A szombat esti buli reggelén izgatottan, de mégis picit nyűgösen ébredtem. Nem aludtam valami túl jól az elmúlt egy hétben. Foghatnám a kimerültségre vagy igazából bármi másra, de egyértelműen a Ferrari sztárpilótája volt az oka a problémámnak.
Őrlődött bennem minden féle gondolat. Rosszul éreztem magamat amiatt, hogy Charles nem akar kapcsolatot, de fogalmam sem volt, hogy miért. Természetesen én sem akartam elköteleződni senki mellett. Legalábbis nem olyan fiú mellett, aki az ideje nagy részét távol tölti tőlem. Minden reményem abban maradt, hogy az egyetemes éveim alatt megismerek valakit, aki méltó társam lesz.
--
Az indulás előtti 3 órával Carla és Victoria barátnőm a szobámban tanyáztak le ideiglenesen. Jobbnak láttuk, ha együtt készülődünk az esti megmozdulásra. Mivel hajat az előző este folyamán mostam, ezért nem tartottam szükségesnek ismét víz alá dugni a hajkoronámat. A lányok is jövőbe látóak voltak, ezért ők is hasonlóan cselekedtek az elmúlt este.
-Nehogy azt vedd fel. -szólta le Carla a ruha ötletemet.
Nem akartam túlzásba vinni a kiöltözést. Egy ejtett vállú babakék felsőre esett a választásom fekete rövidnadrággal. Nem volt kedvem egész este feszengeni valami puccos ruhában, ami nem is igazán illik hozzám.
-Kizárt dolog. -kontrázott rá Vic is.
-Nem értem mi bajotok vele. -ráztam a fejemet.
-Az, hogy ilyen ruhába iskolába mennék el és nem bulizni. -adott egyértelmű választ Carla.
-Na és? Kényelmes és az számít.
-Nem. Ami igazán számít ma este az minden csak nem ez a ruha. -folytattuk a vitánkat.
-Kyra ne már. -nyaggatott Vic –Ne legyél ennyire prűd. Nem halsz bele, ha egyszer olyan ruhát veszel fel, ami nem annyit takar, mint az apácák leple.
Bár semmi kedvem nem volt kiöltözni, mégis megfogadtam Victoria szavait. Átadtam magamat az irányításuknak és hagytam, hogy merészebbnél merészebb ruhákat mutogassanak nekem.
-Az jó lesz. -kiáltottam hirtelen, amikor egy piros ruhát hoztak a szemem elé.
Akaratlanul is beugrottak Leclerc szavai az előző buli után. "Remélem következőleg piros ruhát veszel fel". Ez a mondat azóta is tűzként égett a fejemben. Emlékszem, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem az az egyetlen mondat. Hát most megkapja Leclerc amit akart.
Piros ruhában mutatom meg neki, hogy mit veszített.
-Na végre. -az égre nézve hálálkodott Vic- Végre valami jó döntés.
-Ez igen kisanyám. -bólogatott elismerően Carla is.
A ruha anyaga és kinézete nagyon hasonlított a múltkori ruhához. Szintén fényes szatén anyagból készült, ám ennek a színe tűzpiros volt rosegold helyett. Első látásra szerelem volt. Bár nemigen hordok ilyen ruhákat, mégis egyből magára vonzotta az én tekintetemet is.
Rövid időn belül a lányok is választottak maguknak ruhát. Áldom az eget azért, mert Carlának ilyen a stílusa. Nélküle teljesen meg lennénk lőve.
A ruhámat és a hozzá passzoló vörös rúzsomat épp elég kihívónak találtam, ezért a sminkem többi részét egy tusvonal tette ki.
-Kyra! Lando hív. -kiabált oda Vic.
-Megyeeek. -siettem a telefonomért, amit egyből fel is vettem.
-Na mizu? -szóltam bele mindenféle köszönés nélkül.
YOU ARE READING
𝐒𝐳𝐚𝐛𝐚𝐝𝐬𝐚́𝐠 || 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ||
RomanceNyár. Mi is lehet jobb a nyárnál? Kyra Wilson élete legjobb nyara előtt áll, ugyanis az egyetem előtti 2 hónapot Olaszországban tölti a legjobb barátnőjével. Ám az első munkanap korán sem úgy alakul ahogy eltervezték. Ismerős idegenek jelennek meg f...