a szökevény /yoonmin befejezett

16

Jimin szemszöge

Nagyon szomorú voltam, hogy a legjobb barátom itt hagyott egyedül hetekre. Nem voltam biztos benne, hogy haza ér egyáltalán Taeseok születésére. Hiányzott Taehyung feje az életemből. Hisz, ha ő nincs akkor sokkalta késöbb tudom meg, hogy gyereket várok.

Nagyon örültem amikor végre haza tért. Tudtam, mit fog kapni Sugatól amiért hetekre itt hagyott, de nem állítottam le akkor sem, amikor bekövetkezett. Amikor elő álltunk neki a pici nevével, akkor nagyon féltem, hogy nem fog neki tetszeni, de pár perc hallgatás után végül meg is szólalt.

- hogy-hogy az én nevem van elöl?- kérdezte.

- mert nem akartuk Hohyung-nak hívni.- felelte neki párom kimérten. Távolságtartóbb lett Taevel is mióta összejött Kookkal. Megértem, hogy Jk-vel nem mer kettesben hagyni, hiszen kishillyán rám támadt, de az elszomorít, hogy Taehyunggal sem hagy már egyedül.

Már nincs sok hátra a picinek sem, hisz bármikor megszülethet, de most már nyugodt vagyok, hisz mindenki itt van akit a szülésnél jelen szeretnék tudni, Suga, V, Hope és persze Jin, mert hát nélküle elég nehéz lenne.

Yoongs, ha eddig sem hagyott fizikai munkát végezni, de most olyan, mintha mozgássérült lettem volna. Mindenhova cipel és még a saját lábamon sem enged megállni.

- de csak féltelek titeket! Nem akarom, hogy bajotok legyen!- mondta halkan. A hold által bevilágított szobában úgy csillogtak a szemei, mint amikor Taeseok kicsiny lénye megfogant.

-ajjh! Tudom...csak annyira fura, hogy sehova sem mehetek a saját lábamon.- motyogtam mellkasába fúrva a fejem. Nagyon szerettem így hozzá bújni, de a hasam már nem igazán engedte.

- hamarosan kint lesz és te megint csinálhatod azt amit szeretnél, én meg megyek vissza az őrségbe.- kezét a hátamra rakta és simogatni kezdte azt.

- szeretlek. Ahogy a pici is.- mondtam, majd a szájára pusziltam

- én is szeretlek titeket!- felelte és elmélyítette a csókunkat.

Rá pár percre már nyugovóra is tértünk. Nem csináltam semmit, a szó legszorosabb értelmében, még is teljesen elfáradtam. Hajnalban iszonyatos hasfájásra ébredtem. Összegörnyedtem és vártam egy picit, hátha elmúlik, de ez nem igazán akart bekövetkezni.

- Su-sugah!- nyöszörögtem a nevét a fájdalomtól.

Yoongi mintha nem is aludt volna úgy kelt fel.

-mi a baj?- sötét volt, de látni és hallani lehetett mennyire aggódik.

- j-jön! T-taeseok m-most jön!- dadogtam el nagy nehezen. Suga felpattant és átrohant szólni Hoseoknak, hogy segítsen.

Pár perc múlva Yoongi már átváltozva állt a kapu előtt és Hosi segített felszállni a hátára. Amint ez megtörtént Jhope előre rohant, hogy szóljon Jinéknek. Suga is amilyen gyorsan és óvatosan csak tudott rohant az alfaház felé.

Mire odaértünk már mindannyian ébren voltak és ránk vártak. Taehyung segített leszállni Yoo hátáról és bevitt a rendelőbe. Felsegített az asztalra és Jin és Yoongi kivételével ki zavart mindenkit. Négyen maradtunk bent a helységben és ha minden jól megy, akkor öten fogunk távozni.

Nagyon fájt és éreztem, hogy hamarosan meg fog születni a gyerekünk is.

- jól van. Most kezdj el nyomni!- hallottam Jin hangját. Kérésének eleget téve kezdtem el minden erőmet beleadva nyomni. Az egyik karomba Tae belekötött egy infúziót, gondolom, hogy ne fájjon annyira, mert az valamelyest enyhült, de még így is rohadtul fájt. A másik karommal pedig Yoongiét szorongattam.

Kicsivel később éreztem, hogy ha még sokáig kell ezt csinálnom én vagy meghalok vagy elájulok.

- jól van, már csak egy nagy nyomás és kész!- biztatott Jin. Én meg minden maradék erőmet összeszedve nyomtam még egyet. -kész is vagyunk! Gratulálok! Egészséges kisfiú!- mosolygott rám.

Elengedtem párom kezét és a kék türcsibe bugyolált kisbabámért nyúltam. Rettentően hasonlított Suga-ra.

- szia Taeseok. Mi vagyunk a szüleid.- kezdtem el beszélni hozzá.

- hali kishaver!- hajolt bele az arcába Tae.

- ja. Ő meg a fogyatékos keresztapád!- morogtam magam elé. A kicsi most nem felsírt, mint amikor Jin kicsit megütötte a fenekét, hogy kap-e rendesen levegőt, hanem felkuncogott

- de még a nevetése is a téd!- néztem Sugara. Ha nem az imént szültem volna, el sem hinném, hogy az én vérem is az ereiben csörgedezik.

Boldogságomnak a hirtelen sötétség vetett véget.