Miraculous ~A fal, ami köztünk van~

3x07 Tornádók

   🐞Marinette🐞

   A teraszról bámulok rá Párizsra. A levegő átjárja a testemet, de mintha nem tudna elférni az érzéseim mellett az oxigén a testemben. Le kell nyomnom a víz alá az érzelmeket, ahhoz hogy ne fulladjak meg. Olyan mintha egy gumilabdát nyomnál a víz alá, ami segít fent maradni a víz tetején egy ideig, de előbb vagy utóbb valahogyan mindig fellöki magát a felszínre és kitör a vízből. Gyorsan veszem a levegőt és nem tudom, hogyan tudnám lelassítani. Csakúgy zavarosak az érzéseim, mint a gondolataim. Jönnek és mennek, de már távoznak is, sosem maradnak. Végül pedig... rájövünk, hogy sosem a gondolatok határozzák meg, hogy kik is vagyunk. Mindig lesz egy másik gondolat, majd egy másik, ami talán téged ír le, de az sem te vagy. Nem a gondolatok határozzák meg, hogy kik is vagyunk valójában, hanem az aki figyeli ezeket a gondolatokat.
   Nem tagadom, Macskán jár az agyam. Mintha folyton rá kéne gondoljak. Mintha muszáj lenne és bűn lenne nem rá gondolni. Talán csak a bűntudat kellemetlen szele szalad végig a testemen újra és újra. Nem akartam megbántani. Ez az utolsó dolog, amit akarok, de hogyan mondhatnám el neki azt, hogyha megtudja ki vagyok... egy másik világban emiatt elpuszít engem. A világot is tönkretennénk vele. Örökre magányos lenne. Becsöppenne egy lyukba, ahol nem vár más rá csak magány és sötétség. Valószínűleg az ember csak akkor jönne rá, hogy mekkora súlya is van ennek a két szónak együtt.
   Becsaptad, szólal meg a gondolat a fejemben.
   Muszáj volt, nem akarom, hogy...
   Ez csak kifogás!
   Azért tettem, hogy ne féljen attól, ami egy másik dimenzióban ránk vár. Nem akarom, hogy hibáztassa magát.
   Összetöröd a szívét...
   Meg akartam őt óvni!
   Akkor mondd el neki, hogy mi történne.
   Aggódom érte, hogy mit reagálni. Szerinted megtudna vele békélni?
   Most magadat véded vagy őt?
   Őt...
   Hazudsz! Magadat, mert tudod, hogy nem bírnád elviselni, hogy szenved. Itt nem ő a gyenge, hanem te!
   - Marinette? -Alya hangja ránt vissza ebbe a világba. -Mit csinálsz? -lép mellém a korláthoz, majd felé fordítom arcomat. Szemében megpillantom a saját fáradtságomat az ő aggódalma mellett. -Mi a baj? -teszi kezeit a vállaimra, így maga elé tud fordítani teljesen. Keresi a szemeimben a választ, de hiába.
   Nem szólok semmit, csak megölelem. Mintha megakarnék fulladni, a hangom olyan ijesztően szólal meg. -Nagyon haragszik rám... -nyomom arcomat a vállába, remélve, hogy legalább egy percre elbújhatok a világ elől, de elég lenne, ha csak egy másodpercre magamtól.

   🐱Adrien🐱

   A szavai úgy törtek rám, mintha lelöktek volna a magasból. Nem bízik bennem. Fejem az égre tekint, hogy ne lássam mikor érek földet. Olyan mint a végre várni, az élet végére, de nincs vége csak valahol megszakad. Senki sem viszi véghez az élet tesztjét. Valahol mindenki elbukik.
   Talán van valami oka, hogy nem mondhatja el nekem.
   Ne védd már! Nem bízik benned.
   Biztos van valami oka...Kell legyen...
   Van. Az, hogy még Rena Rouge-ban is jobban bízik, mint benned. Megvan az okod haragudni rá!
   A beszélgetés leáll a fejemben és csend telepszik rám. Mintha a fejemben ragadtam volna. De nincs semmim sem. Nincsenek gondolatok, nincsenek emlékek, mintha nem is léteznék. Csak egy csöpnyi másodpercre állnak meg a dolgok bennem. A vérem, a lélegzetem, a szívem és az érzelmek. Mindössze egy másodpercre válok nyugodtá és csak a következő másodperc kell ahhoz, hogy dühös legyek rá. Szabadulnom kell innen. Be vagyok zárva. Engedjenek ki innen! Most!
   - Plagg! Karmokat ki!

   🐞Marinette🐞

   Az idő eltelt és besötétedett. Csend telepedett Párizsra. A vérem megfagyott, tudomást sem véve a dolgáról. Mintha nem tudnék megmozdulni. Az egyetlen érzést a hideg korlát váltja ki belőlem és a talaj alattam. Visszatérek a bambulásból a valóságba. Nem is igazán tudom felfogni, amire nézve elbambulok, mintha nem látnék és az agyam teljesen lefagy. Végül eldöntöm, hogy felkelek, hiszen megígértem Alyának, hogy pihenni fogok és szükségem is van rá most. Kicsit el kell menekülnöm a gondolataim elől.
   - Hello... -ijedek meg az ismerős hang hallatán. A hideg széllel körbe járja a testemet. Nem kell rápillantsak, hogy tudjam ki az. Nem kell megnéznem arca minden vonását, szája tartását vagy a zölden virító szemeit, hogy tudjam nincs jól. A hangja mindent elárul. -Bocsi... nem akartalak megijeszteni -ugrik rá a korlátra a tetőről. Valami megmozdul a szívemben, amikor ránézek. Hangja így is elég fájdalmat áraszt, hát még az arca. Nem először van itt velem fent a teraszon, de most először érzem azt, hogy elszöknék vele minden elől.
   Bár... nem nagyon látom, hogy mi lenne az oka Marinette-nek elszöknie Párizs egyik hősével, akivel párszor beszélt és egyszer csókolózott. Mármint, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy én vagyok Katicabogár...
   Marinette-nek semmi indoka sincs aggódni Macska miatt és így beleborzongani a fájdalma láttán, nem hogy még elszökni vele.
   - Látom, hogy neked sem ez volt a legjobb napod... -helyezi magát kényelembe a korláton, egyik kezét a korlátra rakja, a másikkal pedig fáradtan a hajába dúr miközben könyöke az egyik térdén pihen. A Holdat szemléli és élvezi, ahogy vissza veri rá a Nap fényét, a lógó lábát pedig idegesen mozgatja.
   A korláthoz totyogok olyan gyorsan, amilyen tempóra a testem képes. Túl gyenge a testem és nehéz a szívem, hogy a szemébe nézek, amikor rám szegi tekintetét. -Minden rendben? -töri meg a csendet.
   Egy mosolyt erőltetek az arcomra, de csak halványan és fáradtan. Mikor találkozik a tekintetem az övével a szomorúság bekapcsol valamit bennem. Dühöt, keserűséget, hogy hazudtam neki. Ha tehetném kiordítanám az egész világnak az igazat, vagy csak elég lenne neki megsúgnom.
   Mit már mondtam...ha elbambulok nem tudja felfogni az agyam a dolgokat előttem, amire nézek. Az egyik pillanatban még a korláton van, a másikban meg már előttem áll. És mégcsak nem is a dolgok mozgása ránt vissza a homályból, hanem Macska közelsége. Kezei körbefognak, mintha felseperte volna kezeivel testem darabkáit, és összerakta volna újra, most pedig szorosan tart, hogy egyben maradjak.
   - Köszönöm -súgja és arcát a vállamba nyomja.
   - Semmit sem csináltam vagy mondtam, amivel segíthettem volna...
   - Elég az, ha itt vagy.
   Nem tudom mi váltja ki ezt az ismerős érzést bennem. Talán a bűntudat a véremben, vagy Macska hatalmas helye a szívemben, de bármennyire is fájdalmas ez az érzés, egyszerre szép is. Olyan keserédes... Tudom, hogy ezt csak Macska tudja kihozni belőlem. Annyira küzdöttem, hogy ne szeressek bele Macskába, hogy végül belé szerettem. És ez az első valódi alkalom, hogy be merem magamnak vallani. Szeretem őt...
   Eltávolodik tőlem, majd fáradt szemeivel a szemembe néz, hogy megerősítse az előbbi vallomásomat magamnak. Szeretem... -Mennem kéne -dünnyögi, és lehajtja a fejét. -Ma én vagyok a soros -mondja, de nem nagyon értem hogy is érti, majd eszembe jut az esti őrjáratozás, amit néha együtt szoktunk csinálni.
   Közelebb lép, ha ennél lehetségesebb, majd kezeivel megfogja az arcomat, közelebb húzza, majd ajkait a homlokomra érinti. -Jó éjt, Hercegnőm -húzódik el, majd felkuncog fáradtan. -Olyan vagy, mint egy kis aranyos paradicsom -nevetgél, míg én próbálom eltakarni az arcomat. Dühösen elfordítom a korlát felé, majd kicsit megtolom, de Macska ellenkezik.
   - Nyomás! -parancsolom neki.
   - Viszlát, Hercegnőm -ugrik el messzire tőlem, de nem sokáig lesz távol. Beszélnem kell Macskával Katicaként is...

   🐞Katicabogár🐞

   - Macska -szólalok meg halkan. Izmai megfeszülnek a hangom hallatán, majd pedig ellazulnak, akárcsak egy kis apró szikra. Nem mond semmit csak ül tovább csendesen. Nem pillant hátra. Nem csinál semmit. -Tudom, hogy haragszol és... -kezdek el magyarázkodni, amire felkel, majd elindul. Hátranyúl a botjáért és kezébe veszi, amire egy mozdulattal elveszem tőle a yoyom segítségével.
   - Héé! Add vissza! -szólal meg hangosan, majd rámpillant. Szemében düh és megbocsátás kering, vihar és csend.
   - Nem kapod vissza, amíg meg nem érted, hogy mit miért teszek! -mondom idegesen. Közben közelebb és közelebb sétál hozzám, bezárva a köztünk lévő távolságot. A botot pedig a jobb kezem segítségével a hátam mögé viszem. Olyanokká válunk egy másodperc alatt, mint két tornádó együtt. Mikor tekintetünk találkozik, két tornádó csap össze. Az erősebb elnyeli a gyengébbet, és zavartalanul halad tovább. Ez a jelenség pedig nagyon ritka.
   - Mindent, azért csináltam, hogy... -remeg bele a hangom, amikor Macska közelebb lép, hogy elérje a botját, amit a testem védelmez -mindent azért tettem, hogy megvédjelek. És az egész világot -egyenesedek ki dühömben, amire meglepően közel kerülünk egymáshoz.
   - Ez csak kifogás... -dünnyögi dühösen.
   - Egyszer elcsesztem és megtudtad, hogy én vagyok Katica -kezdek bele. -Akumatizálva lettél és... -hajtom le a fejemet -minden tönkre ment, az egész világot képesek lennénk elpusztítani. Csupán azzal, hogy szeretjük egymást és egymás kilétét -hadarom el, majd felnézek az arcára. Testén átfut a tekintetem, már nem nyúl a botjáért. Lassan rámszegi tekintetét, majd halkan megszólal.
   - Csak megakartál óvni önmagamtól... -szegi le a tekintetét újra.
   - Hé... -szólok rá halkan, majd kezeimmel megemelem az arcát, miután a botját a derekamra akasztottam a yoyom segítségével. -Nem a te hibád, hogy tönkre tenné a szerelmünk a világot. Halálfej a hibás ebben a játékban -magyarázom a tekintetét keresve, amire végre találkozik az enyém az övével.
   - Szeretni fogsz a jövőben? -kérdezi lassan csodálkozva. Nem válaszolok semmit, majd elindulok, a hangja állítja meg a testemet. -Katica! -szól rám. -Szeretni fogsz a jövőben?
   Megállnak a lábaim és nem akarnak tovább haladni. Nem akarom itt hagyni... Bármennyire is akarom, hogy hazudni tudjak... ennyi őszinte szó után egyszerűen megszólalni sem tudok. Visszafordulok... helyesbítek a testem átveszi felettem az irányítást és azt teszi, amit egy éppeszű ember sem tenne meg ilyen helyzetben. Gyors léptekkel felé rohanok, majd kezeimmel magamhoz húzom az arcát. Ajkaimat az övéire nyomom.
   Nem egyszer csókoltam meg már Macskát, de csak most értem meg a csók valódi erejét. A tornádók összecsapnak, amikor találkoznak és az erősebb valóban elnyeli a gyengébbet, és tovább halad, de ebben a pillanatban fogalmam sincs, hogy melyikünk is emelkedik feljebb a másiknál.
   Eddig is tisztában voltam azzal, hogy Macska mennyire jól csókol, és hogy mit is vált ki belőlem, de ez valami más. Elhúzódok tőle. Tekintetemet az ajkain hagyom pihenni, majd a szemébe nézek, hogy elhiggye azt, amit most mondani fogok.
   - Már most is szeretlek... -A szavak olyan könnyedén hagyják el a számat, amilyen tiszták és őszinték ezek. Egy ideig hagyom csak csodálkozni a szemeimet Macskáéban, majd ezt megszakítom. Nem várok a reakciójára, a kezét megfogva a tenyerébe helyezem a botját. -És épp ezért kell határokat húznunk...
   Akármennyire is akarom őt, nincs még itt az ideje, hogy vele legyek. Előtte még le kell küzdenünk Halálfejet és mivel már tudom, hogy szeretem Macskát is, mostmár csak el kell döntenem kit is szeretek jobban... Macskát vagy Adrient?

_________________________________________
Kicsit későn hozom az új részt, de ezáltal kicsit hosszabbra is írtam.🥺❤
Ha tetszett kommentelj, azokat mindig szívesen olvasom és olyan jó érzés, ha látom, hogy szeretitek, amiket írok.❤❤❤

Pacsiiii❤❤❤

Ui.:Helyesírási hibákért bocsiiiii🐱🐞