Beépülve

6.Család

A reptéri parkolóban várt ránk két fekete RangeRover, a legújabb modellek, sötétített ablakokkal. Gyönyörűek voltak, és természetesen mindkettőn rajt volt a WoodIndustrie, logója, ami Heroldé. Értem én, hogy rongyrázás, de minek kell két autó négy embernek? Mekkora pazarlás. Én még mindig Christina mellett sétáltam, de amint elértünk a járművekhez elváltunk egymástól. Bíztam benn, hogy lesz egy pici nyugodalmam az autóban egyedül, de persze nem születtem szerencsés csillagjegy alatt, így ez se jött be. A „jegyes pár" az első autóba ült, édes kettesben, míg Én fapofa szoborral kellett, hogy utazzak. Nate egyszer sem vett rólam tudomást, mióta itt vagyok, most is néhol az ablakon bámul kifelé, néhol a telefonját nyomkodja, sőt végül a fülhallgató is bekerült a fülébe. Elég kellemetlen ez számomra, de nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék. Megvizsgáltam az autó belsőterét, bőr ülések, a vezetői rész le volt választva az utastértől, mintha egy limuzinban utaznék, csak ez egy terepjáró. A mellettem ülő hangosított a zenén, egyértelmű volt, hogy nem szeretne báj csevegni velem, ami nem is baj. Gondolataim Alex és Christina körül forogtak, mitől összeszűkült a gyomrom és nyeltem egy nagyot. Nem tudnám leírni az érzést, ami rám telepedett, féltékenység, szomorúság, félelem és magány egyvelege. Tudom, hogy Alex egy kém és a társam, mégis félek, hogy egyedül maradok, hét éve nem láttam, és mikor újra találkoztunk boldog voltam, ha csak egy pillanatra is, de az voltam. Most velem lesz újra, mégsem úgy, mint régen. Beleborzongtam az emlékképbe, mikor megcsókolták egymást a reptéren. Frusztráltan ráztam a fejem és bámultam kifelé az ablakon. Gondolataimból halk rezgés szakított ki, a mellettem ülőre pillantottam, kinek telefonja rezgett és már fel is vette.

- Szia Bob – köszönt érzelemmentesen, majd rám pillantott. A tekintete sötét volt és félelmetes – Igen, megjött a csaj, de nem olyan, mint gondoltuk, még csak arra se méltatom, hogy hozzászóljak, nem ér fel hozzám vagy a családomhoz – gúnnyal teli szavai sérteni próbáltak, de ennek a kis szarházinak fogalma sincs, hogy leperegnek rólam a Tessának szánt szavai. Szemei összeszűkültek, miközben arcomat vizsgálta, milyen reakciót vált ki belőlem, de én csak felhúztam a szemöldököm és mosolyogtam a fiúra, mintha semmit nem mondott volna – Mindezek mellett szerintem süket és retardált is – mondta barátjának, aki a vonal túl végén hangosan nevetni kezdett. Kezd elegem lenni ebből a majomból. Megköszörültem torkom és elfordultam, vissza a tájhoz, nem volt gyomrom ehhez a beszélgetéshez, mégis köhögést színleltem és egy „gyökér" kicsúszott a számon. – Most leteszem Bob, holnap ütközünk, hali – nyomta ki a telefont és érezhetően közelebb csúszott hozzám. Nem hiszem, hogy meghallotta a sértést, de nem is érdekel. Pár pillanat múlva meg kopogtatta vállam a telefonjával, úgy csinál mintha, fertőző beteg lennék, ez egy vicc. Felé fordultam unottan és kérdőn néztem rá. Felhúzott szemöldökkel nézett vissza, de nem szólt semmit.

- Mi van? – kérdeztem feszülten.

- Gyökér? Komolyan azt mondtad rám, hogy gyökér? Tudod, hogy kivel beszélsz? – kérdezte ingerülten, mire gúnyosan mosolyogni kezdtem.

- A bátyámmal, vagyis a mostoha bátyámmal, ha nem tévedek, és Te tudod, hogy mit jelent az, hogy retardált, vagy doktorid is van? – keresztbe tettem a kezem és vártam a válaszát.

- Látom szeretsz feleselni, majd úgyis rájössz, hogy itt mások az erőviszonyok, mint ahonnan jöttél. Jó lesz, ha meghúzod magad és senkinek nem leszel útjában.

- Fenyegetsz? Mert nekem ez inkább felhívás a keringőre bátyus – nevettem halkan.

- Csinálsz, amit akarsz, majd letörik a kedved a többiek, nem leszel ilyen vidám sokáig – dugta vissza unottan a fülhallgatóját, és a tájat bámulta inkább Ő is. Nagyon kellemes a fogadtatása, bizalom keltő, és barátságos, ez egy gyönyörű testvéri kapcsolat kezdete. Ha a kisebb ilyen bunkó, bele se merek gondolni, hogy milyen lehet Ryan. Az út további részében próbáltam mindenre emlékezni, amit tanultam és felkészültem az érkezésre. Bő egy órás kocsikázás után megérkeztünk a képeken látott villához. A sofőr ajtót nyitott, de egy pillanatig haboztam, nem mozdult a lábam. Remegni kezdtem és eluralkodott a félelem az elmémen. Egy a kar rángatott ki gyengéden az autóból, Christina volt, teljesen be volt zsongva.