🥀Más szemmel a világ🥀

😺Huszadik rész😺

- Summer! - pattant fel legjobb barátom a helyéről, és felém szaladt, majd jó szorosan megölelt.
- Jiminie! - viszonoztam szoros ölelését.
- Te hogy-hogy itt vagy? - kérdezett meg egyből, elválva tőlem.
- Mindent elmesélek, de előbb te! Mondd, hogy már a családodat várod! - vogtam kezeim közé arcát.
- Igen, már úton vannak! Két nap múlva már repülni fogok Koreába. - nyugtatott meg. - De most te jössz! Üljünk le. - intett a kanapé felé. Mután leültünk mesélni kezdtem. Mindent részletesen. Fel se tűnt, hogy így elment az idő, csak akkor eszméltem fel, mikor Mike benyitott.
- Mehetünk, kicsi cica? - mosolygott rá.
- Persze! Még fussunk össze! - öleltem meg Jimint, majd Mike-hoz sétáltam, őt is megöleltem. Intettem még egyet Jiminnek, majd indultunk is a megígért sétánkra. Az idő egyre szebb volt, így egy parkba mentünk.
- Mesélsz arról a fiúról? - kérdezett rá Mike, hosszas csend után. Kellett egy kis idő mire leesett hogy Jiminről beszél, de amint ez megtörtént bele is kezdtem a mesélésbe.
- Mikor az Intézetben voltunk, voltak olyan időszakok, amikor túl sokan voltunk. Olyankor kettesével voltunk a szobákban, és én sokszor kerültem Jiminnel ugyan oda. Sokat beszélgettünk, és tartottuk egymásban a lelket. Voltak alkalmak, hogy ha jól viselkedtünk, akkor kimehettünk az Intézet hátsó udvarára, így ott is mindig találkoztunk. Sokat mesélt a családjáról, meg elmondta, hogy ő, az anyukája és néhány barátja kirándulni voltak itt, mert amúgy Koreában él. Nagyon kicsi volt mikor elfogták. Pont beleesett abba az időszakba, mikor szinte bármilyen hibridet elfogtak. Rá pár hónapra jött be a jelöléses szabály. Emlékszem, hogy anya akkor nem engedett ki az utcára, felnőtt nélkül. Én asszem 6 lehettem akkor, max 7. Szóval így ismerkedtünk meg. - fejeztem be.
- Ne félj, többet nem lesz ilyen. Nem hagyom, hogy bántsanak. - karolta át a vállam, kissé magához szorítva.
- De ha már nem lehet hibrideket elfogni, meg ilyenek, akkor miért kell megmutasd a személyid, egy csomó üzletben? - tettem fel a kérdést, mely bökte a csőröm.
- Igaz, hogy nem tarthatják fogságban a hibrideket, de sajna még így is elég sok jogot vonnak meg tőlük. Tőlünk. Van, hogy engem is kinéznek maguknak, az olyan emberek, - nyomta meg az 'olyan' szót, kis szünetet tartva, miközben elkuncogta magát. - de élmény nézni azokat az arcokat, mikor rájönnek, hogy ügynök vagyok. Hiszem azt, hogy ez el fog múlni, és minden jobb lesz.
- Az jó lenne. - bólintottam, fejem a vállára hajtva, mire kaptam tőle egy puszit.
- Nem fázol? - kérdezte egy kis idő múlva, mikor már csak simán kézen fogva sétáltunk. - Hideg a kezed.
- Egy kicsit. - bólintottam. - De még nem akarok haza menni. - tettem hozzá.
- Akkor üljünk be a Sweet Taste-be. - váltott irányt. A Sweet Taste a mi kis törzshelyünk lett. Isteni a forró csokijuk, és a csokis muffinjuk. Oda vagyok érte. A pultos néni már tudta kik vagyunk, és csak intett, hogy üljünk le, pár perc múlva pedig kihozta a fejenként két muffint és egy-egy tejszínhabos forrócsokit, melybe egy piros szívószál volt. Hamar átmelegdtünk a forró italnak köszönhetően, és jól el is beszélgettünk. Az idő csak úgy repült és már ebéd idő volt mikor haza értünk. Végül sajtos tésztát csináltunk, közösen, ami megjegyzem isteni volt. Miután degeszre ettük magunkat bedőltünk az ágyba, és filmeztünk. Így teltek a napjaink, még le nem telt Mike szabadsága. Onnan minden vissza állt a normál kerékvágásba.
Szerda van. Mike ma kicsit tovább marad, ezért nekiálltam csinálni valami ehetőt, hisz biztos fáradt es éhes lesz, ha haza jön. Négy óra volt, mikor elzártam a kaja alatt a gázt, és épp ekkor hallottam meg a bejárati ajtó nyílását is. Csodálkoztam, hisz Mike ilyenkor csak 6 fele érkezik, a többi fiú pedig mindig hív ha jönnek. Lehet elfelejtették, és tényleg az egyik fiú. Kezeim megtöröltem, majd kimentem az előszobába, ahol egy középkorú, hibrid nő állt, és épp a cipőjét vette le.
- Őhm... - szólaltam meg, hisz ahogy láttam nem vett észre. Hangomra felkapta a fejét, és meglepetten nézett rám.
- Hát te ki vagy? - kérdezte csodálkozva.
- Én itt lakom. - adtam a rövid választ.
- De ugye Michael Clifford is itt lakik? Mert ha nem, akkor ez most nagyon kínis! - hangja kissé bizonytalan volt.
- Öhm, igen. - bólintottam, mire ő felsóhajtott.
- Akkor nincs baj! Én az anyukája vagyok! Nem is mesélte, hogy van egy lakótársa. Egy eléggé csinos lakótársa! - mosolyodott el, felém sétálva. Bókjára kicsit elpirultam, de ez fokozódott, mikor a nő szorosan a karjaiba zárt. - Nem tudod esetleg mikor ér haza, a fiam? - kérdezte elválva tőlem.
- Majd csak hat fele. - válaszoltam követve a nőt a konyhába.
- Értem! Amúgy én Marie vagyok, tegezz nyugodtan! Te pedig...?
- Summer. - adtam választ.
- Szép neved van! - bókolt ismét, miközben a gőzölgő fazékhoz hajolt. - Ezt te főzted? - nézett rám, mire bólintottam. - Akkor remélem nem baj ha megkóstolom.
- Csak nyugodtan. - mondtam mire már émelte is a szajához a kanalat.
- Mhm...Isteni! - nyúlt bele újra.
- Öhm...tehet ki magának. - mondtam, kissé feszengve.
- Mit mondtam? Nem maga, hanem te. - nézett rám szigorúan, mire csak bólintottam. A végén megtört köztünk a jég, és jól elbeszélgettünk, és rengeteget nevettünk, főleg mikor megtudtam Mikeról egy két kínsoabb sztorit. Imádom az anyukáját. Észere se vettem, hogy Mike haza ért, csak mikor a konyhába érve megköszörülte a torkát.
- Anya? Te itt? - nézett kérdőn anyukájára.
- Már meg se látogathatom a fiamat? - sietett oda hozzá a nő tárt karokkal, majd jól megszorongatta a fiát.
- De, de áltlában felhívsz. - viszonozta ölelését.
- Most meg akartalak lepni! És milyen jól tettem! Ilyen aranyos lányt, mint Summer, nem ismerek! - mosolygott rám. Közben én is felálltam, és Mike-hoz sétáltam, aki engem is egy szoros ölelésben részesített.
- Hát igen! Summer, tényleg egy cukorfalat! - nyomott puszit vörösödő arcomra.
- Gyere egyél! Ez a lány istenien főz! - indult be a konyhába. Kaptam Mike-tól még egy puszit, majd ő is bement. Mivel én nem az anyukájával ettem, hanem megvártam Mike-ot, ezért kettőnknek raktam ki kaját. A kései ebéd után beültünk a nappaliba, ahol az anya-fia páros jót beszélgettek. Talán 7 óra lehetett mikor Marie haza ment, így kettesben maradtam színes hajú barátommal.
- Remélem nem volt túl közvetlen anyum. Néha el tudja ijeszteni az embereket, a nagy szeretetével. - kérdezte, miközben megforgatta a szemeit.
- Nyugi aranyos volt...D.J. Nyuszi! - tettem hozzá, kicsi kori gúnynevét, nagy vigyorral az arcomon. A fiú egyből fülig vörösödött, én pedig hangos hahotázásba kezdtem, ahogy eszembe jutott mit mesélt az anyja.
- Neee! Ez olyan kínos! Csak 6 éves voltam! - temette kezébe az arcát.
- Szerintem cuki! - húztam el kezeit az arcáról.
- Akarod mondani ciki. - mormogta, mire újra felnevettem.

Befejezve: 21.04.13.
javítva: 21.06.08.
Publikálva: 21.07.01.