Törpök Nyakán (Hobbit fanfiction)

17. fejezet: Irány a völgy!

 - Hát itt vagytok!

Rémülten rezzentünk össze Lindír hangjára. Nosmaeth tekintete vészesen elsötétült, én meg úgy festhettem, mint aki lebukott valami szabálysértés közepette. Úgy tűnt, ennek a tündének is volt hozzá érzéke, mikor bukkanjon fel...

- Szóval te vagy Maeth kis barátja? - nézett le rám Lindír, alaposan szemügyre véve engem, majd barátnőmhöz fordult. - Nem is tudtam, hogy egy törppel utazgattál ezelőtt...

- Nem is vagyok törp! - vágtam rá kissé felháborodva. Ez komolyan annak nézett engem? - Szerinted olyan vagyok, mint egy törp?

- Bocsáss meg. - nevetett csendesen. Én meg úgy voltam, hogy ha most az ismerős szövegével jön, miszerint ő nem tesz különbséget a halandók között, megfojtom. - De a törpökkel jöttél, nem igaz?

Na igen, az biztos volt, azért Lindír sem hülye, megéreztem a hangsúlyon, ahogy kérdezte. Lassan bólintottam.

- Igazán sajnállak, borzalmas társaság, ha engem kérdezel. - csóválta meg a fejét. - Mennyit utaztál velük?

- Jó pár napot. - válaszoltam halványan elmosolyodva. - De szerintem jó kaland volt...

- Igen, meg is látszik rajtad. - mért végig ismét. - Ami azt illeti, pont emiatt jöttem. Kissé ziláltan festesz a nagy kalandok után...

A kissé zilált ebben az esetben finom szépítés volt. Nem mertem végignézni magamon, így is tudtam, hogy jelentős mennyiségű kosz borított, a ruhám pedig több helyen is el volt szakadva. Így belegondolva Lindír akár jogosan nézhetett törpnek első pillantásra. Mindenesetre nem tudtam, hogy részvétből vagy szórakozásból mondja, nála ezt nem igazán lehetett tudni.

- Nem is lehet patyolattisztán kalandozni. - vontam vállat végül, remélve, hogy ebbe nem tud belekötni. Ismét felnevetett és valami kék anyagot nyújtott át nekem.

- Akkor remélem, ez tovább fogja bírni. Bízom benne, hogy jó lesz rád.

Enyhén megdöbbenve vettem át a finoman szőtt, mégis erős anyagú ruhát. Tapintása kellemesen puha volt, olyan, mint a kedvenc otthoni ruháim, de tudtam, hogy ez az anyag, amit nyilván itt Völgyzugolyban készítettek, jóval több, mint azok: ha kell, melegít a legnagyobb hidegben is, hőségben pedig könnyű és szellős, oly légies, mint egy fátyol. A szemem vidáman csillogott. Tünderuhát kapni Völgyzugolyban... nem, ebben nem is reménykedtem.

- Le hannon*! - hajtottam fejet köszönetem jeléül Lindír előtt, mire a tünde kuncogni kezdett.

- Olyan szörnyű a kiejtésed, mint Nosmaethnek... Persze még így is megtisztelő egy törptől, hogy népem nyelvén szól hozzám.

- Hányszor mondjam, hogy nem vagyok törp? - bosszankodtam, de barátnőm gyorsan közbeszólt.

- Szerintem öltözz át. - javasolta és fenyegetően nézett Lindírre. - Nekünk amúgy is van egy kis megbeszélnivalónk...

- Rendben. - bólintottam lassan, és miközben elvonultam keresni egy néptelen helyet, azon gondolkoztam, vajon hogyan áll bosszút Nosmaeth, amiért Lindír elküldte arra a veszélyes vadászatra.

A ruha (nem értettem, hogy csinálják ezt a tündék) pont jó volt rám. Nem volt valami túlbonyolított viselet, a maga egyszerűségében volt gyönyörű, és valóban, ilyen ruha még nem volt rajtam. Elmosolyodtam, amikor eszembe jutott a Narniából az egyik szereplő, Jill, aki hazavitte a másik világban kapott szép öltözetét, és abban ment el az egyik farsangi ünnepségre. Az én ruhám kék volt, fekete övvel, csuklyával. A csizmának külön örültem, évek óta kerestem hasonlót a boltokban, sikertelenül: lapossarkú vándorcsizma finom, de erős bőrből. Kaptam egy szürke köpenyt is, díszes csattal, s miután felöltöztem, jóval magabiztosabban léptem elő. Végre nem voltam koszos, rongyos, és nem néztem ki olyannak, mint aki egyáltalán nem illik Középföldére. Azért kissé fájó szívvel hajtogattam össze az eddig viselt ruháimat. Átfutott a fejemen a gondolat, hogy otthon még fogok kapni értük, az biztos... Elveszett fegyverem hüvelyét nem kötöttem fel, kard nélkül nem ért semmit, ráadásul itt teljesen felesleges lett volna viselni.

Nosmaethet és Lindírt sehol sem találtam, mire visszaértem, így egyedül mentem tovább. Már teljesen besötétedett, a csillagok csodálatosan ragyogtak az égen, mintha hívtak volna, hogy induljak el az ismeretlenbe. Rögtön belém hasított a vágy: mi lenne, ha elmennék kicsit felfedezni Völgyzugolyt? Hisz olyan keveset láttam belőle eddig, időm pedig volt bőven. És reméltem, hogy ilyenkor Elronddal sem fogok összefutni...

Gondoltam, megkérdezem a törpöket, véletlenül nem akar-e valamelyikük velem tartani, így a szállásunk felé vettem az irányt. A hangoskodásból ítélve tudtam, nagyjából merre vannak, és egyikükkel össze is találkoztam menet közben.

- Üdv Jade! - köszönt Nori, amikor észrevett, és kezében egy nagy kosarat tartva csatlakozott hozzám. - Tetszik az új öltözeted.

- Köszönöm... Te meg mi a fenét csinálsz? - meredtem elkerekedett szemmel a kosár tartalmára, ami nem volt egyéb, mint egy nagy halomnyi frissen mosott ruha. - Te... komolyan...?

- Dorival kimostuk a ruhákat. - vont vállat. - Gondoltuk, nem árt.

Köpni-nyelni nem tudtam. Tényleg ekkora hatással volt rájuk a ruhamosási magánakcióm, hogy belátták, így mennyivel jobb? Ez lehetetlennek tűnt... Pedig így volt, és amikor visszaértünk, Nori a legnagyobb lelki nyugalommal állt neki kiteregetni a vizes ruhákat egy kifeszített kötélre. Leültem Kili ágya mellé, hátamat a falnak támasztva, és továbbra is hitetlenkedve bámultam.

- Ez nem lehet igaz... - nyögtem ki elhaló hangon.

- Hm? - Kili kérdőn nézett rám. Norira mutattam.

- Látod, mit csinál?

- Oh, az. - vállat vont. - Így sokkal jobb, nem?

- Aha... - bólogattam lassan. Egy pillanatig átfutott a fejemen, hogy rákérdezek, ők maguk vajon fürödtek-e, de aztán gyorsan elvetettem az ötletet. Körbenézve inkább mást kérdeztem. - Thorin hol van?

- Balinnal, Gandalf úrral és a tündével elmentek megnézni a térképet. Zsákos úr is elcsavargott valamerre, lehet, hogy velük tartott... Kér valaki szalonnát? - Bifur és Bofur időközben szép kis tüzet gyújtott a padlón és nekiálltak húst sütögetni.

- Nem zavar, hogy a vendégszoba közepén gyújtottatok be? - vontam fel a szemöldökömet. - Bifur, ne, az egy...!

Késő volt. Reccsent a szépen faragott tündebútor és Bifur elégedetten dobta a darabokat a pattogó lángokba. A kezembe temettem az arcom.

- Törpök...

Aztán végül eszembe jutott, miért is jöttem. Fili és Kili boldogan velem tartottak, még a hegedűjüket is felkapták, mondván, hogy ne csak tünde-ének zengjen a völgyben. Ori, Glóin és Dwalin is csatlakozott, és így végül hatan vágtunk neki a felfedezőútnak.

_______________________________________

Megjegyzések:

* Köszönöm. (sindarin)