Ez még mindig nem a napi LMBTQ+ festős poszt, hanem a tegnapi eseményekre való újabb reagálás, higgadtabban.
Ha eddig nem tettem volna meg, most biztosan feltőlteném az Álljon meg egy novellára! pályazatra a novellámat. A Szabadságot csiszolgattam. Bárcsak ott lehetne a buszmegállókban két magyar tizenöt éves meleg fiú. Megérdemelnék. Bevallom, tartottam tőle, hogy ha kikerül, majd jönnek a homofób hülyék, de most felszívtam magam. Jöjjenek. Majd posztolgatok ide az üzeneteikből. Jó móka lesz :D
Aztán egyre inkább érik bennem, hogy el kell menni a Pride-ra végre nekem is. De még nem tudom, hogy lesz a nyár, a nyaralás, az ügyelet a suliban. De most nagyon érzem, hogy ott kell lennem végre.
Kettő hete nem írtam. Vannak ilyen depresszív korszakaim, ilyenkor általában elolvasok pár könyvet és helyrebillenek. De most megint életre kaptam, mert írnom kell, jelen kell lenni, Ossziánnak is el kell jutnia az emberekhez, ha már megint megpróbálják elvenni a szólásszabadsághoz való jogunkat.
Szóval kialudtam a dühömet, felszívtam magam, és megyek tovább. Máshogy nem is lehet. Egy kérésem lenne, légyszíves menjetek majd el szavazni, akik már mehettek, minden egyes jóhelyre tett X-re szükség van.
🌈🌈🌈
