Beépülve

9. Első küldetés

Írói szemszög

Alex közelebb lépett a dühös lányhoz, vékony csuklóit lefogva kényszerítette Sashát, hogy higgadjon le, és fejezze be az eszeveszett hisztérikus kapálózást. Nagy csend telepedett a szobára, a sötétség miatt mindkét fiatal érzékszervei felerősödtek, hallani lehetett a lány kapkodó lélegzetvételét.

-          Fejezd be, nem azért jöttem utánad, hogy a hisztidet hallgassam, és te sem azért vagy itt, hogy így elveszítsd a fejed. Nem fogod fel végre, hogy ez most komoly? Itt, ha egyetlen hibát vétesz nem jön sem az MI6 sem a CIA, hogy megmentsenek, könyörtelenül kinyírnak, felfogtad? Mellesleg engem is bajba sodorsz az amatőr viselkedéseddel, szóval villámgyorsan szedd össze magad! – sziszegte fogai között dühösen a fiú, halkan mégis határozottan, közvetlen a lány fülébe. Sasha nem reagált semmit, továbbra is mozdulatlanul állt. Alex hírtelen a lány vállaira rakta a kezét, erősen megmarkolta azokat és megrázta kicsit. – Felfogtad, amit mondtam? Vagy agy halott lettél? – kérdezte dühösen mégis enyhe gúnnyal vegyítve. Sasha lehámozta magáról a durva érintéseket okozó végtagokat, majd halkan megszólalt.

-          Felfogtam, elmondod végre, hogy miért vagyok itt? Mi a feladatom? Esetleg továbbra is bunkó módon akarsz velem viselkedni? Mert, ha igen akkor kívül tágasabb! – szólalt meg először bátortalanul, majd a mondandója végére, hangja erősödött és önbizalommal telivé vált.

-          Nem lehet téged megijeszteni látom...- morgott halkan a fiú, majd leültette a lányt az ágy szélére és az éjjeliszekrényen lévő apró hangulatvilágítást nyújtó gömblámpát felkapcsolta. Alig volt fénye, mégis két szereplőnk jól látta egymást. Alex vonásai nyugodtak voltak, míg Sasha arcáról inkább félelmet lehetett leolvasni. Alex szemben állt az ágyon ülővel, majd szép halkan elkezdte a mondandóját, miközben ide oda járkált – Tehát, mivel az elmúlt időben kicsit összejöttek a dolgok ezért kértem az MI6 segítését, hogy küldjenek egy embert, aki Herold és a családja közelébe tud jutni, pont kapóra jött, hogy a drága „apád" az én bíztatásomra természetesen megakarta keresni a lányát, így kerültél ide. Herold szinte folyton velem van, folyamatosan ellenőrizve vagyok és bár ez csak egy szerep, rengeteg a munkám, esélyem sem lenne bármire is rájönni, vagy bizonyítékokat gyűjteni. Így jössz te a képbe! – állt meg közvetlen a lány előtt és mélyen a szemébe nézett – Láttad a képeket, az MI6 mappájában ugye? Herold ember kísérleteket végeztet, illetve szervkereskedelemmel foglalkozik. Természetesen ezt senki sem tudja csak az alvilági cimborái, és mivel nagyon befolyásos ember, így sakkban tartja az CIA-t és szinte az összes ügynökséget, akik letudnák kapcsolni, sajnos ilyen korrupt világban élünk, szerencsére az MI6 az egyetlen, aki lépni mer! – mondta büszkén kihúzott háttal, mire a lány csak felhúzott szemöldökkel nézett flegmán a fiúra – Tehát, kémkedned kell, rá kell jönnöd arra, hogy mi folyik itt. Öt éve lettem ide küldve, mert Herold gyanús volt, de annyira ügyes és óvatos, hogy senkinek nem mond semmit ezekről a dolgokról, a papírokat maga intézi, illetve még egy ember, valószínűleg az egyik „fia". Próbáltam közelebb kerülni a fiúkhoz, de nem hülyék, természetesen semmi jele nincs annak, hogy bárki bármit tudna. 5 évembe került kideríteni azt, amit Herold csinál, de bizonyíték vagy bármi kézzelfogható, ami elég lenne az elfogására nincs! – Alex feszülten figyelte a lány reakcióját, de annak arcáról szinte semmit sem tudott leolvasni. Majd lassan elkezdett mosolyra húzódni Sasha szája és halk nevetésbe tört ki.

-          Te szórakozol velem ugye? Itt vagy 5 éve és ennyire jutottál? Mi lett veled? Alex Rider a nagy kém, megöregedtél! Lassú lettél és béna – nevetett miközben felállt és vállon veregette a fiút.

-          Látom leszűrted a lényeget, olyan hülye vagy mint akkor... - morgott sértetten a fiú.

-          Jól van, nem kell megsértődni, az igazság néha fáj – nevetett tovább, de abba hagyta, majd komolyan a fiúra nézett – Tehát szeretném gyorsan lezárni ezt a küldetést, úgyhogy mond, hogy mit kell tennem, én megteszem és már itt sem vagyok! Nem akarok sem veled sem mással találkozni azok közül, akik itt körbe vesznek engem! Egy napja vagyok itt, de már most érzem, hogy ez a hely lesz a vesztem – mondta halkan, hirtelen komolysággal, majd vissza ült az ágyra és hallgatta a fiú válaszát.

-          Szerintem Nate benne van ebben az egészben, ezért a telefonját és a notebookját át kellene világítani, ezzel – nyújtott egy apró kütyüt a lány felé, ami olyan volt, mint egy pendrive – ez alkalmas a telefonjához és a gépéhez is, megszerzed ezeket, azonnal behelyezed a leolvasót, és 3 percig benne hagyod, ennyi idő kell ahhoz, hogy minden adatot lemásoljunk. Ennyi lenne – mosolygott a fiú, mintha csak az időjárásról beszélne, olyan higgadtan avatta be a vele szemben ülőt a tervbe.

-          Te normális vagy? És mégis, hogy szerezzem meg ezeket? Miért nem te csinálod? Én biztos nem megyek annak a jégcsapnak a közelébe.

-          Nem tudtam megszerezni az adatokat, mivel Herold folyamatosan szemmel tart, hidd el, nem könnyű így, és egyszer keveredek gyanúba, onnantól kezdve nekem végem, és Christina bizalmát is elveszítem, nem kockáztathattam, de te új vagy itt és arrogáns, így könnyen menni fog. A lényeg, hogy ne ess ki a szerepedből, amíg elkényeztetett liba vagy, és amíg Herold hisz neked addig biztonságban vagy.

-          Látom komoly a dolog köztetek – morgott a lány halkan, a földet bámulva – Jó, nem érdekel, megcsinálom. De ajánlom, hogy amint megszereztem, ami kell, engem küldj haza! Megígéred? – nézett a fiú szemébe mélyen.

-          Természetesen, megígérem! – húzta gyanús mosolyra ajkait a fiú.

-          Megígérted! Megöllek, ha nem így lesz. Könnyen bejutok Nahtaniel szobájába?

-          Természetesen minden egyes alkalommal kulcsra zárja, úgyhogy valahogy megszerzem neked azt, ennyit tudok segíteni, a takarítónőjének és a szobalányának is van hozzá kulcsa, így nem lesz nehéz dolgom, viszont egyet elfelejtettem mondani, nekem el kell utaznom két napra, holnap hajnalban indulunk, még ma éjszaka megszerzem a kulcsot, és itt hagyom neked, Herold, Christina és Én üzleti útra megyünk Hongkongba. Két nap alatt megfordulunk, lehetőleg ne kerülj bajba addig légy szíves – indult el az ajtón kifelé, mint aki jól végezte dolgát. De Sasha a karja után nyúlt és vissza húzta.

-          Várj! Mi? Ennyi? Most tényleg itt hagysz? Először beparáztatsz, hogy megölnek, aztán előadod, hogy Herold nem bántana engem....most meg, hogy szerezzem meg annak az idiótának a cuccait...és mindezek mellett most meg elutazol? Szerinted mi vagyok én valami szuper kém? – kérdezte dühösen.

-          Jó kém vagy, nem lesz gond, és ha ügyes leszel, talán már nem is látjuk egymást három nap múlva – mosolygott nyugodtan, majd óvatosan leemelte a lány kezét sajátjáról. Majd magára hagyva a döbbent lányt kisétált a helyiségből.

Sasha szemszöge

Egyedül álltam vagy millió kérdéssel a fejemben, melyek csak kavarogtak és kavarogtak, szinte beleszédültem a saját gondolataimba. Ez az egész helyzet nem normális, mintha egy olyan filmbe csöppentem volna, ahol az író valahogy nem dolgozta ki rendesen a forgatókönyvet, és a nézők se értik, hogy mi ez az egész. Nem biztos, hogy felfogtam mindent, amit Alex mondott, de úgy érzem, hogy nemsokára hatalmas nagy bajban leszek...Már bánom, hogy ezt az egészet elvállaltam, megint az a rohadt MI6 teszi tönkre az életemet. Mit is mondott Alex? Három nap múlva mehetek haza, ha sikeresen teljesítem, amire megkért, bár nem értem, hogyan fogja elintézni ezt, hisz több időre jöttem ide, de ha sikerül neki én leszek a legboldogabb ember, valahogy már nem vonz a luxus élet ebben a rémes családban.