𝐒𝐳𝐚𝐛𝐚𝐝𝐬𝐚́𝐠 || 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ||

hét

Hirtelen azon kaptam magam, hogy 3 óra múlva indulunk a Stellaba. Tanácstalanul ültem és fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel. Tudtam, hogy ha Carla meglátja, hogy sehogy sem állok akkor kiakad.

Hát 5 percen belül ez így is lett. Végig hallgattam a letolását miszerint nem igaz, hogy nem tudok egyedül elkészülni. Már megszokhattam volna. Mivel neki már csak fel kellett öltöznie, ezért felajánlotta, hogy segít. Szívesen elfogadtam a felajánlását. A választásunk egy babarózsaszínes már-már rosegold ruhára esett, ami tökéletesen tapadt a testem minden részére. Eleinte kicsit túlzásnak éreztem a kihívó ruhát, viszont ahogy kivasaltuk a hajam és feltettünk egy fokkal erősebb sminket már nem zavart a ruhám stílusa. A tükörből nem nézett más lány vissza. Teljesen én voltam, csak egy kicsit szebb és merészebb kiadásban. És ez tetszett. Elhatároztam magamban, hogy ezen az estén sokkal extrábban fogok kinézni, mint ahogy azt már tőlem megszokhatták. Eldönteni viszont nem tudtam, hogy kinek akarok tetszeni. Maradjunk annyiban, hogy magamnak.

Indulás előtt még az erkélyen csináltunk pár képet. Gyönyörűen festett a naplemente, ami gyengén megvilágította a várost. Hihetetlen, hogy mennyi időt el tudunk tölteni azzal, hogy képeket csináljunk. És ez most sem volt másképp. Fél óráig tartott, mire mindkettőnkkel végeztünk, de a végeredményért cserében teljesen megérte.

Bepakoltunk pár fontos dolgot a táskáinkba és már készen is álltunk az indulásra. A bár tényleg nem volt messze. Áldom az istent amiért úgy döntöttem, hogy azt a 10-15 perces sétát nem magas sarkú cipőben teszem meg. Viszont a bár az szinte teljesen tele volt. Az épületbe belépve az alsó részen volt a tánctér és a pult, az emeleten pedig asztalok és székek kaptak helyet. A felső szintről pedig tökéletes belátás nyílt a tánctérre.

A fiúkat nem láttuk a tánctéren, ezért egyértelmű volt, hogy ők fent iszogatnak. Kikértünk fejenként 2-2 rövid italt, amiből az egyiket már a pultnál megittuk. Pokolian égette a torkomat, dehát ez volt a cél.

A megmaradt italunkkal és egy nagy pohár koktéllal a kezünkben indultunk a fiúk megkeresésére. Felmentünk a lépcsőn és tanácstalanul sétálgattunk az asztalok között. Végül a legutolsó asztalnál megláttuk a fiúkat és Victoriát. Fogalmam sincs, hogy bírja ennyi srác között, bár nyilván neki ez az élete része.

-Lányok sziasztok! -kiabált felénk az egyetlen lány. Persze erre a többiek is felénk kapták a fejüket.

-Sziasztok. -köszöntünk szinkronban.

Nem tudom, hogy azért éreztem magam zavarba mert az összes ott lévő pilóta végignézett tetőtől-talpig, vagy azért mert néhányuk reakcióját nem tudtam pontosan eldönteni.

-Eszméletlenül néztek ki! -szólalt meg Daniel.

-Az nem kifejezés. -erősítette meg Lando és George is.

-Gyertek üljetek le. -húzódott arrébb Max.

Gyorsan le is ültem Max és Carla közé. Direkt próbáltam kerülni a monacoi pilóta tekintetét. Azóta sem válaszolt, ami miatt roppant sértettnek éreztem magam. Lopva azért rápillantottam, de sajnos ő volt az akinek az arca nem mutatott túl sok reakciót. Talán volt benne egy kis döbbenet vagy vágy, de semmit nem akartam beleképzelni. A hiú ábrándokkal csak én járok rosszul. Az elmúlt napokban már volt lehetőségem megtapasztalni.