Leclerc tette egyenesen a szívemig hatolt. Tudtam, hogy nem akar kapcsolatot és hogy nem akar ragaszkodni senkinek. Ez teljes mértékig érthető számomra. De közölte, hogy nem vagyok közömbös a számára. És ez adott igazából egy kis reményt.
Reményt arra, hogy ábrándozzak és álmodozzak igazából róla. Sohasem akartam ragaszkodni senkihez. Mindig a magam útját akartam járni az életben. És ez az egész most felborult. Charles Leclerc felborította az elveimet.
Elérte a piszkos mosolyával és kegyetlen őszinteségével, hogy számomra többet jelentsen a kelleténél. Fájó beismerni de Charles Leclerc igenis több számomra, mint egy sima barát.
És ez a probléma. Nem akartam, hogy ez legyen. Nem akartam ragaszkodni és újra elveszíteni. Mivel Charles Leclerc elveszítéssel jár. Méghozzá nagyon naggyal.
Közeledik a nyár vége. A szezon folytatódik, az egyetem elkezdődik. Útjaink szétválnak és kettőnk közül ismét én veszítek. Nem akartam, hogy ez így legyen, de valahogy mégis így lett. Egy nem tervezett nyári kaland, vagy valami hasonló, ami teljesen felborította az életemet.
--
A buli utáni visszaúton csendben ültünk a taxiban. Együtt mentünk a társasággal, de nem együtt jöttünk. Őszintén nem érdekelt, hogy ki mit csinál. Lehet szörnyű barát vagyok, de ebben a pillanatban a saját problémám fontosabb volt számomra, mint a többiek holléte. A barátaim estéjét nem akartam elrontani azzal, hogy korán lelépek, ezért nem is sok mindenkinek mondtam el.
Victoria mindenképpen velem akart jönni, de egy idő után ő is belátta, hogy jobb, ha ő marad a szórakozóhelyen. Norris viszont hajthatatlan volt. Mindenképpen velem akart jönni, amit nem bántam. Az ő társaságán kívül nem vágytam senkiére.
--
-Nemsoká lemegyek hozzád. -közölte Lando a liftben.
-Köszönöm, de nem szükséges. -próbáltam lerázni.
-Kyra, ne ellenkezz, úgyis lemegyek. -felelte, mintha ez így lenne megírva.
-Rendben.
A liftből kiszállva szinte futólépésben közeledtem a szobám felé. Sírni akartam, de tudtam, hogy nem helyénvaló. Nem éri meg azt a sok könnyet az, amit a Ferrari pilótája okozott nekem. Az egész nem ért annyit, mégis elrontotta a kedvemet.
A szobába beérve rúgtam le magamról a cipőt és kibújtam a piros ruhából. Egyből beálltam a tusoló alá. Hallottam, hogy a telefonom megállás nélkül pittyeg és teljesen biztos voltam benne, hogy Victoria érdeklődik az állapotom felől. Szép lassan hagytam, hogy a gondolatok cikázzanak a fejemben a forró víz alatt. Ugyanaz a kép játszódott le a fejemben újra, újra és újra.
Kis idő után a víz alól kiszállva felvettem a pizsamámat és bevetettem magamat az ágyba. Hogy tehette ezt Charles?
Nem vagyok együtt ez tény. De valamilyen szinten akkor is ragaszkodunk a másikhoz. Legalább is eddig azt hittem.
Itt volt az ideje, hogy tudassam Victoriát hogylétem felől. Ám a teljes meglepettséget az okozta, hogy ki írt Victoria helyett.
01:12
charles_leclerc: Merre vagy?
charles_leclerc: Minden oké?
01:24
charles_leclerc: Ugye nem történt semmi baj?
01:40
charles_leclerc: Kyra a fiúk sem tudják hol vagy...
YOU ARE READING
𝐒𝐳𝐚𝐛𝐚𝐝𝐬𝐚́𝐠 || 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ||
RomanceNyár. Mi is lehet jobb a nyárnál? Kyra Wilson élete legjobb nyara előtt áll, ugyanis az egyetem előtti 2 hónapot Olaszországban tölti a legjobb barátnőjével. Ám az első munkanap korán sem úgy alakul ahogy eltervezték. Ismerős idegenek jelennek meg f...