Mikor még gyerekek voltunk... (Draco Malfoy F.F.)

Mindenkit utálok

***
Már nemsokára itt a félév. Egy hét van a karácsonyi szünetig. Anyámékkal rengeteget leveleztünk és jelezték nekem, hogy mikor hazamegyünk a szünetre szeretnének nekem mondani valami nagyon fontosat, nem idegeskedtem rajta mert már volt ilyen és nem is volt olyan nagy dolog.

Az utolsó héten már alig tanultunk. Minden este rengeteget beszéltünk Pasyvel, akivel egy szobába kerültünk.

Malfoyal ugyan úgy szívtuk egymás vérét és a többiek jót nevettek rajtunk. Az első- és másodévesek hamarabb mehettek haza mivel a 3. évtől felefelé járó diákoknak karácsomyi bál volt.

A vonaton hazafelé sokat beszeltünk és megegyeztünk, hogy minden nap írunk egymásnak. Hamar elment az út, leszálltunk a vonatról és egyből észrevettük szüleinket, akik rögtön karjaikba zártak.

– Gyertek menjünk haza! Ott majd mindent megbeszélünk! – mosolygott apám.
Hazamentünk, lepakoltuk a cuccokat és leültünk a kanapéra beszélgetni.

– Először is Iza veled kell beszélnünk! – fordultak felém.

– Rendben?! – mondtam és rájuk mosolyogtam.

– Lehet még korai lesz ez neked, de ha később tudod meg félünk nem fog tetszeni, mondjuk lehet így sem.. – mondta és nekem egyre jobban sápadt el az arcom. Igaz csak tizenegy voltam, de a felfogásom mindig érettebb volt a koromnál, mint ahogy ikernővéremnek is.

– Tudod mikor nagyobb leszel majd te is össze fogsz házasodni valakivel..

– Igen. – mondtam.

– Hát hogy is mondjam kincsem. Neked már megvan ki lesz az! – mondta anyám a legbársonyosabb hangon ahogy tudta.

– Tessék?! – pattantam fel – És ki lesz az?

– Nem tudom ismered-e, évfolyam társad, Draco Lucius Malfoy.. – nézett a szemembe apám.

– Na egy pillanatot kérek! – szólalt meg a testvérem. – Eli és Malfoy utálják egymást! – én csak helyeseltem.

– Hát ez ellen nem tehetünk semmit, szerintem ha jobban megismerik egymást jobb lesz a kapcsolatuk! Gyerekkorunkban nekünk sem volt túl jó, se egymással se a Malfoyokkal. – mondta anyám.

– És ezt Pansynak elmondhatom legalább? De még mindig nem tetszik az ötlet. – álltam fel újra, csak már kevesebb indulattal.

– Igen, elméletileg a Malfoy fiúnak is most készülnek elmondani. – mondta apám. Láttam rajta, hogy szomorú, mert fél, hogy nem leszek boldog, én már nem mondtam semmit csak felszaladtam a szobámba. Kicsit sírtam, de utána beletörődtem, mivel még túl fiatalnak éreztem magam egy ilyen infóhoz a fejem valahogy kiszűrte és egészen tizennégy éves koromig nem emlékeztem rá, nem beszéltem róla, de látszólag Malfoy tudott erről mivel ugyan úgy szívtuk egymás vérét, de ezt nem emlegette.

***

Hát itt tartunk, negyedik évünket kezdjük a Roxfortban és kénytelen voltam megbarátkozni a ténnyel, hogy egyszer Malfoy felesége leszek. Pansynek nem szóltam róla inkább, mert nem akartam, hogy bárki is felemlegesse. 
Így visszagondolva tényleg túlságosan fiatal voltam ahhoz, hogy ezt felfogjam.
Már a vonaton ültünk és most kivételesen Pansy nem ült még velünk. Vártuk, hogy megérkezzen és nem is kellett sokat várni erre, de sajnos hozott magával egy elég váratlan vendéget.

– Sziasztok! – sétált be a kabinba és le dobta magát mellém testvéremmel szemben.
Mögötte jött Malfoy aki szintén ugyanígy tett csak velem szemben ült le, megforgattam a szememet és elkezdtem kifelé nézni az ablakon.

– Draco! – szólt rá Pansy, hogy azért köszönhetne.

– Sziasztok! – forgatta meg a szemét.

– Csá! – válaszoltam neki ugyan úgy.

– Jó, én azt értem, hogy nem kedvelitek egymást, de nem lehetne egyszer csak megpróbálni normálisan beszélgetni? – kérdezte Pansy.

– NEM – válaszoltuk egyszerre Malfoyal.

– Jó akkor csak azt, hogy miért nem? – nézett tánk.

– Szerintem én tudom Malfoyét is.   –mondta Astoria.

– Akkor elmondanád? – nézett most már rá a lány.

– Elmondhatom? – nézett kettőnkre.

– Egyszer úgy is meg kell tudnia. Főleg, hogy mind a kettőnk életében elég fontos személy. –mondta a szőke.

– Hát jó, – vett mély levegőt – Izának és Draconak, ha idősebbek lesznek össze kellesz házasodniuk és ha tetszik nekik ha nem. – hadarta el gyorsan.

– Na ez most.. sokkolt, szóval ti össze fogtok házasodni?! – visítozott.

– Legnagyobb bánatomra. – mondtam.