Törpök Nyakán (Hobbit fanfiction)

61. fejezet: Zsákutcában

Hosszú ideig senki sem mert megszólalni, vagy akár mozdulni sem. Ültünk a vaksötétben egymáshoz húzódva és úgy hallgattuk a rémülettől összeszorult szívvel, ahogy Smaug odakinn tombol és lángot okád. A sárkány körberepülte a Hegyet, hol távolodva, hol közelebb suhanva vadászott, hogy remegett bele a környék, mígnem végül a rémülten elvágtató pónijaink után eredt, és csak messziről, tompán hallottuk, ahogy lecsap. Tudtam, hogy a titkos alagút biztos menedék és Smaug nem árthat nekünk, mégis rettenetesen meg voltam rémülve. Hiába, egy sárkány haragja...

- Mi lesz, ha ránk omlik a Hegy? - suttogtam, és furcsamód ez volt, ami csillapította kissé a törpök ijedtségét.

- Az őseink vájták a csarnokokat és utakat a Hegybe, Jade. - válaszolta Balin. - Ezek nem fognak összeomlani.

Bár a sárkány lassanként eltávolodott, jó darabig nem mertünk még moccanni. Órák telhettek el, mígnem végül Thorin előre hajolt és fülét a sziklának tapasztva hallgatózott, majd felegyenesedett.

- A Féreg még vissza fog térni, hisz a nyomunkra nem talál majd, népem kincsére pedig továbbra is igényt tart. Mi azonban egyelőre biztonságban vagyunk itt. - mondta. - Bár nem sokon múlt. Próbáljuk kipihenni a megrázkódtatást, amennyire lehet, és lássuk, merre tovább.

Előkerültek a mécsesek, melyeket még Tóvárosból hoztunk, világot gyújtottunk bennük és így a félhomályban már láthattunk valamelyest. Egy pillanatra átfutott rajtam a kétely: vajon meddig tart ki a levegőnk, hiszen a rejtekajtó bezáródott és többé már nem tudtunk kijutni. Ez a gondolat járhatott Balin fejében is, aki az ajtót vizsgálgatta a fejét csóválva. A többiek szanaszét; volt, aki megmentett csomagjainkat ellenőrizte és túrta fel, mások még mindig a falnak lapultak. Bombur elterült a földön és úgy zihált és fújtatott, hogy zengett tőle az alagút (még jó, hogy a sárkány nagyban odakinn röpködött és nem hallhatta), Bilbó motyogva bizonygatta, hogy jól van, bár szegény nagy adag bort öntött magára és a földre a kulacsból, melyet megnyugtatásképp a kezébe nyomtak. Kili ellenben meglehetősen elevenen csörtetett oda hozzám, menet közben az egyik mécsest is felrúgva.

- Mégis mi jutott eszedbe, hogy lementél oda? - szegezte nekem a kérdést indulatosan, hogy a bátyjának és a többieknek kellett lepisszegniük. Fáradt sóhajjal emeltem fel a mécsest, mire Óin jóindulatúan kivette a kezemből és inkább ő gyújtotta meg ismét. A kezem vadul remegett.

- A lenti táborba? - megvontam a vállam és igyekeztem higgadt sóhajjal kifújni a levegőt. A kis magánkalandnak még mindig megvolt a mellékhatása, melynek köszönhetően egyelőre inkább nem álltam fel, és aminek most boldogan betudtam egy másfajta hangulatot is, bár vajmi kevés köze volt Smaughoz. - Kicsi vagyok, gyors és könnyű, hamarabb lejutottam, mint közületek bárki tudott volna. Ha megnyugtat a gondolat, még mindig reszketek tőle, mint Dwalin a zöldségtől.

- Meg is halhattál volna.

Mondja az, aki a kaland elején a pónik után ugrott a folyóba. Ehhez képest én sokkal elegánsabban jártam el az imént, pedig tériszonyom van. Kili tovább puffogott, én meg összenéztem Filivel, aki rántott egyet a vállán.

- Igen, meghalhatott volna, ahogy mindannyian. - dünnyögte Bofur. - Amúgy megvagyok én is.

- Hallgass, Kili. - szólt rá kemény hangon az unokaöccsére Thorin. - Ha Jade nincsen, Bofur és Bombur talán már nem élnének.

- Azért biztos vagyok benne, hogy nélkülem is lett volna elég idejük ahhoz, hogy felérjenek. - motyogtam, mert hát eredetileg is így kellett volna történnie. Az én szerepem csak annyi volt, hogy valamivel hamarabb figyelmeztettem őket és így több csomagot tudtunk magunkkal vinni és megmenteni a pusztulástól.