My demon (Taekook ff)

12.RÉSZ

*Jungkook szemszöge*

-Megyek már! - hangzott el a lány hangja.

Taehyung élettelen testét felkapva a földről Lisahoz futottam, annak reményében, hogy ő vissza tudja hozni.

-Jungkook? Úristen! -nézett rám kérdőn, majd mikor realizálta, hogy egy holttest van a kezembe, a szája elé kapott ijedten.
-Lisa, segíts nekem! Kérlek! - mondtam a könnyeim vissza nyelve.
-Gyere be... -engedett be a házba, majd a nappaliba vezetett.
-Jackson...elrabolta Taet és későn találtam meg... -folyt le egy könnycsepp az arcomon.
-És mit szeretnél, mit csináljak? -túrt a hajába feszülten.

Jackson az a démon, akit a démon vadászok soha nem tudtak elkapni és az akit a boszorkányok vagy szeretnek vagy gyűlölnek. Mondjuk ez erős kifejezés, hogy szeretnék... inkább mondom azt, hogy valamilyen oknál fogva segítenek neki, míg más boszorkányok legszívesebben eltennék lábalol, de nem tudják. Nos Lisa is azok közé tartozik, aki, mint boszorkány, megfolytaná egy kanál vízben és, mint démon vadász, elég sokszor gyűlt meg vele a baja.

-Nincs valami boszicuccod amivel, vissza tudod hozni?
-Boszicucc... -mosolyogta meg a szót.
Sosem tudtam mi a neve annak az izének, amit a boszorkányok használnak.
-Nos? -néztem rá reménykedve.
-Talán van... Meg kell néznem, de gyere utánnam. -mondta és követni kezdtem.

Levezetett a pincébe, de ez nem olyan pince volt, mint akármelyik másik. Tele volt növényekkel, állatokkal, sőt, nem is hívnám pincének, inkább olyan, mint egy boszorkány barlang.

-Oda tedd le! -mutatott egy növényekkel borított, hát, nevezzük ágynak?
Letettem rá Taet, majd újra és újra végig vezettem rajta a tekintetem. Az én hibám az egész és többször is elrontottam. Először akkor, mikor még ember voltam és bele mentem abba, hogy idézzük démont. Majd másodszorra már démonként basztam el ott a buliban. Nem birnák nélküle élni tovább. Ha Lisanak nem sikerül vissza hozni őt, akkor biztos, hogy megfogom kérni, hogy öljön meg. Eleget szenvedtem a hiányában, nem bírnám tovább.
-Itt vagyok. - jelent meg a kezében egy lila folyadékkal.
-Ez mi? -nézegettem.
-Nem tudom, hogy elég lesz-e, de ez begyógyítja a sebeit, a külsőket és ha van belső vérzése, csont törése, bár szerintem van, akkor azt is. Viszont már csak ennyi van belőle. Remélem elég lesz, mert, ha vissza is tudom hozni, de még lesz sérülése, akkor az még veszélyes lehet. -mondta és én pedig reméltem, hogy elég lesz annyi.
Aztán Tae mellé guggolt és a száját kinyitva öntötte bele a folyadékot, ami lassan le folyt szerelmem torkán. Reménykedve néztem Taere, majd Lisara. Pár percen keresztül nem történt semmi és már akartam nyitni a szám, de ekkor Taehyung haja teljesen kiszőkült, mint régen.
A sebei hirtelen kezdtek begyógyulni, majd lélegezni kezdett.
-Taehyung!? -fogtam meg a kezét boldogan, de a szemeim újra könnyesedni kezdtek.
-Jung...kook... -ejtette ki nehezen a nevem és szemeit nyitogatni kezdte, végül pedig rám vezette barna tekintetét, ami fáradtsággal és értetlenséggel csillogott.

*Taehyung szemszöge*

Nem éreztem semmi mást csak a fájdalmat. Próbáltam Jungkook tudtára adni, hogy úgy érzem eddig bírtam, de már késő volt és elnyelt a sötétség. Már nem éreztem fájdalmat. Olyan volt mintha megnyugodott volna a lelkem. Csak lebegtem a végeláthatatlan sötétségben. Aztán hirtelen hasított a hasamba a fájdalom.
-Taehyung? -hallom, meg szerelmem hangját, majd körbe nézve a szobán vezettem rá a tekintetem.
-Jung...kook. -ejtem ki nehezen a nevét.
A fájdalom újra átjárta a testem.
-Annyira sajnálom! Kérlek bocsáss meg nekem! - borult rá a mellkasomra sírva, mire nagy nehezen a hajába vezettem a kezem.
-Nem ha...haragszom. -mondtam a szemem össze szorítva.
-Fáj még valamid? -kérdezte egy lány, amitől így hirtelen egy kicsit megijedem, mert nem vettem észre, hogy itt van.
-Mi...mindenem, de a ha...hasam a legjobban. -mondtam szenvedve.
-Nem kéne fájnia semmidnek. Nem lett volna elég a szer? -gondolkodott el.
-Minden az én hibám. -sírt Kook, amitől a szívem szakadt meg.
-Kook...fe...felejtsük el. -próbáltam nyugtatni, de ő csak sírva bújt hozzám.
-Jungkook, engedd el egy kicsit. Meg kell néznem, hogy van e belső sérülése, mert biztos van, különben nem fájna a hasa. -mondta a lány, mire Jungkook egyet bólintott és elengedett.
-Ne ijedj meg. Boszorkány vagyok. -mosolygott rám, mire csak bólintottam.
Démonok után a boszorkányok már meg sem lépnek. Meg láttam Jackson mellett is folyton ott volt egy boszorkány lány.
-Lisa a nevem. -tette még hozzá, majd pont, mint Jackson boszorkánya az elrablásom első napján, végig tapogatott, majd a hasamnál elidőzött és egy idő után elmosolyodott.
-Miaz? -kérdezte tőle Jungkook.
-Nos, az egyik hírem az, hogy Taehyungnak nincs semmilyen sérülése.
-Akkor mitől fáj? -kérdeztem.
-Egy pocak lakó elszívja az erőd, mivel egy démon baba van benned. -mondta mosolyogva, mire bennem megállt az ütő.
-Taehyung! Annyira szeretlek! -ölelt szorosan magához Kook boldogan.
-D...de...én fiú va...vagyok. -simítottam a hasamra.
-Emlékszel mikor megkérdezted, hogy mit tudok amiről még nem tudsz? -simított az arcomra, én pedig bólintottam.
-Hát köztük van az is, hogy démonként teherbe tudok ejteni egy fiú halandót is. -mondta vigyorogva, nekem pedig tátva maradt a szám.
-De...de... én még csak 16 vagyok. -néztem rá ijedten.
-Nem lesz baj manó. Itt leszek veled. -csókólt meg, amit viszonoztam is.
-De nagyon vigyázz rá Jungkook, mert egy démon baba veszélyes egy halandóra. Ha nem figyelsz oda rá akkor belülről megölheti. -nézett ránk aggódva Lisa.
-Vigyázni fogok rájuk. -simított a hasamra én pedig újra megakartam csókolni de...
-Miből gondolod, hogy tiéd a gyerek? -jön egy ismerős hang az ajtó felől, mire mind a hárman oda kaptuk a fejünket.
-Jackson? Hogy kerülsz te ide? -kérdezte idegesen Kook, miközben engem szorított magához.
Az egész testem remegett a félelemtől.
-Eljöttem végig nézni ahogy teljesen kiborulsz. -mondta gúnyosan.
-Azzal elkéstél! Taehyung jól van és még közös babánk is lesz! Húzz el innen! -mérte végig szúrós tekintettel.
-Ezek szerint nem mesélt neked Taehyung arról, hogy mi történt abban a két hétben. -lépkedett hozzánk közelebb, mire Lisa egy érdekes alakú tárgyat fogott rá, amitől Jackson kicsit megijedt így megállt.
-Miről beszél? -nézett rám Jungkook, és nekem ekkor esett le.
-Megdugtam. Abban a két hétben többször is. Hány hetes a magzat Lisa? -nézett rá a lányra egy gonosz mosollyal.
-Kettő... -válaszolta a lány, majd a szájához kapott ijedten.
-Az enyém a gyerek Jungkook! -vigyorgott.
Én remegő kézzel simítottam a hasamra, majd sírva néztem fel Jungkookra, akinek a szemei elsötétültek...