🥀Más szemmel a világ🥀

🐱Tizenegyedik rész🐱

Másnap délben érkezett Ash, ahogy azt mondta, így indulhattunk a kórházba. Mike vitt minket, így megbeszéltük, hogy ő is feljön velünk.
- Figyelj, apa nagyon le van gyengülve, és nagyon rosszul néz ki, de szeretném, hogy lássátok egymást, még nem késő. - állt elém Ash, még mielőtt bementünk volna a kórterembe. - Készen állsz? - kérdezte, én pedig csak bólintottam, így Ash benyitott a kórterembe. A látvány tényleg bórzasztó vólt. Egy kissé idős férfi feküdt az ágyon, haja fakó barna volt, arca sápadt, fülecskéinek alig volt tartása, farkincája pedig csak esetlenül lógott ki a takaró alól. Szemi alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, arca beesett volt még teste vékony.
- Apa! - szólította meg őt, Ash, lágyan, az ágyához sétálva.
- Fiam? - nyiotta ki szemeit a férfi, kissé rekedt hangon megszólalva. - Ma is eljöttél. És még vendéget is hoztál. - mosolygott rám, mire kissé lehajtottam a fejem, fülecskéimmel együtt.
- Tudod, hogy mindig eljövök. - mosolygott rá Ash, és látszott rajta, hogy a könnyeit próbálja meg visszatartani. Szívszorító volt a látvány. - Apa, had mutassam be neked Summert. A húgomat és egyben lányodat! - húzotr oda Ash, a kezemnél fogva, mire a férfi, azaz az apám, csak nagy szemekkel méregetett engem.
- Gyönyörű vagy! - szólalt meg végre, bókjától pedik kicsit elpirultam. - El sem tudod képzelni mennyire örülök, hogy láthatlak! - mosolygott rám. - Azt sajnálom, hogy te meg így kell láss engem. - mondta mar szomorúbban. Itt szakadhatott el valami bennem és könyeimet eleresztve borultam a nyakába. El sem tudtam hinni, hogy újra láthatom őt. Hogy találkozhatok a családommal. Annyira boldog voltam ebben a pillanatban.
- Örülök, hogy itt vagyok veled! - motyogtam a nyakába, könnyeimnek megpróbálva megáljt parancsolni.
- Ne sírj, bogaram. Árt a szépségednek. - tolt el magától, annyira, hogy letörölhesse könnyeimet. Én csak elmosolyodtam és megfogva az arcomon lévő kezét, hunytam le szorosan a szemem. Éreztem ahogy Ash leül a hátamhoz és azt kezdi el simogatni.
- Anyád szépségét és érzékenységét örökölted. - nézett rám ámulva, apa. Zavarban éreztem magam, hisz nem is tudom mikor mondtak nekem utoljára ilyen szépeket.
A családi látogatást egy orvos zavarta meg. Fiatal sötétbőrű raszta hajú nő lépett be egy kórlappal a kezében.
- Jó reggel Irwin család. - mosolygott kedvesen.
- Jó reggelt Dr. Adison! - mosolygott rá apa. A nő a negyvenes évei közepén járhatott és úgylátom apának tetszik.
- Van valami hír? - kérdezte Ash kissé aggódva.
- Igen, ezért is vagyok itt. Az eredmények az utóbbi napokban egyre jobbak és jobbak. Ha így fejlődik apukád állapota továbbra is, akkor néhány map múlva meg is lehet ő műteni. - A hír hallatán mind megörültünk. - Viszont most arra kell kérjelk titeket, hogy távozzatok. Van néhány vizsgálat amit el kell végezzünk apukádon, de holnap vissza is jöhettek. Jó? - mi csak engedelmesen bólintottunk, majd egy öleléssel elbúcsúztunk apától.
- Vigyázzatok magatokra! - kiáltott még utánunk apa, de már becsukódott az ajtó, mire válaszolhattunk volna.
- Na? - állt fel Mike, mikor észre vett minket.
- Minden rendben van. Nagy valószínűséggel apa meg fog gyógyulni! - mesélte boldogan Ash, én pedig csak Mike-hoz sétáltam, aki gondolkodás nélkül fogta meg a kezem.
El is indultunk haza, jobban mondva Ash lakásához, ott kitettüknaz említettet, aki szólt hogy hétfőn megint megyünk. Ma péntek volt, és nyugtató volt a tudat, hogy a következő két napban Mike mellett ébredhetek, és vele tölthetem unalmas óráim.
- Haza megyünk átöltözni, vagy kényelmes ez a ruha is? - néz rám Mike, és csak akkor veszem észre, hogy az utcánknál lévő kereszteződésnél várja, hogy a piros lámpa zöldre váltson.
- Öhm...jól vagyok így is. - néztem rá, mire ő meg is indult egyenesen előlre, nem pedig haza fele.
- Akkor elviszlek a megígért ebédedre. Tekintsd ezt egy randinak! - kacsintott rám, mire az arcom égni kezdett.
Talán húsz perc telhetett el, mikor megérkeztünk egy étterem elé. Faura jelek voltak felfirkálva egy hatalmas táblára, mely az étterem tetejére volt függesztve.
- Gyere, alig várom, hogy megkóstold a kínai kajákat! - örvendezett, miközben elkezdett befele húzni. A hely nagyon barátságos volt és tele volt kínai szimbólumokkal és jelképekkel. Végül egy ázsiai lány jött az asztalunkhoz, két étlappal a kezében.
- Üdvözlöm önöket, felvehetem az ital rendelést? - kérdezte kedvesen a lány, letéve elénk az étlapokat.
- Azt most nem kérünk, köszönjük, viszont kérünk két adag ráment és két adag sushit. - mondta Mike, bele se nézve az étlapba.
- Rendben, nemsokára hozom őket! - mosolygott ránk. Kellemesen elbeszélgettük az időt, és a kaja is hamar megjött. Először a sushit ettük meg. Az evőpálcikák kifogtak rajtam, így a kezeimet használtam, és úgy ettem. Igaz, Mike próbálta megmutatni, hogy hogyan tartsam, de valahogy mindig szétcsúsztak a kezeimben. Ezután a rámen jött. Én a kanállal, Mike pedig a pálcikákkal evett. Valami isteni volt. Mike is készített párszor instant ráment, viszont ez felülmúlja az összeset.
A finom ebéd után elmentünk sétálni a közeli parkba.
- Jól érezted magad? - kérdezte, mikor már a kocsiban ültünk. Sötétedett és egyre hidegebb is lett, ezért indultunk el haza.
- Nagyon! - mosolyogtam rá. A nap minden percét élveztem, és remélem lesz legközelebb.
- Akkor jó, örülök. - nézett rám egy pillanatra, vezetés közben. Haja élénk *narancssárga volt, és folyamatosan mosolygott.
Haza érve mind a ketten mentünk átöltözni, majd Mike szobájában néztünk valami filmet a laptopról, végül pedig egymásnak dőlve aludtunk el a film közben. Csodás volt a mai nap. A hasamban egész nap éreztem azt a bizsergést, mikor pedig a kezemet fogta, vagy bókolt, el tudtam volna olvadni. Egyre jobban kedvelem Mike-ot, és eddig úgy látszik, hogy ez fordítva is így van. Remélem nem fog változni semmi. Hisz most érzem először azt, hogy stabil lábakon állok.

*Boldogság

Befejezve: 21.02.13.
Javítva: 21.04.18.
Publikálva:21.06.17.