Már megint egy LMBTQ című wattpados könyv

57. Kolléga

Van egy kollégám. Ő egy mélyen katolikus, az LMBTQt nem kifejezetten támogató ember. Amikor visszatértem gyesről, ezeket nagyon hamar megtudtam róla, és így nem is éreztem azt, hogy nekem vele bármennyire is jóba kellene lennem.

Aztán idén úgy alakult, hogy nagyon sokat beszélgettünk az udvaron, a tanáriban, és rájöttem, hogy ő egy nagyon rendes, kedves ember, akit a leghasonlóbbnak érzek magamhoz a kollégáim közül, akivel meg tudok beszélni sok problémát, amit más kollégával nem.

A múltkor szabin volt, és azt éreztem, hiányzik. Ma meg másfél hét táppénz után mentem vissza, és azt mondta, én is hiányoztam, és nem azért, mert sok volt a helyettesítés, hanem mert velem a legjobb beszélgetni.

És tudjátok, ez nagyon sokat jelent. Mert ő pont az a katolikus, akire szüksége van az Egyháznak, és szerintem az LMBTQ embereknek is. Mert nem mocskolódik, nem bánt, nem ítél el, nem érzi magát jobbnak másoknál. Amikor elgondolkoztam ezen, el is szégyelltem magam, hogy mennyire ellenszenvesnek gondoltam azért, mert egy valamiben másképpen látja a világot mint én. Én sem voltam jobb, mint azok, akikhez nem akarok tartozni.

Ha az LMBTQ téma szóba jön, kedvesen meg tudjuk beszélni, elmondjuk róla az álláspontunkat. Néha úgy érzem, még coming outolni is mernék neki. Mert talán ő pont az az ember lenne, aki ráébredne, hogy nem kell ettől tartani, nem fogjuk átvenni a világuralmat a heterók felett.

Mert ő pont az, aki érti, mi az, hogy úgy szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

Örülök, hogy mégsem zárkóztam el tőle, mert egy fontos baráttal lennék kevesebb. Legyetek nyitottak ti is. Van, akiért megéri! ❤