Miraculous ~A fal, ami köztünk van~

3x03 "Bízol bennem?"

   🐞Katicabogár🐞

   Zsibbadt, szinte maró érzést érzek a hasamban Macskára pillantva. Fekete álcája által zöld szeme szinte virít. Éhes vagyok, és szomjazok valamire, ami kézzel nem fogható. Azt hittem, hogy ismerem az éhséget, a vágyat, és a szívemet. Tévedtem.
   - Szép volt -öklözünk Macskával, majd elfordulva tőle indulnék, amire megfogja a kezemet. Vajon meddig bírom ki, hogy ne csókoljam meg, ha most vissza nézek rá?
   - Macska... -dünnyögöm magam elé, majd maga elé fordít. Szemeiben és arcán szomorúság alszik. -Mindjárt visszaváltozok -emlékeztetem és arcára pillantva eszembe jut, amit anyától hallottam régebben. "Azok az emberek akik a legszebb emlékeket adják, emlékké válnak és akaratuk ellenére is elmennek."
   - Csak tudni akarom, hogy jól leszel-e? -kérdezi félénken, amire csak szorosan magamhoz húzom és átölelem.  Meglepődik, majd erősebben megölel. Bármekkora is a baj körülöttem, ne hagyj el. Kérlek.
   Sok film által éreztem át a szerelem gondolatát. Azt az adrenalin által érzett kellemesen fájó bizsergést a gyomromban. A gyomromból szétvándorol az egész testembe a bizsergés érzése, mintha leveleket fújna szét a szél bennem. Eljut a combjaimon keresztül, egészen a lábujjaimig. A szívem és az egész testem érti ezt az érzést, de az agyam soha nem fogja megérteni, bármennyire is akarja. Sosem volt ennyire erős bennem... Talán csak Adriennel.
   - Köszönöm... -súgom a fülébe, majd az arcára nem pillantva elfordulok.
   - Hé... -szól rám miután eltávolodtam tőle. -Nem beszéltük meg azt a csókot! -mondja, miután ellendítettem a yoyomat.
   - Milyen csók? -játszom el, mintha nem tudnám, hogy pontosan miről is beszél.
   - Csak az igaz szerelem csókja törhette meg az átkot -mondja közelebb lépve, de tudja, hogy ezt már jól tudom.
   - Viszlát, Cicus -pököm meg játékosan az orrát, majd indulnék mire...
   - Tudod... -ugrik elém és arcán szomorúság vihara tombol. -Ah... -fújja ki a levegőt fáradtan, majd a földre szegi tekintetét, közelebb lép és kezei segítségével felemeli az arcomat. Tekintetem a szemébe szökik. Mintha beleesnék a szemébe. -Tudom, hogy ott van az a fiú, akiről beszéltél és hogy belé vagy szerelmes... Tudom... -kezd bele. Túl közel van, hogy irányítani tudjam magamat és lepillantok a földre, közben forró arcomon érzem hideg kezeit. -Néz rám -szól rám és hangja fáradt szavait a szél kapja fel. Körbe forog körülöttem, majd a szívembe hasít vele. Bántom őt, pedig nem akarom. -Menned kell, szóval gyors leszek -mondja, majd sietve egy puszit akar nyomni a homlokomra, majd lelassít és nem teszi, amire közelebb nyomom arcomat, így befejezve amit elkezdett. Erre várt. Szemeimet becsukom, amíg megcsókolja homlokomat, majd elhúzódik. -Jó éjt, Bogaram -mondja és most nincs szavaiban komolyság vagy csíntalanság. Szerelem van benne.

   🐱Adrien🐱

   Soha nem gondoltam volna, hogy valaki ennyit jelenthet nekem... Hogy az életemet adnám érte. Nem bírom elviselni, hogy szenved.
   - Plagg... -motyogom magam elé, miközben az ágyamon fekszem. Érzem, hogy testem ellazul, de a gyomromban mégis aggódalmat érzek. -Mit kéne tennem? -kérdezem segítséget várva Plaggtől.
   Felém repül, majd rám pillant szomorúan és rászáll a fejemre. -Megbírkózik vele. Nem tehetsz semmit sem -mondja, amire felülök.
   - Van egy ötletem -kezdek el járkálni oda vissza. -Szervezek neki egy nyugis pikniket, és megpróbálom jobb kedvre deríteni -nézek rá Plaggre boldogan, aki csak bámul engem, mintha idióta lennék.
   - Mondd csak Adrien... -kezd bele. -Emlékszel arra, amikor a camembert elakartam olvasztani egy hajszárítóval? -dünnyögi kissé dühösen, de mégis érzelemmentesen.
   - Nem sikerült és leégett a hajszárítóm is -mondom gyorsan. -Köszi, hogy emlékeztetsz, de ennek mi köze ehhez?
   - Reménytelen eset vagy -mondja, majd elrepül és a sajtjai közé menekül tőlem.
   - Köszönöm a segítséget!

*******

   🐞Marinette🐞

   - Marinette? -mondja a tanárnő a nevemet, amikor berontok az osztályba.
   - Elnézést Tanárnő... -támaszkodom a térdreimre, szaporán véve a levegőt.
   - Nem tűrök el egy perc késést sem! -mondja, amire Adrien rohan be az ajtón.
   - Elnézést Tanárnő! -mondja hangosan, majd rám pillant. Szemei fáradtak csakúgy mint az enyémek. Szemében az én szemem tükörképe, de nem tudom eldönteni, hogy fáradt szemeink egymáséban hol olvadnak össze és hol taszítják el egymást.
   - Mindkettőtöknek igazolatlan óra -lép az ajtóhoz, majd teljesen kinyitva kiküld minket az osztályból.
   - Apám ezért megöl -motyogja Adrien, majd az ajtóról rám szegi tekintetét. -Jól vagy? -kérdezi. Teste feszült és haja kócoskás.
   - Igen -válaszolok röviden, amire arca megváltozik, majd elindul felém, megfogja kezemet. -Hova megyünk? -dünnyögöm a szívinfarktusom ellenére is. Fogja a kezemet!
   - Voltál már fent a tetőn?