Érzéki Pokol

4

Kira

Három napja nem láttam szórakozóhelyet, erre Matt közli velem, hogy ma nem ér rá együtt lógni. Ugyanis a csajának, akit négy napja ismer, pont ma kell őt bemutatni a flancos barátnőinek. Szegény srác. Nem irigylem. Biztos vagyok benne, hogy szét fogják kapni. Nekem viszont mehetnékem van, így útnak indulok. A lábaim automatikusan irányba állnak, és már csak akkor kapcsolok, hogy hol járok, amikor a bár előtt toporgok. Ehhez a helyhez kicsit jobban is kiöltözhettem volna. Melegítőben lehet ki fognak nézni, viszont a szöszi már biztos azt hiszi elfelejtettem. Ideje megmutatni neki mennyire kitartó tudok lenni. Elnyomom a cigim végét és benyomulok az ajtón. Szokásoshoz hasonlóan rengetegen vannak, és még csak este kilenc sincs. Mi lesz még itt?! Nyújtogatom a nyakam, majd meglátom, akiért jöttem. Melegség fut át rajtam, amikor megpillantom. Talán a "de jó hogy nem jöttem hiába" érzés? Bele telik húsz percbe mire sikerül kivárnom a soromat és a jó helyre tolakszok. Komolyan, ebben az egész kócerájban ez a legidegesítőbb. Már rajtra készen állok, hogy a pulthoz vágódjak, ha ellép az előttem álló. Nem is történik ez másképp, de tehetném egy kicsit kisebb lendülettel is, mert így majdnem a pult másik oldalán kötök ki. Ő észre sem vesz. Beletemetkezik a munkába, már csak akkor figyel fel rá ki is áll vele szemben, amikor elkezd kiszolgálni.

- Szia, neked mit... - aztán elakad a szava, amikor meglát - adhatok? - fejezi be végül egy nagy nyelés kíséretében.

Elvigyorodok. Tetszik, hogy sikerült belé fojtanom a szót. A meglepett tekintetéről pedig ne is beszéljünk. Valószínűleg nem gondolta, hogy még felbukkanok.

- Hiányoztam?

- Nagy a tömeg, ha nem tűnt volna fel. Mit kérsz?

Felvonom a szemöldökömet, aztán oldalra pillantok. Csak úgy simán figyelmen kívül hagyta a kérdésemet.

- Lepj meg - teszek egy újabb próbát.

Erre már egy halvány mosoly jelenik meg az arcán és csinálni kezd valami koktélt. Nem tudom kivenni a mozdulataiból, hogy talán neheztel-e rám, amiért eltűntem.

- Ma is nagyon csinos vagy - próbálkozok be egy enyhe bókkal, figyelve, hogy mit reagál.

Felpillant rám, aztán mintha egy aprót bólintana is, de végül erre sem reagál semmit. Hihetetlen! Mire Jo megcsinálja a koktélomat, valami fekete hajú, karcsú lány verekszi át magát a tömegen, meg kell hagyni, ügyesebben csinálja mint én tettem. A pultnak feszül és szinte Jo aurájában köt ki.

- Ahj csajszi, menjünk már! Mindjárt halál közeli állapotba kerülök. Ráadásul szomjazok - azzal a lendülettel már nyújtja is az üres poharát.

Jo először csak mosolyog rajta majd ráfog a pohárra és elveszi. - Jól van, nyugi. Rögtön...

Ki ez a csaj? Mivel érte el három másodperc alatt, hogy Jo nevessen? Ráadásul még ki is szolgálja.

- Még egy kicsit bírd ki - csúsztatja a fekete elé poharát, majd a pult alá pillant. - Alig egy óra.

- Jézusom! Én azt még várjam meg?

- Ne már! Megígérted! - szól rá Jo összehúzott szemöldökkel.

Figyelem a beszélgetést, közben bele kortyolok a csoda italba, de amint megcsap a csípőssége össze is rándul az arcom. Mi a franc ez? Chili? Elfintorodok és megrázom a fejem. Nagyon nem illik bele ebbe az édeskés íz világba, de valamiért mégis király.

- Szóval ma lépős vagy, mi? Ezért ilyen rossz a kedved? - szólítom meg a szöszit ismét.

Erre már végre felnéz rám, egy halvány mosoly kíséretében. - Úgy gondolod, rossz kedvem van?