My demon (Taekook ff)

2.ÉVAD 7.RÉSZ

*Taehyung szemszöge*

-Jungkook? -suttogtam, miközben ő még mindig ölelt.
-Igen?
-Hogy érted, hogy elrontottál mindent? Mikor? Kivel? -kérdeztem, mire elengedett és rám nézett
-Most aludj. Majd holnap beszélünk. -mondta, majd a homlokomra csókolt, én pedig hirtelen borultam karjaiba, miközben az álom teljesen elnyelt.

...

-Jó reggelt kicsim! Hasadra süt a nap! -húzta fel anya a redőnyt, én meg a fejemre húztam a takarót.
-Jaj anya... Hány óra van? -kérdeztem szenvedve.
-Tíz. Ideje lenne felkelni. -mondta én meg kibújtam a takaró alól és realizáltam, hogy Jungkook mellkasán fekszem. Basszus ezt most ugye nem látja anya?
-Csinálok neked forró csokit meg reggelit. -mondta anyám, majd távozott a szobából, én pedig felültem és Jungkookra néztem.
-A démoni erőmnek hála eltudom intézni, hogy ki lásson és ki ne. -mondta.
-Tudom...vagyis, gondoltam. Inkább arra válaszolj, mit csináltál velem? Olyan gyorsan aludtam el.
-Elaltattalak. -mondta vigyorogva.
-Előtte azt mondtad, majd beszélünk. Beszéljünk. Kiről és miről beszéltél, mikor vissza rántottál az ajtótól? -kérdeztem, mire láttam, hogy kicsit megfeszül.
-Egyszer régen már elbasztam két veled egy idős fiú életét. A tiédet nem fogom.
-Velem egy idős fiúk? Hogy basztad el? -kérdeztem.
Ő egy nagyot sóhajtott, majd mesélni kezdett.
-Rövid leszek. Nagyon régen volt egy szőke hajú szerelmem. Mind a ketten emberek voltunk. Démont idéztünk. Ez a démon pedig Jackson volt. Akitől védeni akarlak. Az életünk kérte. El is vette. De amíg engem démonná tett, addig a szerelmem egy másik idősíkba küldte. -mesélte el röviden.
Nekem pedig furcsa érzésem támadt. Nem tudtam hova tenni az érzést, de mintha valami régi emléket idézne fel bennem. Nem foglalkozva inkább ezzel, kérdezősködtem tovább.
-És a másik?
-A másik... Igazából nem is másik. Megtaláltam a szerelmem végül. Igaz hogy kellett idő még rájöttem, hogy ő az, de megtaláltam. De gyökér voltam és nem vigyáztam rá eléggé. Jackson újból elvette tőlem. Szerencsére viszont megtaláltam. Terhes volt tőlem. Igen ilyet is tudok. Teherbe ejteni egy fiút démonként. Viszont mikor kiderült, hogy terhes. Az a szemét Jackson elhitette velem, hogy az övé gyerek. Mérges lettem... -hagyta abba, de engem érdekelt, hogy mi történt utánna.
-Aztán? -néztem rá kíváncsian, ő pedig felállt és hátat fordítva nekem válaszolt elég mogorván, de bánatosan.
-Mérges lettem és megöltem a szerelmem a babával együtt, akiről később derült ki számomra, hogy az enyém. -mondta végig, én pedig egy nagyot nyeltem.
Úrsiten, ezt el sem hiszem. Komolyan képes volt megölni a szerelmét, akit már egyszer elvesztett. De most saját hibája miatt vesztette el. Végülis mit gondoltam? Ő egy démon. Azok pedig gyilkosok. Viszont ismét érzem a furcsa érzést, amit az első sztorinál.
-Hogy ölted meg? -kérdeztem, bár igazából ezzel csak magam alatt vágtam a fát.
Így is félni kezdtem tőle, hát még ha elmondja, mit tett.
-Azt nem mondom el! -fordult felém mérgesen.
-Jólvan, ne haragudj. -kértem bocsanatot lehajtott fejjel.
-Most félsz tőlem? -kérdezte, miközben vissza leült mellém és megfogta a kezem.
-Megölted a szerelmed! Hogy ne félnek!? Miféle kínokat élhetett át az a szerencsétlen?! -néztem rá, mire lesütötte a tekintetét.
-Hidd el megbántam. Többet nem fordul elő. Téged sosem bántanalak és védelek mindentől. -mondta.
-Miért higyjem el, mikor a saját szerelmed bántottad? -kérdeztem vissza.
-Mert most te vagy sokkal fontosabb mindennél. -nézett mélyen a szemembe, nekem pedig görcsbe állt a gyomrom.
-Előttem pedig gondolom ő volt fontosabb mindennél. Nem akarok úgy járni mint ő. -vágtam rá, majd kimentem a szobából reggelizni.

Tényleg nem akartam a fiú sorsára jutni. Nem tudom mi fájdalmasabb. A múltban történt gyilkosság vagy, hogy titkolva volt előlem a fájdalmas igazság... Neki pedig volt képe így élem állni és titkolózik...