Volt az elballagó nyolcadikosaim között egy fiú, akiről már többször is beszéltem itt. Ő volt a szívem csücske, akit negyedikesen láttam utoljára a gyerekeim előtt, és akkor egy félrehúzódó kis aprócska szőke fiú volt, aki az ikertesója mögé bújt.
Az első két nap, azt hittem, ez a fiú ugyan olyan nyolcadikosként is mint negyedikesen. Minden kolléga azt mondta, hogy csendes, kedves, okos.
És így is volt, mígnem a harmadik napon elkezdett szájalni velem. Tudjátok, azon a piszokmód gonosz inditattással, ahogyan egy diák kezdi kóstolgatni a tanárt. A roma lány, akit azért tettek át hozzánk, mert az előző suliban valakinek eltörte a kezét, semmiség volt. Talán csak azért, mert tudom, hogyan kell bánni az ilyen lányokkal. Fun fact, az év végi ajándékozáskor ő jelentkezett, hogy nekem adja az ajándékot, pedig aztán a szememet is ki akarta kaparni az első héten ❤
Szóval ismerem a gyerekeket, de ez a fiú komoly fejtörést okozott. Okos volt, simlis, megfúrt mindenhol, de egyetlen pillanatig se lehetett haragudni rá. Tudtam, hogy a kedvencem lesz, amint megbékélünk.
Egy egész hónapig nem jutottam vele sehogyan sem dülőre. De tényleg, már bepanaszoltam az osztályfőnöknek, amit mondjuk abban a pillanatban meg is bántam, mert nem segített a kapcsolatunkon.
Biztos voltam benne, hogy szét fogja hülyéskedni a felvilágosító órát. El is kezdte, benyomta az anális szexet. Kétségem sincs arról, hogy ez is azért volt, hogy zavarba hozzon. De attól kezdve, hogy én arra a kérdésére őszintén válaszoltam, hogy azon a felvilágosítón ember voltam és nem tanár, onnantól megbékéltünk.
Rengeteget nevettünk együtt. Nagyon hiányzik, és aggódom érte, főleg mert a nevelőotthonos hátterével tudom, hogy milyen esélyei vannak.
Hogy miért is mondom el mindezt? Úgyis tudjátok, de ez az egyik kedvenc témám. Nem szabad tabuként kezelni semmit, de tényleg semmit. A legnehezebb a tanárságban egyszerre tanárnak és embernek is lenni. Én szeretek inkább ember lenni, akivel lehet poénkodni, akivel lehet megbeszélni dolgokat. Mindig mindenki hozzám jön a bajával, legyen az egy seb a fülben, egy elszakadt tolltartó vagy épp a frissen börtönbe csukott apa.
És ezért aggódom, hogy vajon ebben a mindjárt kezdődő új évben megtarthatom-e majd a szexuális felvilágosítást. Most ötödikeseim lesznek, egészen más csapat, de én abban hiszek, hogy meg kell tanítani minél korábban, amit lehet. Már óvodában. Meg kell tanítani a gyerekeket, hogy lehet és kell is beszélni a szexualitásról. Hogy el merjék mondani, hogy mit gondolnak, éreznek, mit szeretnek, hogy jelezhessék, ha baj van. Legyenek rá szavaik.
De ha ezt a lehetőséget elveszik tőlem, azt hiszem, az se fog érdekelni, és majd a napköziben, két matekpélda között megbeszélünk mindent. Mert a buta szabályok miatt nem sérülhet egy újabb generáció. Vagyunk épp elegen.
