Törpök Nyakán (Hobbit fanfiction)

58. fejezet: Smaug pusztasága

Északnyugatnak tartottunk. Mögöttünk a folyó (s vele a tóvárosi kíséret) egyre távolodott, majd ahogy megmásztunk egy kiemelkedő földszakaszt, végleg el is tűnt a szemünk elől. Magunkban voltunk megint, mi tizenöten, és tudtuk, körülöttünk messze nincs egy másik lélek sem.

A póniknak és a Tóvárosból hozott ellátmánynak nagy hasznát vettük, s utunk valamely tekintetben megint olyan volt, mint a Kaland kezdetén, amikor még messzi tájak földjét tapostuk, és törpjeim csak reménykedtek benne, hogy egy napon majd ott lesznek, ahol most. Azonban nem kísért minket többé énekszó, sem vidám társalgás hangja: a törpök komoran, balsejtelmekkel telve lovagoltak előre, Bilbó arca pedig aggodalmas volt és bánatos. A táj kezdetben csupán barátságtalan volt körülöttünk, ám ahogy egyre haladtunk előre, lassan a szomorúság, a (Thorin és Balin számára szinte kézzel fogható) múlt árnyai lopakodtak a szívünkbe, mert a földek, melyeket itt-ott még borított néhány kókadozó, fakó fűcsomó, hamar megváltoztak, a környék sivár volt és kopár, a talaj kemény és terméketlen, s csupán néhány elfeketedett karó, szenes kő mutatta nekünk, hogy Smaug pusztaságába értünk, olyan vidékekre, melyek fölött sok-sok évvel (élettel) ezelőtt egy sárkány repült el tüzet okádva, pusztító, kapzsi vággyal, hogy megváltoztassa Durin népének sorsát. A sárkánynak mindenesetre egyelőre nyoma sem volt, az idő pedig, amely az év végét és a telet hozta felénk, gyorsabban szaladt, mint eddig bármikor. Gyakran fordult elő, hogy (a plusz pokrócok ellenére) vacogtam a pónim hátán és a rövid pihenők, az esténként átaludt néhány óra közben, bár magamban tudtam jól, a reszketés nem csak az egyre erősödő hidegnek, az időnkénti hószállingózásnak szól. Tagjaim gyakran elgémberedtek, mintha görcsösen tiltakozni akarnának azellen, hogy tovább csináljam, és minden egyes ilyen alkalommal azon voltam, hogy leküzdjem ezt a nyomasztó érzést, hogy a törpök ne láthassák rajtam, mert féltem, túl sokat elárulnék akaratlanul. Az első néhány napban próbáltuk mindannyian visszahozni azoknak az óráknak a hangulatát, melyek már elmúltak réges-rég, mielőtt elértük volna a Köd-hegységet, ahol a történtek nem csak Bilbó számára hoztak nagy változásokat. Nem sikerült: a közelség érzése, a célba érés kételye beleitta magát a lelkünkbe, állandóan ott volt, akár egy hívatlan, nem kívánt útitárs. Amikor még közelebb voltunk a hátrahagyott Sebes-folyóhoz, mint az előttünk magasodó Hegyhez, a pihenők alkalmával néha megkértem Filit, hogy gyakoroljon velem, szokjam az új fegyveremet (ilyenkor néhány pillanatig fájó szívvel gondoltam a Dilendirtől kapott varázslatos tünde-pengére és az íjra, amely szintén különleges volt; majd egyszer, ha úgy adódik és szólhatok vele ismét, visszakérem őket a Tündekirálytól. A törp-kard, amit Kili adott, nehéz volt, erőteljes és másképp szép, a szíja, amellyel a hátamra erősítettem, keményen dörzsölte a vállamat.) Mostanra végül abbamaradtak az edzések -senki sem akarta, hogy a puszta nyomasztó csendjében különösen hangos, egymásnak csapódó pengék zaja bármi vagy bárki figyelmét felhívja ránk.

Mindannyian féltünk, a törpöket a sárkány aggasztotta, Bilbót minden viszontagság, ami csak várhatott ránk. A társaság tagjai magukba zárkóztak, s csak egy-egy elkapott perc erejéig oldódtak fel annyira (magamat is beleértve), hogy gondtalanabb, régebben megszokott hangulatot varázsoljunk magunknak.

A táj körülöttünk már jó ideje barátságtalan és halott volt. Feszült szívvel, nehéz lélekkel, nyomasztó óvatossággal lovagoltunk végig a kemény, kopár földeken, készen bármiféle veszélyre, olyasmire is, melyről tudtuk, hogy képtelenek lennénk elbújni vagy elmenekülni előle. A telet jelző, gyenge fényű nap épp dél felé járt az égen, amikor az élen járó Thorin megállította a póniját, s mi köré gyűltünk.

- Ez itt a Hollódomb. - mutatott előre egy magasabb kiemelkedés irányába a törp, melynek tetején néhány kőhalmaz, talán egy egykori kisebb erőd romjai szomorkodtak, mint a múlt megtépázott őrei. - Itt ellehetünk néhány napig, amíg átfésüljük a környező területet a titkos ajtóhoz vezető ösvényt kutatva.