a szökevény /yoonmin befejezett

35

- szia, Suga.- léptem be a szobába.

- miért vagy itt? Veszélyes vagyok rád!- húzódott be az egyik sarokba.

- kérlek, ne csináld ezt.- indultam el felé.

- Jimin. Nem egyszer bizonyítottam, hogy jobb neked nélkülem.- húzódott el.

- de én veled akarok lenni!- ültem le tőle pár lépéssel.

- jól tetted, amikor elmentél. Jobb lenne, ha most is ezt tennéd.- fordult el tőlem.

- de én be akarok mutatni valakit...- mondtam, majd egy kicsit közelebb csúsztam hozzá.

Felém kapta a fejét, majd kinézett az üvegen, majd megint felém. Végig mért, mire feltűnt neki, hogy van egy pici hasam.

- ő,- mutatott rá- akkorról van?-utalt, lelépésem okára. Nem válaszoltam csak bólintottam. Még egy kicsit közelebb másztam hozzá és magam felé fordítottam.

- csak bízz bennem és magadban, na meg az orvosokban! Megvárunk!- tettem kezem a vállára.

-igyekszem, de még mindig nem tudok uralkodni magamon. Veszélyes ilyen közel lenned hozzám.- próbálta a kezeim leszedni magáról.

- ha félsz, elveszted a kontrollt. Ne félj!- kúsztam még egy kicsit közelebb - mi bízunk benned!- tettem az egyik kezem a hasamra.

- rendben..- sóhajtott fel és jött hozzánk egy kicsit közelebb. - és fiú lesz vagy lány?- tette egyik kezét a hasamra.

- nem tudom. Azt akarom, hogy majd veled egyszerre tudjam meg!

- Jimine. Az sokára lesz, hogy engem innen kiengednek. Ha minden gyógyszer és infúzió is elkezd egyszerre hatni, akkor is legalább egy hónap.- csóválta a fejét lemondóan.

- akkor...majd megkérjük az orvost, hogy hadd lehess ott a vizsgálatokon.- próbáltam még utolsó erőmmel is lelkesedést sugározni.

- még mindig nagyon aranyos vagy Jimine- ölelt hirtelen magához- túl aranyos erre a világra.- a mondat második felénél megijedtem, de nem történt semmi. Ugyan úgy szorított magához.

- szeretlek!-suttogtam vállába.

- pedig meg sem érdemlem, de én is nagyon szeretlek!- adott egy puszit a fejemre.

- hiányzol!- sírtam el magam.

- nyugi, semmi baj. Nem sokára otthon leszek veletek én is. És egy szép nagy boldog család leszünk!- mesélte el a jövőnket kapcsolatos terveit. Mire még inkább csak bújtam hozzá.

- már ki kellene mennem, de nem akarok!- szipogtam vállába. -jó itt. Veled.

- tudod, hogy nem biztonságos. Menny haza Tosi hoz és vigyázz úgy magadra, ahogy én tettem régen!- adott még egy búcsú puszit és elkísért az ajtóig.

- siess haza!- köszöntem el tőle és léptem ki az ajtón, amit az orvos gyorsan be is zárt.

- gondolom, ha már itt vannak a vizsgálatokat is megszeretnék kezdeni, hogy a picivel minden rendben van-e?- kérdezte az orvos.

- ha lehetséges most, akkor igen, dee... nem lehet, hogy a vizsgálatokon az apukája is ott lehessen?- kérdeztem ismét a kiskutya szemeket használva.

- a szabályok szerint, pácienst nem vihetünk ki a kórterméből, de most talán tehetünk kivételt.- egyezett bele a doki. Majd pár perc múlva Sugat bilincsre verve hozták ki a szobájából. Nem túlzás ez?