My demon (Taekook ff)

2.ÉVAD 6.RÉSZ

A nap további részében Jungkook elég szomorúnak látszott. Megkérdeztem tőle, hogy haragszik e rám az miatt amit mondtam, de azt mondta, hogy nem és nem ez a baja. Próbáltam kiszedni belőle, hogy mi, de nem sikerült. Végül inkább hagytam. Mikor végre vissza értünk a koliba mindenki a cuccait kezdte össze pakolni.

-Majd írj és videó chataljünk! -mondta Jimin, miközben megölelt.
Ő Busanban lakik, én meg Daeguban.
-Mindenképp! -öleltem vissza, majd elválunk egymástól.
Mind kettőnk vonata egyszerre fog indulni csak amíg én 1 óra 40 percet fogok utazni, addig ő 2 óra 40 percet.
-Te hallod, Jungkook nem Busani? Mintha azt mondta volna. -gondolkodott el Jimin.
-De igen. -vágtam rá, majd már gondolkodni is kezdtem egy hazugságon, hogy vajon a drága démonom, aki embernek tetteti magát, most miért nincs itt.
-Ő hol van?
-Az előbbi vonattal ment el. -mondtam valami reális dolgot, csak pont bele is buktam majdnem.
-De nem jön előbb vonat.
-A szülei jöttek érte. -vágtam rá gyorsan.
Jimin csak furcsán nézett rám, de inkább nem is néztem rá. Még a végén leesik neki, hogy van itt valami titok.

...

Miután megjöttek a vonatok elköszöntünk egymástól, majd indultunk is haza. Az út alatt is beszéltem Jiminnel instagrammon, meg közben zenét hallgattam. Néztem a lemenő napot és pár fotót is készítettem róla, amit majd kiteszek az oldalamra.

Mikor megérkeztem az állomásra a bátyám már ott várt autóval. Innen még 20 percre lakom kocsival. Amúgy a bátyám 20 éves csak még nem költözött el otthonról.
-Hello öcsi. -borzolta össze a hajamat.
-Szia Jiwon. -köszöntem neki, majd a hajam megigazítva szálltam be a kocsiba.
Út közben mesélt nekem Jiwon, hogy mi volt míg nem voltam itthon, majd nekem is mesélnem kellet.

Mikor haza értünk anya és apa már a nappaliban vártak mosolyogva. Otthon édes otthon. Csak a barátaim vannak távol tőlem. Hoseok és Yoongi ott laknak helyben Szöulban. Jimin Busanban. Jin és Namjoon pedig Gwangjuban. Jungkook pedig...nem tudom hol van. Eltűnt, bár démon szóval biztos démonoskodik valahol.

...

Miközben anya a vacsorát készített, beszámoltam róla, hogy mi történt. A démon idézést és, hogy kiszöktünk bulizni azt kihagytam a meséből. Bár a kocsiban a bátyámnak elmondtam a bulis dolgot, de ő a tesóm és még meg is dicsért, hogy ugyan olyan vagyok, mint ő. Anyáék viszont már kevésbé örültek volna neki.

Vacsora után a szobámba vettem az irányt és az ágyra huppantam.
Mit fogok csinálni egy héten keresztül? -kérdeztem magamtól.
Nagyot sóhajtva ültem feljebb az ágyon, mikor éreztem, hogy valami kemény töri a fenekem. Neki álltam tapogatózni és egy kulcs akadt a kezembe. Nem rémlik, hogy ilyen kulcsal bármit is lehetne nyitni ebben a házban.
-Jiwon. -mentem át a bátyám szobájába.
-Mond öcsi! -nézett fel a telefonjából.
-Nem tudod ez minek a kulcsa? -mutattam meg neki.
-Nem. Hol találtad?
-Az ágyamban.
-Kérdezd meg anyáékat.
Át is mentem, de ugyan úgy nemleges választ kaptam. Úgyhogy saját magam néztem körbe a házban és az udvaron, de semmi olyat nem találtam, ami illene a kulcshoz. Szomorúan tettem le az íróasztalra, majd a fürdőbe vettem az irányt. Gyorsan lezuhanyoztam és bújtam is be a meleg ágyamba, de csak nagyon nehezen tudtam elaludni.

...

Hirtelen ébredtem fel, mert úgy éreztem valaki folytogat, de mikor kinyitottam a szemem nem volt itt senki. A telefonomért nyúltam hogy megnézzem hány óra van.
03:00
Remek, akkor még bőven aludhatok. -gondoltam magamba, mikor egy furcsa alakot láttam meg a szobámban. Lassan ültem fel és próbáltam rájönni, hogy melyik családtagom akarja a szívbajt rám hozni. Vagy esetleg Jungkook az?
-Kook, te vagy az? -kérdeztem, de ekkor az a valaki kinyitott egy ajtót a szobámba és belépett rajta. Ez az egész pusztán azért volt ijesztő, mert az az ajtó soha nem volt ott...
Kiugrottam az ágyból és az ajtóhoz léptem, de nem tudtam kinyitni. Eszembe jutott a kulcs, így gyorsan elvettem az asztalomról és a zárat kitapogatva akartam bedugni, de valaki vissza rántott.
-Ne menj le oda és add ide azt a kulcsot! -fogott le Jungkook, mert a hangjából felismertem, majd kikapta a kezemből a kulcsot, az ajtó pedig hirtlen eltűnt.
-Jungkook, hol voltál eddig? És miért ne menjek le? -kérdeztem azonnal.
-Kiszellőztettem a fejem és azért ne menj le, mert ez volt az a pillanat, amikor elrontottam mindent! -ölelt magához szorosan, de én nem értettem semmit. Mi az, hogy ez volt az a pillanat amikor mindent elrontott?