Beépülve

8. Családi vacsora

8. fejezet

Az étkező pompázatos volt, mit is várhat az ember a világ egyik leggazdagabb emberétől? Hatalmas kristály csillár alatt húzódott végig a sok személyes asztal, ahol a családom ült. A két asztalfőn a család házisárkánya és Herold foglalt helyet, az asztal jobb oldalán Christina és Alex, szemben velük Nate, mellette két üres székkel. Ryan igazi úriember módjára kihúzta öccse melletti széket, amit vonakodva, bár de elfogadtam. Amint kényelembe helyeztem magam, leült másik oldalamra az angyalarcú démon is. Úgy éreztem magam a két Kim testvér között, mintha megfulladnék, szemben pedig a szerelmes párocska szorongatta egymás kezét, amitől összezsugorodott a gyomrom. Próbáltam nem foglalkozni velük, körbe pillantottam és megtaláltam drága szobalányom, tekintetünk találkozott és szúrós pillantást követően kétségek között hagytam.

- Jól áll neked a ruha, Susan választotta ki számodra – törte meg a kínos csendet Herlod. Kedvesen mosolygott, majd intett a személyzet tajgainak, akik elkezdték az ételek szervírozását. Semmi extra nem volt az ételekben, egyszerű steak zöld grillezett zöldségekkel és egy kis bbq mártással. Jól esett volna egy pohár bor, de nem akartam az első napomon magamra aggatni az alkoholista jelzőt, úgyhogy maradtam az ásványvíznél. Néma csendben telt az idő, szinte fullasztó volt az egész, párszor körbe pillantottam, de nem vettek rólam tudomást. Herold törte meg újra a csendet.

- Christina, mesélj, hogy álltok az esküvővel? Tudod, hogy segítek mindenben, hisz te vagy az egyetlen unokahúgom – nézett kedvesen az ifjú párra.

- Köszönjük Herold, de Tessával már meg is beszéltük, hogy kicsit össze dolgozunk, ezért nagyon örülök, hogy végre megjött. – mosolygott kedvesen rám.

- Örülök, hogy jól kijöttök egymással, nem is értem miért kellett féltékenykednek Tessára...- nem tudta folytatni a mondatát, hisz Christina szúrós pillantása félbeszakította.

- Nem tudom miről beszélsz Herold...- nevetett erőltetetten a lány, de éreztem, hogy van igazság abban, amit az „apám" mondott. Féltékeny volt arra, hogy ide jövök...hátha tudná, hogy a vőlegényével milyen jól ismerjük egymást lehet, hogy kiborulna a kicsike. Alexre pillantottam, engem nézett, szinte lelkemig hatolt a pillantása, sötét szemei megbabonáztak, észre se vettem, hogy időközben a mellettem ülő Ryan engem szólongat. Pillanatokkal később egy hatalmas tenyér pihent meg a vállamon, kizökkentve engem az euforikus állapotomból. Ryan helyezte rám hatalmas mancsait, majd átkarolt és magához húzott. Kissé meglepett, olyannyira, hogy éreztem tokromon akad az étel.

- Szeretném elmondani, hogy minden várakozásomat felülmúlta ez a kicsi lány, olyan érzésem van, mintha mindig is a húgom lett volna, örülök, hogy itt vagy Tessa ! – emelte poharát a fiú, amiben bor volt, tudtam, hogy nekem is innom kellett volna. Mindenkit meglepett az idősebbik Kim fiú hirtelen megnyilvánulása, de szinte egyszerre mosolyogva emelték a poharukat, Én még mindig „fogságban"voltam, mivel akármennyire is akartam nem engedett el drága testvérem. Épp ittam a poharamból, mikor is az engem fogva tartó közelebb hajolt a fülemhez.

- Cuki vagy, mikor elvörösödsz, tetszik – súgta halkan, mire félre nyeltem és hangosan köhögni kezdtem, könnyeimmel küszködve fulladoztam. Ryan elengedett, Nate pedig kihasználva a szabadságomat hátba veregetett. Akkorát rám csapott, hogy féltem kiszakad a tüdőm a helyéről. Két pszichopata, és persze, hogy közöttük ülök, ilyen az én szerencsém. Felálltam hirtelen, mindenki rám szegezte tekintetét.

- Köszönöm a vacsorát, de muszáj elvonulnom, hulla vagyok.

- Persze Tessa, menj csak, hosszú nap van mögötted. Aliz! Kísérd vissza a szobájába a lányomat! – utasította a cselédet, aki már nyitotta is az ajtót nekem. Kisétáltam a helyiségből, nem néztem senkire. Nagyon furcsa az egész, mintha mind valamilyen szellemi betegségben szenvednének. Eszembe jutottak a szavak, amiket Ryan nekem szánt, arcom újra vörös lett. Nagyon nem lesz jó, ha ez a fiú beférkőzik a tudatomba, nem szabad hagynom magam. Meg érkeztünk a lakrészünkre, elengedtem a cselédemet, had vacsorázzon meg, tisztában voltam vele, hogy nem evett, mivel hangosan korgott a gyomra egészen a szobámig. Bevonszoltam magam a szobába, épp vettem le a gyönyörű, ám kényelmetlen lábbeliket mikor is kopogás hallatszott az ajtóm túloldaláról. Nem lepett meg a látogatóm személye, Alex volt, belépett, majd behajtotta az ajtót, épp annyira, hogy egy kis fény beszűrődjön, mivel még a lámpát sem kapcsoltam fel.

- Nem maradtál éhes? Hamar befejezted a vacsorát – kérdezte meglepően kedvesen, ami engem csak még dühösebbé tett.

- Gondolod, hogy éhes vagyok? – kérdeztem karba tett kézzel, talán túl dühösen is.

- Régen szerettél enni, ezért gondoltam... - kezdte el, de belefolytattam a szót.

- Az akkor volt, most már nem is nagyon vacsorázok, nem eszem sokat és nem kell felügyelned az étkezéseimet, és aggódnod sem kellene értem, felnőtt nő vagyok, aki teljesen önálló, kérlek, ezt tartsd tiszteletben. – mondtam ridegen, érzelemmentesen, mégis belül remegtem, már csak attól, ahogy rá néztem. Szőke fürtjei kócosan takarták el homlokát, néhol belelógva a szemébe, barna íriszei rendíthetetlenül keresték az én zöldjeimet, de nem adtam meg azt az örömöt, hogy a szemébe nézzek, oldalra tekintettem, felhúztam a szemöldökömet vártam a válaszát, ám Ő semmit sem mondott, hezitált – Akkor jó éjszakát David – köszöntem el tőle majd az ajtó irányába mutattam.

- Sajnálom, szeretném megmagyarázni, de nem tehetem, hidd el, nem örülök, hogy itt vagy, és azt kívánom, bárcsak utálná Herold a lányát, de nem... imád téged, és tudom, hogy itt fogsz maradni még, és ez rettentően zavaró lesz számomra – ez neki bocsánat kérés? Most komolyan? Vettem egy mély lélegzetet, szám beharaptam, mert legszívesebben kiabálni lett volna kedvem, de vissza fogtam magam.

- Köszönöm, hogy őszinte vagy velem, igazán kellemes meglepetés, hogy maradt még a régi seggfej énedből egy kevés. Azt hiszed, hogy én örülök, hogy látlak? Na menj és tervezgesd esküvődet a tökéletes menyasszonyoddal – francba! Miért nem tudom befogni? Miért kellett az utolsó mondatot kimondanom? Ma már másodjára szólom el magam. Nem reagált csak halványan elmosolyodott, és szinte minden rá volt írva az önelégült arcára, elindult felém, én hátrálni kezdtem, egészen a szobám közepéig besétált, én tartottam a távolságot, fejemben elég sok minden lejátszódott, de sajnos mindegyikből Alex jött ki győztesen. Le sem vette a szemét rólam, zavarba ejtő volt, ahogy nézett, tekintete megváltozott, gyerekkorunkban inkább pajkos és polgárpukkasztó volt, ahogy rám nézett, de ez már teljesen más, rideg és sötét. Kirázott a hideg, sötét szobámba csak nagyon kevés fény szűrődött be, ami a társalgó kandallójából jött. – Azonnal menj ki a szobámból! – sziszegtem fogaim között dühösen. De csak állt rendíthetetlenül, majd megfordult és elindult vissza az ajtóm felé, kicsit megnyugodtam, de a következő pillanatban teljes sötétség borult a szobámra, mivel Alex becsukta az ajtót, így a kandalló kellemes aranyszínű fénye már nem jutott be. A sötétítő függönyök elvoltak húzva a délutáni pihenésem miatt, tehát a kinti fényekből sem kapott a szoba semmit, rettenetesen utálom a sötétet, főleg így.

- Mi a... ? –kezdtem volna bele a cifra szavak gyűjteményébe, de ekkor hallottam a lépteit, amik egyre csak közeledtek, parkettám halkan megreccsent, a közvetlen közelembe, én a hang felé fordultam, majd egy jól irányzott mozdulattal a cipőket, amik végig a kezemben lógtak meglendítettem. Egyik kirepült a kezemből, hangosan a földbe csapódott, másikat magamnál tartottam, de mikor újra lendíteni akartam, kezemet erős szorítás érte, melynek hatására ledobtam azt. Alex kicsavarta a csuklómat, egy pillanat alatt történt az egész. Halkan felszisszentem és összegörnyedtem, nem a fájdalomtól, inkább a meglepettségtől, olyan gyorsan ért ide hozzám, amire nem számítottam.

- Befejezted? Semmit sem változtál az elmúlt 7 évben, ugyanúgy félsz a sötétben és ész nélkül cselekszel,...és beszélsz – hallottam, hogy az utolsó szavakat mosolyogva mondta, megalázó volt, tudtam, hogy a féltékenységemre utalt.

- Engedj el és menj ki a szobámból, ez már így is több, mint amit megengedhetsz magadnak velem szemben, szeretnéd, ha sikítanék? Mit szólna vajon apám vagy a menyasszonyod, hogy zaklatsz? – kérdeztem gúnyosan, mire a szorítás egy pillanatra erősödött csuklóim körül, szemem végre megszokta a sötétet így láttam magam előtt kirajzolódni az alakját, közvetlen előttem volt, centikre az arcomtól.

- Azért vagyok itt, hogy elmondjam mi a feladatod az elkövetkezendő napokban, ezért is csuktam be az ajtót és léptem hozzád közelebb, itt még a falnak is füle van, tudod, ezért kérlek, ne érts félre, ez most csak munka, de örülök, hogy még mindig ennyire zavarba tudlak hozni, így felnőttként is szinte – kuncogott halkan, válaszként kihúztam kezem a szorításból. Arrogáns és egoista, igen hölgyeim és uraim... ez Alex Rider.