29.Gyanakvás

57 1 0
                                    


Arcára volt írva mennyire össze van zavarodva, amin nem is csodálkozok, szaporán vette a levegőt, keze határozottan szorította a fegyvert, melyet rám szegezett rendületlenül. Épp, hogy magamhoz tértem a támadásból, máris meg kell birkóznom ezzel a problémával is, nem hiszem, hogy legyőzném, ha most neki ugranék, le kellett volna lőnöm? Tekintetemet az övébe fúrtam, agyamban ezer meg ezer gondolat száguldott végig, hogyan jöhetnék ki jól ebből a helyzetből, majd eszembe jutott az egyik egyetemi tanulmány egy fiatal lányról.

- Tessa, azonnal magyarázd meg, mi volt ez az egész, honnan van fegyvered? – lépett közelebb hozzám, mellkasomhoz szorítva a fegyvert.

- Nate, elhiszem, hogy most össze vagy zavarodva, de kérlek hallgass végig – néztem mélyen a szemébe, mire egy aprót bólintott, de a fegyvert nem mozdította – Önvédelmi tanfolyamra jártam évekig...

- Te? Ne nevettess, minek? – kérdezte gúnyosan.

- Képzeld, engem is értek elég kellemetlen dolgok az életem során....ha nem tudnád anyám előszeretettel fogad idegen, nem mellesleg nagyon befolyásos embereket az otthonunkba... volt egy férfi, kinek politikai hatalma és rengeteg pénze volt, akárhányszor meglátott a házban, undorító megjegyzéseket tett. Nem vettem komolyan, hisz tudtam, anyám miatt van ott. Sajnos egyik este meglátogatott a szobámban, gyenge voltam és nem tehettem semmit – sütöttem le a szemem és alig láthatóan remegni kezdtem – az eset után anyám tudta nélkül elkezdtem egy barátommal önvédelmi taktikákat, fogásokat tanulni, nem egyszer elvitt lőni is, tőle kaptam ajándékba a fegyvert is – néztem a tárgyra. A monológom befejeztével magamban imádkoztam, hogy bevegye ezt az egész sztorit, mindent megtettem, hogy elesett, megerőszakolt lánynak tűnjek, a tanulmányaim alapjait felhasználva. A fiú szemei elkerekedtek, majd leemelve rólam a fegyvert hátrált két lépést. Szemeiben annyi minden volt, hogy szinte örvénylett, a düh, sajnálat, kíváncsiság.

- Sajnálom, erről nem tudtam – sütötte le szemét.

- Nem is akartam, hogy bárki megtudja – jelentettem ki szomorúan – kérlek maradjon köztünk, nem akarom, hogy anyám emiatt bajba kerüljön – léptem közelebb hozzá.

- Ki volt az? –kérdezte dühösen.

- Nem számít, már nem, hidd el, tartsd tiszteletben és felejtsük el a múltat – tettem csupasz vállára a kezem, elhitetve vele, hogy jól vagyok.

- Hidd el, egyszer nyúljon hozzád újra, az lenne az utolsó cselekedete az életben- tekintetét újra az enyémbe fúrta, meglepően határozott, mégis aggódó volt. Jól esett, sőt enyhe bűntudatot éreztem, az egész kamu miatt.

- Szerintem ennél most sokkal fontosabb dolgunk is van – fordultam a még életben maradt támadó felé, aki megpróbált elkúszni, minél távolabb. Nate mellé sétált, majd rászegezte a fegyvert.

- Ki küldött? Miért támadtatok meg? – kérdezte feszülten, mire a férfi zokogásba tőrt ki. Igazi macsó...

- Én nem... magát nem akartuk bántani! Ő volt a célpont – mutatott rám könnyes szemekkel.

- Igen felfogtam, tegnap sem sikerült... miből gondoltátok, hogy ma fog? – léptem Én is közelebb.

- Nem volt más választásunk, egy parancsot kaptunk, hogy elvigyünk téged, bármi áron...- magyarázta, közben combját szorongatta, melyből szépen szivárgott a vér, hatalmas tócsát csinálva a férfi alatt.

- Ki adta parancsba? – üvöltött rá Nate, elveszítve türelmét, fegyvert pedig a férfi fejéhez fogta. Szegény ember összeszorította pilláit, nem mert beszélni.

BeépülveWhere stories live. Discover now