𝐒𝐳𝐚𝐛𝐚𝐝𝐬𝐚́𝐠 || 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ||

négy

-Mozogj már Leclerc. -hallottam egy kiáltást, amikor már a part közelében jártunk.

-Fogd be Albon! -kiáltott vissza az előbb említett srác nevetve.

Amint egyre közelebb értünk egyre több hangot hallottunk. A fiúk nevetve futottak a vízbe és lökdösték egymást. Jó volt látni, ahogy ezek a világhírű fiatal srácok a folyamatos versengés ellenére tudnak együtt szórakozni és ilyen jó kapcsolatban vannak a pályán kívül. A szívem dobbant egy nagyot ezt látván. Valamiért a gyerekkoromra emlékeztetett. Amikor az életemben minden rendben volt, önfeledten szaladgáltam és nem kellett az iskola és egyéb dolgok miatt stresszelnem.

-Nahát eljöttetek! -kiáltott fel Ricciardo.

-Ki nem hagynánk. -válaszolt helyettem a barátnőm.

-Remélem fürdőruhát hoztatok, különben a ruhátok lesz vizes. -kiáltotta felénk Russell – Nem volt lehetőségem bemutatkozni. George Russell vagyok.

-Én Carla, ő pedig a legjobb barátnőm Kyra.

-Halihoo. -köszöntem oda én is.

-Gyertek lányok. Isteni a víz.

Levettük a ruháinkat és bikiniben indultunk a víz felé. Nagyon zavarban éreztem magamat ruha nélkül ennyi fiú előtt. Az alakommal sosem voltam megelégedve. Nem mondanám magamat ducinak, viszont a genetikám miatt szélesebb a csípőm és nagyobbak a combjaim. Emiatt nincsen lapos hasam. Carla viszont az ellentétem. Nádszál vékony és inkább a felső idomai kerekebbek, míg nekem az alsók.

-Lewis Hamilton vagyok. Örülök a találkozásnak. Ők pedig a többiek. -felsorolta a neveket és közben mutatta, hogy ki kicsoda.

-Mi is nagyon örülünk. -mosolyogtam rá kedvesen.

-Héé srácok csináljunk már egy insta sztorit! -kiáltott fel Lando a semmiből. -Jöjjön ide mindenki mögém, így benne lesz a tenger.

Carlával mi egy kicsit odébb álltunk meg, mivel nem szerettünk volna belemászni a képbe. Amúgy sem hiányzott, hogy több ezer ember bámulja a bikinis képemet az interneten. Na meg az újságírók...

-Ne szórakozzatok már lányok. Gyertek ti is. -szólt Lando. Ennyit a tervemről, miszerint nem leszek benne a képbe.

Beálltunk mi is a fiúk közé. Elővettük a legszebb mosolyunkat és mindannyian belevigyorogtunk a kamerába. Meg kell, hogy mondjam egész jó kép lett. Azt leszámítva, hogy a ruházatunk elég hiányos.

Ezután folytatódott a hülyéskedés. A fiúk egészen jól fogadták azt, hogy mi is odacsapódtunk hozzájuk és már-már kezdtem úgy érezni, hogy közéjük tartozom. Annyira felszabadult volt mindenki. Az álmodozást még egy kicsit meghagytam magamnak. Fájt volna beismerni, hogy egyetlen este miatt nem fogok közéjük tartozni. Biztos máskor is csináltak már ilyen, hogy együtt "buliztak" random lányokkal. Hiszen ők is fiatalok. Attól mert, hogy híresek még ők is csinálnak meggondolatlan, vagy ehhez hasonló dolgokat.

Kimentem a partra, hogy onnan figyeljem az eseményeket, illetve videót csináljak. Csupán emlékként.

-Ugye azt a videót nem akarod kitenni sehova? -szólalt meg mögöttem valaki flegmán. Ijedten hátra kaptam a fejemet.

-Megnyugodhatsz! Csupán csak emlékbe kell. -feleltem magabiztosan és visszafordítottam a tekintetemet a vízben lévőkre.

-Tehát számodra ennyit jelentett az egész. Egy emlék. -forgatta ki a szavaimat.

-Nem ezt mondtam Leclerc.

-Akkor mire akartál utalni? -kérdezett vissza egyből.

-Arra, hogy nem mindig lesznek ilyen napjaim. Az egyetem mellett esélyem sem lesz ilyen estékre. Jó lesz akkor visszanézni és kicsit visszaemlékezni erre a pillanatra. Amikor szabadon nevettünk.

Charles nem mondott semmit szimplán csak meredt előre. Nem tudom, hogy a többieket nézte, vagy elbambult a vizet kémlelve. Minden esetre nagyon jól állt neki a holdfény.

-Sajnálom az előbbi bunkó megszólalásomat. -nézett mélyen a szemembe. Őszintének tűnt. - Tudod csak annyi érdek barátunk volt. Annyian használtak minket ki a hírnév miatt. Féltem a srácokat. Tudom, hogy számukra nem lenne új, de azért minden ilyen alkalom hagy egy kis lyukat a szívükön.

Teljesen megtudtam érteni miről beszélt. Bár én nem voltam híres mégis eltudtam képzelni, hogy milyen lehet, hogy állandóan jönnek-mennek az érdekbarátok. Szörnyű lehet így élni.

-Semmi ilyesmi szándékom nem volt. -mondtam neki én is őszintén. Viszont a témát kényesnek éreztem, ezért próbáltam más felé terelni.

-És hogy tervezed a nyaradat? - tettem fel azt a kérdést, amire én már tudtam a saját válaszomat.

-Pihenni szeretnék. Bulizni és a barátaimmal lenni. Egyszerűen csak élvezni akarom, hogy nem a rohanásról szól minden. Ezért is maradok itt én is a verseny után.

-Nehéz lehet állandóan rohanni. -próbáltam a lehető legegyüttérzőbb hangon mondani.

-Az. De ez ezzel jár. Valamit valamiért.

-És hogyhogy a szállodában maradtok? -számomra nem volt tiszta ez a dolog, ezért is kérdeztem meg.

-Együtt szeretnénk maradni. Viszont semmi olyan szállást nem találtunk, ahol ez megoldható lenne. Ezért maradunk itt. Külön szobákba vagyunk, de mégis együtt. Nem kell gondolkodni a főzésről például. Itt tényleg magunkra tudunk koncentrálni. -merült el a saját válaszában.

Viszont erre nem tudtam mit mondani. Valamilyen szinten érthető volt. Megtehetik minden tekintetben, hogy itt maradjanak. Akkor miért ne?

Valamiért a Charlesszal folytatott beszélgetés után úgy éreztem, mintha a pilótákat egy másik szemszögből ismertem volna meg. Mintha megláttam volna a valóság egy részét.

-Ideje menni skacok. -jöttek ki a vízből a többiek

-Rendben menjünk. -feleltem

Összeszedtük a cuccainkat és visszamentünk a szállodába. Elköszöntünk egymástól és mindenki ment a maga szobájába. Az ajtóm előtt viszont Carla megállított.

-Láttalak Leclerckel..Miről beszélgettetek? -érdeklődött

-Semmi olyan. Holnap elmesélem. Aludj jól. -búcsúztam el

-Te is. Holnap találkozunk. Puszi. -ezzel ő is bement a szobájába

Hosszú volt a nap, az álom pedig szinte azonnal elnyomott.