfolytában a pilótákon és az előző estén járjon. Tényleg bármit. Mert ezzel az egésszel csak saját magamat teszem tönkre. Hiú ábrándokat kergetek úgy, hogy tudom, hogy semmi esélyem. És ez egy idő után felemészt.