Beépülve

18. Sötétség

Egy szoba közepén állva figyeltem lényem egy tükörben. Véres voltam, tele sebbel, ruhám szakadt és mocskos volt. Arcom könnytől áztatott, és meggyötört. Fiatal önmagam nézett vissza rám. A szoba túl ismerős volt, tudtam, hogy hol vagyok, de miért kell újra átélnem ezt a borzalmat? Hangos lövéseket hallottam, szemem összeszorítottam, kezem fülemre tapasztottam és térdel a földre zuhantam. Nem akarom, ezt, nem! A lövések nem halkultak, csak szaporodtak. Percekig zokogtam teljesen összetörve a padlón, majd újra a tükörbe néztem. Két sötét alak állt mögöttem, nem láttam, hogy kik, de tudtam, hogy bántani fognak. Pillanatokon belül hallottam a fegyver kattanását, amit tarkómhoz nyomott az egyik árny. A hideg, kemény tárgy érintésére gyomrom forogni kezdett. Tekintetem a padlóra irányítottam, nem bírtam bele nézni a tükörbe.

- Nézz a tükörbe! Nézd meg mennyi ember halt meg miattad Sasha! – az egyik árny mély hangon utasított, de nem tudtam megtenni, ami kér. Fegyverét erősen nyomta tarkómnak – Nézz fel! Nézd meg mit tettél! – utasított erőteljesebben. Tekintetem lassan felvezettem a tükörre. Bárcsak ne tettem volna. Akit valaha is szerettem mind ott volt, vérbe borulva, eltorzult arccal. A szüleim, a barátaim, és ott volt köztük Alex is. Szemeim újra könnyel teltek meg, szívem hasogatott. Az a sok borzalom, nem történhet meg, újra nem! Hirtelen felálltam, az árnyak eltűntek. Szemeim behunytam, mély levegőt vettem és az ajtó irányába pillantottam, tudtam hol vagyok, és, hogy mi történik egy szinttel lejjebb. Nem akartam újra átélni, de mindig meg történik, újra és újra. Az ágyra pillantottam, ahol a fegyverem hevert, már nyúltam is érte és az ajtót kicsapva rohantam le az emeletről. A házban eluralkodott a pokol, az MI6 és Dan emberei ölték egymást. Alex is köztük volt, de én csak egy embert kerestem, Tinát a legjobb barátnőmet. Bajban volt, és az a rohadék Dan bántotta, túszul ejtette, ezzel sakkban tartva engem. Az exem házát ismertem, ide hozott engem, itt tértem magamhoz azon az éjszakán. Azt hitte, hogy csak úgy ki tud csinálni, de Alex megmentett, akkor is. Megtámadták Dan-t, és egy hatalmas tűzharc közepébe csöppentem. Mezítláb véres lábakkal közelítettem a harctér felé, átlépve a sok hullán és sérülten. Alex ijedten kapta tekintetét irányomba.

- Sasha! Azonnal menj vissza a szobába! Megőrültél? – kúszott közelebb hozzám, nehogy eltalálják a golyók. Én egy fal mögött álltam, így védve voltam.

- Hol van? – kérdeztem kifejezéstelenül.

- Sasha...

- HOL VAN? – üvöltöttem rá, láttam szemeiben a szomorúságot és a féltést.

- Pincében – mondta lesütött szemekkel, Én, mint egy robot már indultam is a pince irányába, Alex kezem után nyúlva állított meg– Ne akard látni, össze fogsz omlani, kérlek! – kérlelt, szinte könyörgött. Következő pillanatban vállát súrolta egy lövedék és karjához kapott. Ezzel elvonva a figyelmet rólam, kihasználva ezt már indultam is el újra a pincébe. Az egész lövöldözés olyan volt mintha nem lennék ott, csak, mint egy szellem, fel se fogtam, hogy mi történik körülöttem. Csak egy dolog lebegett a szemem előtt, látni akartam, tudni mi történt vele. Az árnyak megjelentek újra a pince bejáratában, nem volt arcuk, csak körvonalaik, álltak és nem mozdultak. Amint az ajtóhoz értem félre húzódtak majd az egyik újra megszólalt.

- Miattad történt, te ölted meg – hangja gúnyos volt és vissza taszító. Remegő kézzel nyúltam a kilincsért. Egész testemben remegtem, a könnyek újra utat törtek arcomon, de meg kellett tennem. Lenyomva a kilincset az ajtó nyílt és azonnal megcsapott az erős fémes vérszag. Gyomrom újra felfordult, szám elé kaptam kezem, féltem hányni fogok. Beljebb léptem, de minden egyes lépésnél úgy éreztem egy mázsa súllyal több van rajtam. Csak egy pillanatra tudtam barátnőm élettelen testére pillantani, valaki azonnal eltakarta szemeimet. Szabad kezével magához húzott, hátam mellkasához szorítva. Tudtam, hogy társam fogja be szemem, és tudtam, hogy engem akar óvni. Nem szólalt meg, ahogy Én sem, csak halkan zokogni kezdtem, könnyeimtől tenyere elázott, de nem foglalkozott vele, amilyen gyorsan lehetett megfordított magával szemben és gyengéden megölelt. Zokogásom egyre csak hangosodott, és egyre erősebben tört fel belőlem.

- Én tettem! Miattam halt meg – kiabáltam fájdalmasan, mire Alex ölelése csak erősödött.

- Ne okold magad – simított végig hajamon, nyugtatva engem, majd kissé eltávolodott tőlem, hogy szemembe tudjon nézni. – Mikor megtudtam, hogy elrabolt ez a féreg, azt hittem, hogy meghalok, annyira aggódtam, és mikor közölték velem, hogy van egy halott lány a pincében még az ütő is megállt bennem, tudod mit éltem át? – kérdezte könnyivel küszködve. – Nagyon sajnálom Tinát, hidd el, meg akartam menteni őszintén, de hálás vagyok azért, mert most itt tarthatlak a karjaimban Sasha – Alex magához húzott újra és megölelt. Érzelmi hullámvasút volt bennem, teljesen ki voltam készülve barátnőm halála miatt, mégis meglepett társam vallomása.

- Sajnálom – szipogtam mellkasába. Éreztem, hogy kissé megfeszül, nem tudtam hirtelen miért.

- Erősen kapaszkodj belém – értetlenül próbáltam rá nézni, de fejem mellkasához nyomta, majd pillanatokkal később hangos robbanás rázta meg a fejünk felett lévő emeletet. A padló beszakadt, ránk hullva minden törmelékkel együtt.