Mikor még gyerekek voltunk... (Draco Malfoy F.F.)

Sohasem lehet nyugalmunk?!

Az első hétnek vége.. Péntek este van és már megfürödtem. Az ágyamon üldögélek és a naplómat írom. Draco tudja és még nem próbált meg beleolvasni. Vagy elvenni. Mondjuk oka se volt rá és ha bármikor lenne is.. nincs joga.

Már épp befejeztem az írást mikor kinyílt a szobám ajtaja.

-Eli én nem akarom elrontani a kedved.. de kérlek gyere le. -mondta Pansy és levonszolt a klubbgelyiség bejáratához.

-Minek kell...? -kérdeztem, de a torkomon akadtak a szavak.
Draco és Cedirc akivel nem is tudom mikor beszéltem utoljára. Egymást ütlegelték. A francba. Ezek mi a jó égért verekednek?!

-Mi a jó ég történt?! -kérdeztem kétségbeesve.

-Mi sem tudjuk csak annyit, hogy miattad. -mondta valaki.

-A francba! -mondtam. Draco aki 5.-es egy végzőssel kezdett verekedni.. képzelhetitek... -Csináljatok már valamit! -emeltem meg a hangom, de a többiek bem mozdultak. -Basszus mindent nekem kell csinálni?! -néztem körbe.

-Theo! Blaise! Szedjétek le Dracot Cedricről! Ti! -mutattam 3 végzős Mardekáros srácra. -Fogjatok le Cedricet! -mondtam. Az öt fiú bólintott és tették amit mondtam. Ketteszedték a két fiút és mikor újra egymásnak alarzak ugrani közéjük álltam.

-Engedjetek! -ordítitta dühösen Draco.

-DRACO LUCIUS MALFOY! BEFEJEZTED! -ordítottam. -Mi a jó eget csináltok?! -néztem rájuk mérgesen.

-Te vagy én mondjam el?! -nézett Cedicre Draco, de nem hagyta szóhoz jutni mert egyből beszélni kezdett. -Diggory megpróbált bemenni a hálókörletetekbe mikor visszaértem a könyvtárból és azt mondta, higy hozzád indul. -fintorgott. -Mert el akar neked mondani valamit. Először nem mondta el mit, de a végén megtört... -folytatta volna, de Ced a szavába vágott.

-El akartam mondani, hogy szeretlek és meg akartam kérdezni, hogy lennél e a barátnőm, de ez a barom nekem ugrott. -mondta fintorogva.

-Mert a barátom te vadbarom! -ordítottam. -És elő ne állj mégegyszer ezzel mert a válaszom NEM! -mondtam és vissza rohantam a szobámba.

-Iza! -hallottam még Draco hangját, de nem álltam meg.
Egyenesen a szobámba rohantam és bezártam magamra az ajtót. Nekidőltem és egyszer csak azt vettem észre, hogy forró könnyek folynak végig az arcomon. Nem lehet igaz, hogy valakinek folyton el kell rontania.. ezt nem hiszem el.
Fél perc múlva kopogást hallottam.

-Eli kérlek nyisd ki! -hallottam Draco hangját majd megpróbált bejönni, de a zár nem engedte.

-Menj.. innen! -mondtam szakdozva a sírától.

-Elizabeth! Kérlek! -könyörgött, de nem csináltam semmit. Nam csináltam semmit mert nem láthat így.
Inkább elsétáltam az ajtótol és az ágyam mellé ültem a földre.

-Elizabeth ha nem nyitod ki berúgom! -mondta egyre idegesebben és aggódva.

-Menj el Draco! -mondtam.

-NEM! Nem megyek sehiva amíg ki nem nyitod ezf a kurva ajtót!

-Draco... -suttogtam, de a fiú hallotta.

-Mond.. -mondta ő is hallkan.

-Menj!.. -mondtam és most megremegett a hangom így a fiú észrevette, hogy sírok.

-Eliza te sírsz? -hallottam a hangját, de nem válaszoltam. -Na jó! Menj az ajtó közeléből! -mondta és egy nagy csörrenés vagy nem is tudom mi és berúgta az ajtót. Csak pár másodperc alatt történt. Na szuper most magyarázkodhatok Pitonnak.

-Most mi lesz az ajtóval? -néztem könnyes szemekkel a fiúra. Becsukni még talán be lehet, de a zárja letört.

-Te tényleg ezért aggódsz?! Itt ülsz a földön kisírt szemekkel és te egy kibaszott ajtó miatt aggódsz! -nézett rám értetlenül.

-Igen baszus, mert mit fogok mondani Pitonnak?! Jajj meg kéne csinálni mert a barátom berúgta mert nem engedtem be?! Vagy hogy gondoltad? -néztem rá.

-Csak figyelj! -mondta és elmormolt valami varázsigét. És az ajtő rögtön helyére került a törött zárral együtt. -Na és most. -ült le mellém. -Mi a baj? -kérdzte.

-Semmi.. -mondtam és tekintetem a padlóra szegeztem.
Ő megfogta az állam és maga felé fordított, h a szemembe nézhessen.

-Mond a szemembe és akkor elhiszem. -mondta hallkan.

-S.. sem... -nem tudok neki hazudni.. -Nem lehet, hogy ha végre boldog vagyok valakinek újra el kell rontania! -fakadtam ki. A fésülködő asztalhoz sétáltam és kivettem az ékszer dobozból a levelet. -Nem lehet az, hogy sohasem lehet nyugalmunk! -néztem rá és a kezébe nyomtam a levelet.

-Ezt.. mikor?! És miért nem mondtad el? A szüleid tudják?! Astoria?! -vágta fejemhez a sok kérdést. Visszaültem mellé és beszélni kezdtem.

-Astoria tudja. A szüleim.. nem.. és azért nem mondtam el mert nem akartalak fárasztani.. -mondtam őszintén a szavakat és lesütöttem a szemem.

-Eli te sosem fárasztasz! Legközelebb szólj! -mondta parancsoló hangnemben. -Szerintem szólnod kéne a szüleidnek.. -nézett a szemembe.

-Lehet... -gondolkodtam el. -Holnap elkísérsz? Ezt nem merem levélben... -mondtam.

-Persze! -mosolygott halványan majd megcsókolt.

-Szeretlek és remélem bízol bennem... -mondta szomorúan.

-Szeretlek. Már hogy ne bíznék?! -mondtam mosolyogva és ismét megcsókoltam.