Miraculous ~A fal, ami köztünk van~

3x02 Emléklopó

   🐞Marinette🐞

   Eső csepeg arcomra, ez rángat vissza a valóságba. Hogy kerültem vissza az ágyamba? A Hold fénye teljesen ellepi a szobámat. Magam felé nézve veszem észre, hogy nyitva van a kijárat a teraszra. Egy hangot hallok, inkább aféle mocorgást... Macska?
   - Mit keresel még itt? -súgom magam elé, inkább magamtól kérdezve, mint Macskától. Alszik... Halkan próbálok lemászni az ágyról, mikor Tikki jelenik meg előttem. -Ne nézz így rám! -szólok rá, és közben próbálok suttogni. -Elaludtunk -mondom, amíg még mindig dühösen pillant rám, majd ez eltűnik arcáról.
   - Mennie kell -szólal meg halkan, amire csak egy "tudom" pillantást vetek kis kwamimra.
   Lemászok az ágyról, le a lépcsőn, majd mellé lépek. -Hé... -hajolok le hozzá és kezemmel megmozgatom hideg testét. -Cicus -halkulok el, amikor eszembe jut, hogy Marinette nem így szokta szólítani Párizs hősét. -Macska...
   - Mmm... -próbál átfordulni a másik oldalára.
   - Hé... -teszem kezemet a mellkasára, megakadályozva, hogy elforduljon. -Macska... Kelj fel -szólok rá hangosabban, majd nyitogatni kezdi a szemeit, és kezemmel eltolom aranyszőke tincseit a homlokáról. -Miért aludtál a földön? -veszem el a kezemet. -Itt van egy másik ágy -nézek rá az ágyra. Még csak hozzá sem ért, minden ugyanúgy elsimitva van, mint ahogy reggel volt.
   - Nem akartam az engedélyed nélkül az ágyadban aludni -ül fel és kezeivel összekócolja a haját.
   - Butus -segítek neki felállni.
   - Esik az eső -néz ki az ablakon, amire csak az ágy mellé lépve lehúzom félig a takarót, majd rám pillant.
   - Aludj -szólok rá kissé anyásan, amire nem szól semmit csak engedelmeskedik. Az ágy mellé lép, majd felém lép még és még közelebb.
   - Csukd be a szemedet -parancsolja játékosan.
   - Nem fogom! Miért tenném? -kérdezem dühössé válva. Fáradt vagyok, most nincs kedvem játszani.
   - Vissza szeretnék változni -súgja halkan, és olyan arccal pillant rám, mint amikor egy szülő megbántja a gyerekét. Olyan ártatlan...néha.
   - Oh... -fordulok el, amikor egy tükröt pillantok meg, de épp, hogy időben becsukom kíváncsi szemeimet.
   - Plagg...karmokat be -súgja és hallom, hogy bebújik az ágyba. Szemeimet nem teljesen, de kinyitom, hogy vissza jussak valahogyan az ágyamba, és hogy valahogyan feljussak a kis lépcsőfokokon. Bebújok az ágyba, és teljesen magamra húzom a takarót.
   - Macska? -dugom ki a fejemet a takaró alól. -Kérlek reggel hamar menj el -mondom. -Nem tudhatom meg, hogy ki vagy.
   - Igen, tudom Hercegnőm -válaszol. -Katica tuti megölne mindkettőnket -nevet fel halkan.
   - Az biztos -kuncogok vele halkan.
   - Jó éjt, Hercegnőm.
   - Jó éjt, Macska.

   🐱Fekete Macska🐱

   - Otthon, édes otthon -érkezek haza. -Plagg, karmokat be -változok vissza.
   - Ahjj... végre! -száll camembertei felé, és kutatni kezd a szekrényekben. -Camembert! -ordítja felém szállva.
   - Nyugi, fekete párduc -indulok segíteni keresni. -Itt vannak.
   - Ugye tudod, -kapja be az egyik camembertét -hogy most össze kéne vesznem veled, mert vissza változtál Marinette-nél -eszik tovább.
   - Bizom Marinette-ben -fekszem le az ágyra. -Még az ágya is kényelmesebb, mint az enyém -nevetek fel, de nem tudom mi ebben annyira vicces.
   - Elfogyott -hadarja Plagg szomorúan. -Elfogyott -mondja újra.
   - Sírsz? -ülök fel az ágyamon.
   - Nem! -durcizik. -De elfogyott -drámázik, majd kezeit kezdi el nézni.
   - Mi a baj?
   - Érzem, hogy száll ki belőlem az erő -néz rám hatalmas szemeivel, amire csak hangosan elnevetem magam.

**************************************A New York-i különkiadás után.

Marinette örzővé válása után.

************************************

   🐞Marinette🐞

   Én lettem az új örző, de eddig nem fogtam fel, hogy mennyi felelőséggel jár is ez. Nincs annyi időm, és Párizs megmentése teljesen lefoglal. Nincs időm a barátaimra sem.
   Miután visszatértünk New Yorkból Macska és én sokat vitáztunk, vagy egymáshoz sem szóltunk. Néha elfelejtem, hogy haragudnom kellene rá, de nem tudok benne úgy megbízni, mint azelőtt.
   - Sosem fogsz bennem újra megbízni? -az ordítása miatt állok meg, és visszafordulva felé teszek dühösen pár lépést.
   - Mert azzal olyan sokra vittem -mondom és szemében fájdalmat látok, de nem tudom pontosan, hogy az ő fájdalmát látom, vagy az enyémnek a tükörképét. -Felfogtad, hogy mit tettél?! -nézek mélyen szemeibe. -Védtelenül hagytad Párizst, a családjainkat, a gyerekeket! Tudod mennyi baj történhetett volna? -emlékeztetem talán túl keményen is. Nem mond semmit, csak botja segítségével elmegy.