🥀Más szemmel a világ🥀

🐱Huszonkettedik rész🐱

Nem túlzok ha azt mondom, úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger. Kétszer. A torkom picit szúrt, a fejem és a szemeim fájtak, az orrom csorgott és még a hátam is iszonyatosan fájt. Mintha izomlázam lett volna, vagy rosazabb.
Végül minden erőm összeszedve kimásztam az ágyból, mivel Mike nem volt mellettem. Lassan leballagtam a lépcsőn és bementem a konyhába. Még mindig kissé hideg volt a lakásban, de a bundás pizsim melegen tartott.
A konyhában végül csak egy cetlit találtam.
"Elszaladtam tejért, sietek!"
- Ahj...de én éhes vagyok. Nagyon. Nagyon, nagyon! - motyogtam magamban, majd kissé fújtatva és morcosan vágódtam le a székre. Nem tartott sokáig nyugalmam, hisz Mikey belépett a lakásba.
- Mikey! - pattamtam fel boldogan, maid kimentem hozzá az előszobába. Viszont az örömöm hamar elszállt, mikor egy fekete ruhás idegen pasas jelent meg előttem. Sikítani se volt időm, mert a fickó leütött, olyannyira hogy pillanatok alatt elájultam.
Egy koszos és higed szobában ébredtem. Ismerős volt a hely, de azt kívantam, bár mégse lenne az. Kinézve a pici rácsos ablakon nem láttam mást csak a pici távoli épületekt. Az Intézet egyik szobájába voltam bezára. A fejem és a torkom hasogatott, mindenem fájt és szerintem belázasodtám. A szédülés hullámként söpört végig rajtam, így a földre estem. Éppen csak fel tudtam mászni a rozoga ágyra, amin egy apró lepedő volt, mely alá be is bújtam. Vacogtam, és az egyetlen szerencsém az volt, hogy nem öltöztettek át, így a bundás kezeslábas valamennyire melegített. Alig tudtam ébren maradni, de már csak arra emlékszem, hogy nyílt az ajtó, végül pedig teljes képszakadás. Mikor újra felkeltem, már nem a szobában voltam. Egy fa asztalra voltam kikötözve, hason fekve, mikor pedig a teremben lévőnek feltünt, hogy ébren vagyok, elkezdett egy ostorral csapkodni. Még a vastag ruházaton át is fájdalmasan hasított a bőrömbe a vékony kötél. A fájdalomtól órdítani tudtam volna, de a hangom az teljesen el volt menve, így csak tátogni tudtam, néha valami rekdetes nyöszörgést kiadva. Néhány pokoli perc után ismét elájultam a fájdalomtól, de szerencsére, már a kis szobában ébredtem.
A napok csak úgy teltek. Én egyre gyengébb voltam, kétnaponta egyszer ha magamhoz tértem, az erős fájdalmak miatt, és mikor ébren voltam akkor is épp kínoztak. Egy csomó vágás és égésnyom van rajtam. A rajtam lévő ruha már össze-vissza van tépve, és alig melegít. Az ajkaim lassan már kékesek, a torkom ki van száradva, hisz ritkán kapok innivalót, emellett pedig betegesen fogyni kezdtem. Nem akartam itt lenni. Azt hittem vége van...de úgylátszik nem.
Mikor ma magamhoz térem, egy mozgó járműben voltunk. Talán egy teherautóban. Falairól láncok lógtak le, melyekkel a kezünket kötözték össze. Úgy 10-en lehettünk, mind fiatal lányok. Hamarosan megálltunk valahol, majd sorba két fószer átvitt minket egy kisebb házba, annak is az alagsorjába. Ott ledobtak minket egy-egy matracra, eloldoztak és otthagytak. Én mozdulni se tudam, a hangokat pedig tompán hallottam. Annyit éreztem, hogy be leszek takarva, több pokróccal, még a fejem alá benyomnak egy párnát. Itt mintha jobb körülmenyek közt lettünk volna, de még így is kirázott a hideg a helytől.
Én az egyik sarokban lévő matracon feküdtem és legalább három vagy négy pokróc volt rámterítve. Kábán, de láttam, ahogy a lányok egymás mellé tolják a matracokat, majd a párnákat is így rakják, takaróból meg szerencsére volt bőven, így mindenkinek volt egy. Mind összebújtunk, de amit észre vettem, hogy engem körbe ültek. Az itteni kisablakon a hold fénye szűrődött be, csak innen tudtam, hogy éjszaka van.
A napok újra elteltek, én pedig egyre ritkábban ébredtem meg. Viszont mikor ez megtörtént, mindig eggyel kevesebb hibrid lány volt bent. Lassan már csak hárman maradtunk. Halk puffanásokra ébredtem meg, majd egy reccsenére. Laposakat pislogva nyitottam ki a aszemem, és csak ekkor vettem észre, hogy Rose betörte a helyiségben lévő ablak üvegét. Lidya, a másik lány hozzám rohant és próbált felsegíteni kisebb-nagyobb sikerrel.
- Figyelj, Summer most erősnek kell lenned! Hallod? Kijutunk, de ahhoz neked is segítened kell. - próbált bíztatni, így minden erőm összeszedve az ablakhoz csoszogtam. Rose már kívül volt, így még ő húzott addig Lidya tolt. Szenvedve, de sikerült kijussunk. Egy mező közepén lehettünk, és a holdat elnézve éjfél múlt.
A két lány két oldalról támogatott, miközben megindultunk egy irányba. Tompa zajokat hallottam, mintha kocsik suhannának ide-oda. Ez a hang egyre erősödött még nem kiértünk egy autópálya széléhez. Láttam ahogy Lidya lengetni kezdi a karját, majd elengedve engem közelebb sétál az úthoz. Néhány másodperc múlva pedig szerencsére megáll nekünk egy kocsi, melyből egy fickó és egy nő száll ki. Már nem hallom amit mondanak, újra elnyel a sötétség.
- Minden renben lesz, kicsi cicám! Mostmár itt vagyok! - hallom meg Mike, távoli hangját, majd újra semmi.
- Valami hír felőle? - hallom meg újra hibridem hangját.
- Sajnos még nagyon gyenge, de szerencsére szépen gyógyul. - válaszol egy idegen hang, majd újabb sötétség.
- Ébredj fel, húgi... Nem hagyhatsz te is itt! - hallatszódik Ash elcsukló hangja. Nem hagylak itt, bátyó! Sajna semmi hang nem jönki torkomon. Újabb sötétség. Néha még hallok némi hangfoszlányt, de nem tudok rájuk reagálni. Egyszerűen nem megy! Pedig a szívem szakad meg, mikor hallom ahogy sírnak.
De a mai nap más volt! Éreztem! Igazából szó szerint éreztem! Mindenem fájt és zsibbadt, de főleg a hátam. Ajtó csukódásra figyelek fel, majd megérzek egy gyengéd szorítást a kezemen, és egy lágy simítást az arcomon. De most csend van. Nem tudom mennyi idő telt el, mikor a személy mélyet sóhajt, majd feláll. Még nem engedi el a kezem, hanem egy helyben áll, majd megszólal.
- Remélem minél hamarabb belenézhetek, azokba a gyönyörű szemeidbe. - egyből felismertem Mikey hangját, aki lassan el akarta húzni a kezeit. Nem akartam! Nem akartam, hogy itt hagyjon! Azt akartam, hogy velem legyen!
Minden erőm összeszedve, rászorítottam a kezére!

Befejezve: 21.04.29.
Javítva: 21.06.09.
Publikálva: 21.07.02.