Charles üzenete ismét megdöbbentett. Ha hiszek neki és elmondása szerint tényleg nem akar elveszíteni, akkor miért csókolózott más lánnyal? Nagyon jól tudta, hogy ezzel igazán meg tud bántani, de látszólag ez cseppet sem érdekelte. Megtette és ezen már nincs mit szépíteni.
-Válaszoljak? -kérdeztem Landotól miközben a tekintetemet a telefonomra irányítottam.
-Ahogy érzed. -vonta meg a vállát.
Tudtam, hogy szíve szerint azt mondaná, hogy hagyjam Leclercet a francba, de mégse mondta. Tudta, hogy a fiú számomra több, mint egy sima barát és hagyta, hogy ezt a döntést egyedül hozzam meg. Hálás voltam azért, hogy ott van mellettem, de mégse próbálja meg helyettem irányítani a dolgokat.
Leclercnek válaszolni akartam. Igaz, hogy a hátam közepére nem kívántam és nagyon haragudtam rá amiért megbántott, de így, tiszta fejjel már belátom, hogy egy magyarázatot azért ő is megérdemel. Maximum ismét jól összeveszünk és marad a mostani borús viszony kettőnk között. Lényegében a helyzetünkön csak javítani tudunk.
kyra_wilson: Persze... Aki számomra fontos azzal nem csinálok ilyet.
charles_leclerc: Ne haragudj kérlek. Beszéljük meg.
kyra_wilson: Lenne bármi értelme?
charles_leclerc: Kérlek szépen.
kyra_wilson: Legyen.
charles_leclerc: Köszönöm. Ma este ráérsz?
kyra_wilson: Igen.
charles_leclerc: 9-kor a parton?
kyra_wilson: Rendben.
A part. Ahol az egész bonyodalom elkezdődött. Így utólag nem tudom, hogy bánom-e ezt az egészet. Hullámvasút az egész kapcsolat közöttünk. Egyszer jó és akkor fent vagyunk, de utána meg az egész őrült módon zakatol lefelé. A kérdés pedig az, hogy van-e annyi erőnk és lendületünk, hogy ez a hullámvasút ismét elinduljon felfelé.
--
9 óra előtt pár perccel el is indultam a találkozónk helyszínére. A düh és az izgalom felváltva vette át az uralmat az érzéseim helyett. Nem tudtam, hogy mi lenne a legjobb végkimenetele az egésznek, ezért nem is vártam sokat a mai találkozónktól.
-Szia. -köszönt Charles mikor odaértem hozzá.
-Szia. -a hangom hűvös és távolságtartó volt.
-Kyra én nagyon sajnálom. -kezdte a köszönésem után egyből –Fogalmam sincs, hogy miért tettem.
-Komolyan ennyi a magyarázatod? Hogy fogalmad sincs? -döbbentem le. Legalább valami konkrétummal előrukkolhatott volna.
-Őszintén nem tudom, hogy mit mondhatnék. -tárta szét a karjait.
-Hát ennél azért egy kicsivel többet.
-A pia kezdett hatni én pedig...
-Te pedig az agyad helyett a farkaddal gondolkoztál. -vágtam közbe a mondatába.
-Nem. Vagyis nem teljesen. -a második mondatot már suttogta. Az eszem eldobom ettől a sráctól.
-Gratulálok Leclerc. -a karjaimat keresztbe fontam és a testsúlyomat pedig a másik lábamra helyeztem.
-Nem gondoltam volna, hogy kiakadsz. Elvégre nem vagyunk együtt. És te mondtad mindig, hogy nem tartozom magyarázattal. És ez meg csak úgy megtörtént. -hadarta.
YOU ARE READING
𝐒𝐳𝐚𝐛𝐚𝐝𝐬𝐚́𝐠 || 𝐂𝐡𝐚𝐫𝐥𝐞𝐬 𝐋𝐞𝐜𝐥𝐞𝐫𝐜 ||
RomanceNyár. Mi is lehet jobb a nyárnál? Kyra Wilson élete legjobb nyara előtt áll, ugyanis az egyetem előtti 2 hónapot Olaszországban tölti a legjobb barátnőjével. Ám az első munkanap korán sem úgy alakul ahogy eltervezték. Ismerős idegenek jelennek meg f...