Mikor még gyerekek voltunk... (Draco Malfoy F.F.)

Miért köt bele mindenbe?!

– Na akkor hova mész?! – kérdezte újra.

– Sétálni megyek, egyedül! – nyomtam meg az egyedül szót, hogy éreztessem vele, hogy békén hagyhat.

– Hazudsz! – jelentette ki. Mivel semmi kedvem nem volt a fiúval vitázni elengedtem a dolgot.

– Harry elhívott sétálni. – mondtam és tovább indultam hátha befejezi.

– Szent Potterrel?! – nézett rám, mire én megfordultam.

– Panaszkönyvet ne adjak? – kérdeztem flegmán.

– De, kérlek! – mondta. Én egy szemforgatással tovább mentem, otthagyva az értetlenkedő fiút.
Nagy nehezen, de időben odaértem Harryhez.

– Bocsánat csak feltartottak. – forgattam meg a szemem.

– Semmi baj! Mehetünk?! – kérdezte.

– Igen! – mondtam és elindultunk. Az út első felébe nem igazán szóltunk egymáshoz, mivel nem volt közös témánk, de egyszer csak Harry megszólalt.

– Figyelj Eli, ez lehet kicsit gyors lesz, de nem tudom már magamban tartani. Már elsős korunk óta tetszel és én szeretlek.. – mondta és hirtelen válaszolni sem tudtam.

– Figyelj Harry én annyira sajnálom, de inkább maradjunk csak barátok. És még nem is igazán érzem magam késznek egy kapcsolatra. – sütöttem le a szemem.

– Oh értem, semmi baj.. – mondta a fiú.
Még sétáltunk kicsit, aztán visszamentünk a Roxfortba, elköszöntünk aztán egyből mentünk is a klubhelységbe, mind a ketten a sajátunkban.
Imádkoztam, hogy már ne legyen senki kint, de nem volt szerencsém. Malfoy és a csatlósai ott ültek a kanapén és... ültek.
Fogalmam nincs mit csináltak, de nem is érdekelt.

– Na milyen volt a randevú Greengrass?! – és a tipikus gúnyos mosoly.

– Ez nem randi volt Malfoy, de látom az a kis agyad nem bírja felfogni. – megforgattam a szemem és felmentem.
Másnap reggelinél Potter kis barátnőjével találtam szembe magam.

– Miért?! – kezdte idegesen.

– Mit miért Granger?! – kérdeztem vissza.

– Harry egy okos, kedves fiú nem érdemelnéd meg, mégis téged választott te meg csak úgy visszautasítod?! – mondta és éreztem, hogy egyre idegesebb leszek.

– Hát Granger így járt, de most szépen elintézted neki, hogy szóba se álljak vele! – mondtam, mikor valaki mögém lépett.

– Itt nem csak Potter érzéseit kell figyelembe venni, hanem Elizabethét is és ha ő nem így érez cseszhetitek! – mondta Theo, Granger idegesen elment én pedig a fiú felé fordultam.

– Köszi Math! – öleltem meg.

– Nincs mit! – mondta mosolyogva.

***

Már lassan itt a karácsony, a bál egy hét múlva lesz és végre mi is mehetünk! Kíváncsi vagyok ki fog elhívni.
A ruha vásárlással sem volt gondunk mert a harmad és negyed éveseknek a szüleik küldik bagollyal, amit nekem küldtek egyszerűen csodaszép volt!
A héten a tanítás is elmaradt a díszítés miatt, minden éven a hatod évesek segítenek a díszítésben.
Egyedül sétálgattam az udvaron, mikor valaki megszólított.

– Elizabeth! – fogta meg a vállam.

– Jajj Math, hívj nyugodtan Elinek vagy nem tudom csak ne Elizabethezz! – fordultam a fiúval szembe.

– Oké, akkor.. Eli, eljönnél velem a bálba?! – kérdezte a velem egy évvel idősebb (!!) fiú.
Annyira elcsodálkoztam, hogy nem tudtam válaszolni. Csak pár perc után, de a fiú türelmesen kivárta.

– Persze, szívesen megyek veled a bálba! – válaszoltam kis idő után.

– Remélem jól fogod magad velem érezni! – mondta aztán elköszöntünk egymástól és én hatalmas vigyorral az arcomon indultam vissza a klubhelységbe. Út közben borzasztóan elmerültem a gondolataimban, így azt sem vettem észre, hogy szólnak nekem.

– Iza! – állt elém Potter és ezzel kizökkentett a gondolatmenetemből.

– Mit akarsz Potter?! – ebben az egy mondatban annyi undor volt, hogy érezhetően a szemüveges fiú elszégyelte magát.

– Csak, hogy eljönnél velem a bálba?! -kérdezte habogva.

– Egy: már elhívtak. Kettő: köszönhetően a kis barátnődnek, ha nem hívott volna el senki sem mennék veled! – ezzel a mondattal otthagytam a fiút és igyekeztem minél hamarabb odaérni, nehogy valaki megint megállítson.
Miután beértem a szobába ismét szétterült arcomon a vigyor és azt nem lehetett lemosni rólam.
Pár perccel utána a testvérem és Pansy jöttek be.
Hát, hogy is fogalmazzak elég értetlenül néztek rám, mikor meglátták, hogy magamban vigyorgok, de rá is kérdeztek.

– Hallod téged keresünk már mi óta! Mi ez a nagy vigyor?! – kérdezte drága ikrem.

– Mattheo elhívott a bálba! – mondtam a lányok pedig visítozni kezdtek.