a szökevény /yoonmin befejezett

21

Tae be is tartotta a szavát, kiküzdött Yoonginak egy hét szabadságot. Már az első napon odaadtuk Taeseokot a fogyatékos keresztapjának és elmentünk kirándulni, amiből végül az lett, hogy eljutottunk arra a rétre, amelyiken bevallottam, hogy Tosi a hasamban van.

Kihívóan néztem fel páromra, majd átváltottam farkasalakomba. Suga állta a pillantásomat és ő is átváltozott. Közelebb léptem hozzá és finoman megharaptam a fülét, majd arrébb ugrottam pár métert. Yoo vette az adást és elkezdett futni utánam. Egy darabig jókedvűen fogócskáztunk a réten, majd mikor kifáradtam és felmásztam egy fára, hogy a párom ne érjen el.

- ez nem ér! Én nem tudok fára mászni!- hallottam meg mély hangját a fejemben.

- szívás!- néztem le rá az ágról amin épp ültem. Jót nevettem vicces ábrázatán, mert felbosszantottam a kijelentésemmel.

Jókedvem azonnal megszünt, amint észrevettem egy hatalmas fekete farkast. Leugrottam a fáról és jeleztem Yoonginak, hogy társaságunk van. A böhöm fekete állat megvillogtatta vérvörös szemeit és hangosan felmorrgott. Ő támadt meg a múltkor!

Valahogy most nem esett jól a viszontlátás, félve húzódtam hátrébb.

- Jimin, fuss haza! Most!- hallottam fejemben bétám hangját, de nem tettem. Nem hagyhatom őt egyedül! Morogva léptem vissza előző helyemre. Az alfa mély hörgő hangot hallatott. És még ki is röhög, fasza! Végül a feketeség előlépett a bokorból és felénk vetette magát.

Elsőnek Yoongit támadta, amit én ki is használtam. Amikor párom felé kapta a fejét én megpróbáltam felugrani rá, de ez nem igazán úgy jött össze ahogy akartam. Az idegen alfa révén sokkal jobb reflexekkel volt megáldva, ezért állkapcsát a hátsó lábamba mélyesztve rántott vissza a földre. Megszokásból mellső mancsaimmal rögtön talaj után kutattam, ezért két manccsal végigszántottam az arcát a szeménél.

Fájdalmában még inkább rászorított fogaival a lábamra, mire éles nyüszítés szakadt fel belőlem. Háttal érkeztem a talajra és nem igazán bírtam felkelni onnan. Lehet, hogy egy lábra sánta lettem átmenetileg, de én őt véglegesen megvakítottam! Suga morogva állt a támadó elé. Legalább ennyit tudtam neki segíteni.

Yoongi türelmesen kivárta, hogy az ellenfél kezdjen. Az elején Yoo csak hárított, majd mikor már kiismerte az alfa összes támadását, morogva ugrott neki és teperte le. Végül már az alfa sem tudott mit csinálni Suga utolsó támadásával. Egy jól irányzott mozdulattal harapta el a torkát.

Megijedtem Yoongitól. Eddig soha nem volt ilyen. Hidegvérrel megölt valakit. Ijedten hátráltam pár lépést tőle. Arcán ott folyt az idegennek a vére. Nem mertem a közelébe menni. Hiába van köztünk egy láthatatlan kötelék, most minél távolabb akartam lenni tőle.

Visszaváltozott emberi alakba. Furcsálva méregette rémült lényemet. Arcán még így is ott volt az alfa vére.

- Jimin...- suttogta a nevemet. Mély hangjától most nem jó értelemben rázott ki a hideg. Szemeimbe könnyek gyűltek, majd amint elegendő volt a távolság megfordultam és eszeveszett rohanásba kezdtem.

Az ötödik kilóméter után kifulladva másztam fel egy fára. Szememet behunyva hegyeztem a fülemet és az orromat, hogy tudjam követett-e. A szagát nem éreztem meg, de hallani hallottam őt, csak sajnos nem a biztonságos távolságból.

- Jiminie...- hallottam megint elenyésző hangját. - tudom, hogy erre vagy!- hallom szomorú és összetört hangját. Nem Jimin, nem adhatod meg magad! A szemed láttára ölt meg valakit!

Megpróbáltam jobban beleolvadni a környezetembe, ami a sötét bundámnak és a lombkoronának köszönhetően sikerült is.

-kérlek!- hallottam már majdnem síró hangját. Még soha sem sírt a közelemben. Vártam egy kicsit hátha el megy, de ez nem jött össze.

Még este is ott tanyázott a fa alatt. Végül egy hirtelen ötlettől vezérelve leugrottam a fáról és életem legnagyobb sprintelésébe kezdtem.