Miraculous ~A fal, ami köztünk van~

3x09 Start

Visszatértem egy "kis" idő elteltével. Remélem mindenki jól van és készen van lelkileg a részekre, amiket hozni fogok.😂😅
Na jó... Hagylak titeket olvasni.
Ui.: Bocsiii a helyesírási hibákért.

_________________________________________

  🐞Marinette🐞

   - Marinette! -ébreszt fel Tikki.
   - Hagyj... -dünnyögöm a párnámba, majd a fal felé fordulok.
   - Elfogsz késni az iskolából -mondja, amire már kipattanok az ágyból.
   - Ajjj... -nézek körbe a táskámért. -Hol van?!
   - Marinette -szól Tikki, amire rá szegem a tekintetemet. -Ott -mutatja, majd sietve a táskához lépek és felkapom a hátamra.

********

   Az első órát lekéstem, de szerencsére a második órára időben beértem. Talán kicsit túl hamar is...
   - Uhh... -csodálkozik valamin hangosan Kim. -Nem is tudtam, hogy ennyire kegyetlen is tud lenni Katica -tágul ki a szemem, miközben helyet foglalok Alya mellett.
   - Csak engedd el... -súgja Alya oda nekem, de a szavai nem jutnak el az agyamig, sem ahhoz a gombhoz, ami kikapcsolná a bennem keletkezett dühöt. Hallgatok rá egy kisebb idő elteltével és megpróbálom nyugodtabbam venni a levegőt. Csak engedd el, Marinette... Engedd el...
   - Igen, tudom -bólint Lila. -Macskáról meg ne is beszéljünk -legyint, amire már felkapom a fejemet. -Mindenkivel csak flörtölni tud -dobálja a haját. -Használhatatlan -mondja, amire dühömben felállok, már szóra nyitnám a számat, amire a tanár belép az osztályba.
   - Üljetek le gyerekek -szól ránk.
   - Marinette -szól Alya és visszaültet a helyemre. -Nyugi van -néz a szemembe és csak akkor veszem észre a bennem rejlő mérget, amikor a szeme visszatükrözi azt nekem.
   - Nyugi? -próbálok halkan beszélni. -Hallottad miket hord itt össze rólam meg Macskáról?! -"kérdezem" tőle, és közben próbálok halkan beszélni.
   - Tanárnő? -Lila hangjára kapom fel fejemet. -Kimehetnék a mosdóba?
   - Természetesen. -Megy el mellettem, amire felnyújtom a kezemet.
   - Én is mehetnék Tanárnő?

*******

   - Talán szeretnél többet tudni Katicáékról? -kérdezi elém állva.
   - Minden, amit mondasz vagy teszel Lila egy nagy hazugság! -világosítom fel, hogy tudom, hogy hazudik.
   - Nos... -dől neki a falnak. -Örülök, hogy ezt tudod -néz rám nyugodtan, majd elmenne mellettem, amire megáll és visszanéz rám. -És ha ez vígasztal sokkal hasznosabb vagy nekem, mint Macska Katicának...talán egyszer még barátok is leszünk, ha megjön az eszed hozzá -mondja, majd a vállamra helyezi a kezét. -Tán nem ezért vagy mérges rám? -vág szomorú képet, mintha sajnálná. Gondolom észre vette a rávetett dühömet, amikor szóba hozta Macskát... -Ajjj... -teszi kezeit a szivéhez. -De édes... A kis Marinette szerelmes párizs szuperhősébe.
   - Ez nem igaz -tagadom le gyorsan.
   - Már a gondolattól is megfájdul a szívem, hogy ezt kell mondjam, de... -néz a szemembe-...de Macska csak egy játékos.
   - Hagyd abba -szólok rá egyhangúan.
   - Ahh... Ugyan már, Marinette -sóhajtozik. -Fogadjunk, hogy már megcsókolt egyszer. -Nem is egyszer csókolta meg Katicát, de egyszer Marinettet is megcsókolta, hogy kiverje a fejéből Katicát.
   - Azt hiszem ezt vehetjük egy igennek -mondja. -Nos... engem is, szóval nyugi nem csak a te szívedet rabolta el az éjszakában.
   Engem is...Engem is... Engem is... Őt is megcsókolta. Vajon igazat mond vagy csak megint hazudik. Őt is megcsókolta... Újra és újra átfutnak az agyamon a szavai. Ez nem lehet igaz...

*********

   - Marinette -lép Alya mellém. -Jól vagy? -kérdezi, miután nem szólalok meg csak megölelem.
   - Haza akarok menni -mondom egyhangúan, szinte érzések nélkül.
   - Mit mondott Lila? -húzódik el, hogy a szemembe tudjon nézni.
   - Mindenfélét összehordott -magyarázom. -De nem akarok róla beszélni -kezdek el sétálni a termünk felé.

*********

   😼Fekete Macska😼

   A tetőn ülve limbálgatom a lábaimat arra gondolva, amit az iskolában hallottam. Vajon Marinette tényleg így érez Macska iránt? Annyira Katicára fókuszáltam, hogy közben Marinetteről megfeletkeztem. De már késő. Már mást szeret. Ha úgy nézzük engem szeret, de ez sosem jönne össze köztük, főleg nem Fekete Macskaként, mivel nem mondhatom el neki, hogy ki vagyok. Az pedig lehet, hogy csak még rosszabb lenne, ha elmondanám neki, hogy ki is Fekete Macska valójában.
   A nagy gondolkozásban észre sem vettem, hogy mellém leült Katica. -Katica? -kérdezem tőle egy kis idő elteltével. -Valami baj van? -keresem a tekintetét, de ő csak továbbra is szigorúan lefelé bámul.
   - Nem mondtál semmit arra, amit mondtam...
   - Mire? -kérdezem tőle, majd rám néz.
   - Arra, hogy elmondtam, hogy én... -tart szünetet -hogy én tudod.
   - Oh... -esik le. -Arra, hogy elmondtad, hogy szeretsz?
   - Igen -válaszol és szemeit újra lesüti.
   - Mond csak Katica... Emlékszel arra az éjszakára, amikor felkértelek táncolni és végre elfogadtad, de a végén pedig megpróbáltalak megcsókolni, hogy rám legyél dühös és ne magadra.
   - Ez meg, hogy jön ide? -kérdezi, amíg felállok, majd bemegyek az egyik erkélyen.
   - Mit csinálsz? -kérdezi lepillantva.
   - Állj fel -szólok rá.
   - Mit akarsz azokkal? -néz rá a két darab közepes méretű asztalterítőre.
   Nem válaszalok csak a lapos épület közepére vezetem, ahonnan lehet hallani a jazz zenét, amit nem messze játszának tőlünk.
   Megállítom és mögé lépek, hogy bekössem vele a szemét. -Bízz bennem... -súgom a fülébe, majd elé állok és az enyémet is bekötöm a másikkal.
   - Plagg, karmokat be...
   Megfogom az egyik kezét, amire megijed és reflexből elhúzza. Lassan érzem, ahogy hozzámér. Keze kicsit remegve, de szorosan fogja az enyémet. -Tikki, pöttyöket le...
   - Miért remeg a kezed?
   - Mert te fogod -válaszol gyorsan.
   - Ideges vagy? -húzom közelebb.
   - Miért lennék? -kérdez vissza és hangjában hallani lehet a tagadás akaratát.
   - Miért érzem azt, hogy haragszol rám valamiért? -kezdünk el lassan táncolni, amire véletlen rám lép az egyik lábával.
   - Bocsi... -hagyja figyelmen kívül a kérdésemet.
   - Haragszol? -kérdezem újra.
   - Már nem -válaszol. -Még azelőtt haragudtam rád mielőtt megláttalak volna, de aztán rájöttem valamire.
   - Mire?
   - Hogy bármennyire is akarunk egymástól távol lenni, vagy bárki is akar egymástól elszakítani, valahogy mindig visszatérünk oda, ahonnan indultunk.
   - Mi lenne, ha még csak egy kis ideig ott állnánk akkor azon a starton? -kérdezem tőle viccesen, amire felnevet és megint rálép a lábamra.
   - Upsz... -neveti el magát. -Bocsi...
   - Még meg sem köszöntem, hogy megpróbálsz megvédeni -kezdek bele. -Kissé ideges voltam rád amiatt, hogy nem nekem mondtad el, hogy ki vagy, de most már mindent értek -fújom ki hosszasan a levegőt.
   - Nem kell megköszönni.
   Közelebb húzom magamhoz, hogy a világ ne hallja azt, amit elakarok neki mondani. Nem kell a szemembe nézzen, hogy tudja biztosra, hogy igaz. Sokan vágynak arra az érzésre, hogy szeressék őket, de fogalmuk sincsen arról, hogy milyen érzés az, ha te adod a szerelmet. Nehéz kapni a szerelmet, de még nehezebb adni azt, és félve, de így is érzem azt, hogy...
   - Szeretlek.