Fifty Shades Of Innocence /Ziall/

Chapter 6

Niall szemszöge

- Most véged van! - sziszegte vészjóslóan Zayn. A halántékán kidudorodott egy ér, a szemeit összehúzta, az álkapcsa megfeszült. Olyan ijesztően festett, ahogy fölém magasodott, és közben úgy nézett rám, mint a véres rongyra. Majdnem a gatyámba csináltam, annyira féltem tőle. A fejem még sajgott az előbbi eséstől, de látszólag ez nem érdekelte őt.

- Mi ez a bűz? Csak nem összeszartad magadat félelmedben? - vigyorgott lesajnálóan. Jobb lenne ezúttal csendben meghúzni magamat. Nem kéne még jobban provokálnom. De szokás szerint nem bírtam tartani a számat.

- Nem szartam be. Az egyetlen bűzforrás az a te rothadó agyad. Még az sem bír elviselni téged - vágtam dühösen a fejéhez. Talán rossz ötlet volt...

- Faszszopó! - kiáltotta magából kikelve. A következő, amit láttam, az az ökle volt, ahogy az arcom felé közelít.

Reccsenés és égető érzés. Felordítottam és az orromhoz kaptam. Felszisszentem, majd amikor elvettem onnan a kezemet, láttam, hogy véres. A látványtól kissé megszédültem, majd újra éles fájdalom hasított a sérült testrészembe. Éreztem, ahogy végigfolyik a vérem az arcomon. Úristen!

- El... El fogok ájulni! - ziháltam kétségbeesetten. Rosszul leszek a vértől, nagyon nem bírom még a látványát sem, a szagától ő meg egyenesen rosszul leszek.

Zayn mostanra már lemászott rólam és mellettem térdelt. Ijedt szemekkel méregetett. A következő pillanatban a tarkóm alá nyúlt, megfogta a karomat, és megpróbált felrángatni a padlóról.

- Ülj fel! - fel akart húzni, de én eltoltam magamtól a segítő kezeit.

- Ne érj hozzám! Vadbarom! - visítottam kétségbeesve. Éreztem, hogy már a pólóm átnedvesedett a nyakamnál. Meg fogok halni! Nagy nehezen egyedül feltápászkodtam, de egyből elkezdtem szédülni. - Ro-rosszul vagyok... Segíts már!

Zayn se szó, se beszéd, felugrott mellőlem és az ágyához rohant. Most komolyan itt hagyott ilyen állapotban? Valamit matatott a táskájában, de nem tudtam ráfigyelni, mert próbáltam nem elájulni. Mélyeket lélegeztem, de nem segített.

Hirtelen ott termett előttem Zayn, kezében egy csomó zsebkendővel. Elkezdte vele törölgetni az orromat, mire felszisszentem, mert nagyon fájt. Áttért a számra és az államra, mert már ott csurgott a vérem, le a nyakamra és a ruhámra.

- Figyelj a légzésedre! Ne ájulj el! Ne halj meg, mert nem tudom ezt az újraélesztős dolgot! - nézett rám rémülten. Gondolom, hogy milyen nyomorúságos képet vághattam, ha ennyire megijedt. Nem válaszoltam neki semmit, csak hangosan ziháltam. - Hallasz, huh?

- Aha - nyöszörögtem szánalmasan.

- Jól van - bólintott. A keze felcsúszott a nyakamra és elkezdte simogatni. Lágyan előredöntötte a fejemet, miközben a hajam tövét cirógatta a hosszú ujjaival. A másik kezével az orrom elé tartotta a zsepit. A számon keresztül vettem a levegőt és próbáltam megnyugodni. Nem akarok elájulni, főleg nem Zayn előtt. Ki tudja, hogy mit tenne velem, míg eszméletlen vagyok. Bár jobban belegondolva, lehet, hogy nem is egy szörnyeteg. Oké, megütött, nem is kicsit, de most itt ápol, holott nyugodt szívvel le is léphetne, engem itt hagyva, aztán kezdjek magammal, amit akarok.

- Jobb már? - rántott ki a gondolataimból a rekedt tónusa.

- Egy kicsit - válaszoltam elfúló hangon. Már nem szédültem, de eléggé ramatyul éreztem magamat. Mintha egy keselyű élve felfalt volna, aztán pedig visszaöklendezett volna.

- Bocs, nem akartam ilyen erőset ütni, csak annyira felidegesítettél - kért elnézést, miközben bocsánatkérően simogatta a fejbőrömet.

Igazán jól estek ezek a simítások, jobban éreztem magamat tőle. Segített megnyugodni. De aztán eszembe jutott, hogy ez Zayn Malik. Ő nem kedves! Nyomban elhúzódtam az érintése elől, de így belenyomtam a sérült orromat a tenyerébe. Fájdalmasan felszisszentem.

- Bocs, azt hittem, ez jó lesz. A-anya is mindig... Mindig ezt csinálta, amikor... - harapta el a végét. Hallottam, hogy a mondat felénél elcsuklik a hangja. Valami történt az anyukájával? Jobb, ha inkább nem kérdezek rá. Még a végén leharapná a fejemet. Majd elmondja, ha akarja; tehát soha.

Ezután mindketten csendben ültünk a földön, és vártuk, hogy elálljon a vérzés. Zayn előttem kuporgott. Néha rászorított az orromra, ilyenkor panaszosan felnyögtem, hol pedig zsebkendőt cserélt, mert az előző már szétázott. Az a keze, ami előbb még a hajamban turkált, most hanyagul a combjára fektette. Őszintén, bánom, hogy elhúzódtam tőle. Olyan hülye vagyok, ő csak kedveskedni akart, én meg visszautasítom. Ő csak kitartóan nézett a távolba. Az arcáról nem tudtam leolvasni semmi érzelmet, de a szeme annál beszédesebb volt. A barna íriszek szomorúan csillogtak, miközben valahova a szoba sarkába bámult meredten.

- Azt hiszem, hogy elállt - húzta el a zsebkendőt az orrom elől. Összefogta a többivel együtt és a szoba sarkában lévő kukához sétált velük. Követtem a tekintetemmel minden mozdulatát. Olyan ruganyosak voltak a léptei, mint egy ragadozó vadmacskáé. Mikor visszafordult, és észrevette, hogy figyelem, gyorsan elfordítottam a fejemet. - Attól, hogy leápoltalak, még nem lettünk játszópajtások, úgyhogy ehhez tartsd magad! És esküszöm, ha még egyszer beszólsz, akkor nagyobbat kapsz. Én figyelmeztettelek.

- Eltöröd az orromat, de még neked áll feljebb - forgattam meg a szememet.

- Fogd be, törpe! Örülj, hogy ennyivel megúsztad!

- Mondtam már, hogy ne hívj így! Persze neked lehet gúnyolódni, mi? Csak nekem van megtiltva minden - fújtattam idegesen.

- Én megtehetem, neked viszont jó kisfiúnak kell lenned - vont vállat. Az szája játékos mosolyra húzódott. - Most pedig megyek, és összeszedem a cuccaimat, mielőtt egy gonosz törpe kidobná őket az ablakon.