Beépülve

25. A másik arc

Dühösen trappoltam a homokban, arcom égett, ajkam sajgott az erőszakos csóktól, de a legfontosabb, hogy csorba esett a büszkeségemen. Mindig is erős, határozott lány voltam, akit soha, senki nem mert átverni, vagy játszani vele, most mégis olyannak kell lennem, aki mindezt elviseli, ehhez már kevés vagyok. Idegesen távolodtam el a többiektől, semmit sem hallottam, nem figyeltem másra csak a saját, őrülten száguldó gondolataimra.

- Tessa, várj már! – hallottam mögülem, de nem törődtem vele, csak gyorsabban szedtem lábaimat. – Hallod?! Állj már meg! – ragadta meg karom a hang tulajdonosa, de nem néztem hátra, kitéptem a fogságban ragadt kezem és mentem tovább, mint egy őrült. – Francba is, de lendületben vagy...- morogta majd gyorsan elém vágott és megállásra kényszerített. Nathaniel próbálta elállni az utamat, akármerre léptem nem engedett el, dühtől ködös agyam kezdett teljesen kikészülni, ezért erőszakhoz folyamodtam. Löktem egyet a fiún, kit meglepett ez és hátrált egyet, majd újabbat löktem rajt és addig löktem, amíg neki nem esett (szó szerint tiszta erőből löktem, ezért esett) egy pálmafa törzsének. Szegény fiú megszeppenve állt előttem, nem éreztem sokkal jobban magam, de láttam, hogy nem akar többé megállítani és békén hagy, legalábbis ezt hittem. Kikerülve próbáltam újra dühöngve tovább állni, de túl egyszerű lett volna. Nate elrugaszkodott a fától, majd karomat durván megragadva rántott vissza oda ahova én löktem pillanatokkal ezelőtt. Hátam nagyot nyekkent a fa érdes törzsén, és mindezek mellett mind két karom lefogta, ez gyerek ma meg fog halni, tuti kinyírom.

- Mi a francot képzelsz te magadról? – szűrtem dühösen fogaim között, szemeimmel villámokat szórva.

- Próbállak megnyugtatni, mielőtt kárt tennél magadban vagy másban. –válaszolt higgadtan.

- Említettem, hogy nem szeretem, ha szabályoznak, de Te megint ezt teszed... kicsit se félsz tőlem? – kérdeztem, mire apró mosoly jelent meg arcán.

- Nem, kicsit se. Tudod mit látok? Egy kislányt, aki dührohamot kapott egy apró vicctől és össze vissza rohangál, hogy feltűnést keltsen, semmi mást nem látok. – hangja lekezelő volt, és felháborító.

- Örülök, hogy ilyen jól kiismertél... ha megengeded, akkor most el dühöngök a villába és lefekszek aludni, elég volt mára belőletek. – húztam el karjaimat, de nem engedett. Szorítása erősödött.

- Szó se lehet róla, vissza jössz szépen, ez az este részben miattad is alakult így, nem kellett volna ilyen ruhában megjelenned, és nem kellett volna Bobbal már az elején bunkónak lenned, szépen lenyugszol és vissza jössz velem, megpróbálod magad jól érezni és akkor mindenki boldog lesz.

- Felejtsd el! Mellesleg a hülye tesód vette nekem ezt a ruhát, ezzel is bosszantani akartatok mi? Sikerült, gratulálok! – üvöltöttem képébe.

- Semmi közöm nincs ehhez az egészhez...

- Persze, neked is az a célod, hogy kussoljak és eltakarodjak minél előbb nem? Nem kell folyton megjátszanod magad, hogy Te mennyire jó „testvér" vagy, nagyon átlátszó...

- Nem játszok meg semmit, Én tényleg szeretnélek megismerni, esélyt adni annak, hogy egy család legyünk! De Te olyan makacs vagy, hogy mindent támadásnak hiszel... nem tűnt fel, hogy keményen próbálkozok? – kelt ki magából teljesen a fiú, szavai megleptek. Pár pillanatig nem szólaltunk meg csak a hangos levegővételek töltötték be a teret közöttünk, miközben egymás tekintetből próbáltuk kiolvasni, hogy mi lehet a másik fejében. Szorítása enyhült, majd sóhajtott egyet. Nem hagytam szóhoz jutni, gyorsan megszólaltam.

- Sajnálom... igazad van, vak voltam. Neked köszönhetem, hogy még élek, és tényleg kedves vagy velem mostanában, azt hittem, hogy ez csak egy csel, de látom, hogy komoly, hisz most is utánam jöttél, nem kellett volna, hogy meglökjelek, és így beszéljek veled – daráltam el egy szusszal, a földet bámulva, mivel éreztem, hogy valami oknál fogva arcom újra vörös színben pompázik. Francba, nem tetszik, hogy Nate-nek van egy ilyen jó oldala, sokkal jobban lennék, ha csak az arrogáns oldalát mutatná, de így nem tudok nem pasiként tekinteni rá.

- Gyere menjünk vissza – húzott gyengéden el a fától, egymás mellett sétáltunk, lassan, nagyon lassan vissza a többiekhez. – Amúgy csinos vagy, de értem mi volt a célja Ryannek, csak szerintem Ő se gondolta volna, hogy ennyire jól fog állni ez a ruha – köszörülte meg a torkát és a víz felé nézett véletlenül se felém. Ez most egy bók volt? Jézusom, ez már kezd egyre durvább lenni.

- Köszönöm...azt hiszem – mondtam halkan, majd ballagtunk tovább. Gondolataim újra arra terelődtek, ami miatt itt vagyok, ha sikerül Nate bizalmába kerülnöm talán meg nyílik nekem. Tudom, hogy nem akarta megölni Tom-ot, láttam, hogy dühös, mégis ott volt, tehát biztos, hogy van köze a mocskos kis ügyletekhez, amik a háttérben húzódnak, talán Alex talált is már bizonyítékot az adathordozón. Nagyot sóhajtottam, majd megálltam és szembe fordultam a fiúval. – Nate... kérlek légy őszinte. Ki akar megölni és miért? – néztem mélyen a szemébe.

- Mondtam, hogy többet nem akarok erről hallani...nem fog többet előfordulni...

- Nate! Kétszer is meg próbáltak megölni, tudod! A vízben az nem baleset volt, és mellesleg láttalak titeket a parton aznap éjjel, megöltetek egy embert miattam....úgyhogy ne tégy úgy, minta semmiség lenne az egész! – hangom erősödött, mikor a gyilkosságról beszéltem a fiú azonnal rám kapta tekintetét.

- Mit láttál? – kérdezte meg szeppenve.

- Mindent... Ryan megfenyegetett, hogy ne beszéljek erről senkinek... Herold főleg nem tudhatja meg, de gondolom, tudsz mindent.

- Francba, nem kellett volna ezt látnod. Én nem akartam megölni Tomot, jó ember volt, de hátba szúrt minket, ezért történt, ami történt... Herold dühös volt, tudod nagyon jól. Nézd Tessa, nem kellett volna látnod ezt az egészet és alapból nem kellene ennyi mindenen keresztül menned, DE mivel egy befolyásos ember lánya vagy, kinek sok az ellensége és az irigye sokan szeretnének fájdalmat okozni neki, szerintem innentől kezdve össze rakod a képet.

- Aggódnom kellene? – kérdeztem félve, mire mosolyogni kezdett a fiú.

- Szerinted minket miért nem támadnak? Mert félnek tőlünk, addig, míg velünk vagy nem eshet bajod, ezért kértelek arra, hogy egy kis ideig ne menj sehova egyedül. – kezdem érteni, de az a legnagyobb baj, hogy Én azért vagyok itt, mert ez a küldetésem, adatokat gyűjteni erről a családról és Herold ügyeiről, ez így elég nehéz lesz azok mellett, hogy meg akarnak ölni....baszki. Gondolataimba merülve indultam el újra a többiekhez. – Tessa meg kell értened, hogy ezt senkinek nem mondhatod el, Én nem fenyegetlek, hanem kérlek rá – szólt utánam halkan a fiú.

- Nyugi, nem vagyok akkora rohadék, mint gondolod, mellesleg Én sem akarok rosszat apámnak, senkinek se fogok egy szót se mondani – mondtam kedvesen a fiúnak, kinek láthatóan hatalmas kő esett le szívéről, majd együtt vissza tértünk a tábortűzhöz, amit időközben meggyújtottak. Gondolataim csak a küldetés körül forogtak, azonnal beszélnem kell Alexel, de nem tudom, hogy lenne rá alkalmam. Így már nem biztos, hogy még egy napot ezzel a családdal akarok tölteni, nem elég, hogy a lebukás egyenlő lenne a biztos hallállal, még így is megölhetnek, hogy Tessa vagyok, bármit is csinálok élet veszélyben vagyok, és rohadtul nem erről volt szó.