Érzéki Pokol

6

Ana

Szinte a felhők fölött érzem magamat, sejtettem, hogy ért a női testhez, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. A légzésem már normálissá vált, de a szívem még mindig kalimpál. A vállán fekve érzem az illatát, és tetszik. De nem akarok túl romantikussá válni, ezért nem bújok hozzá teljesen. Szavait hallva meglepve nézek rá. Mégis miről beszél? Aztán hirtelen minden megváltozik. Kira öltözni kezd, majd undok és nyers stílusba megy át. Kavarognak a fejemben a gondolatok. Hogy lehettem ennyire hülye?!Hát persze, hogy csak ennyire kellettem. Nem is tudom miért lepődtem meg. Egy pillanat alatt borul el az agyam, amikor elköszön. Baszd meg, Kira!! El sem hiszem, hogy ezt tette velem. Fizetni nem akart?!

Szinte teljesen megsemmisülve állok, mocskosnak is kihasználtnak érzem magamat. Nem akarok, nem tudok visszafeküdni abba az ágyba, ahol az előbb még... Semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy nekem most rossz. Átrobbanok Maya szobájába és azonnal a villanykapcsolóra csapok, erős fény önti el a szobát.

- Még hogy hagyjam magam neki? Feküdjek le vele? Mégis mi baj lehet belőle, nem igaz? - rögtön ráförmedek Mayára, pedig még fel sem ébredt szegény.

Maya összerezzen, hallja a hangom, de nem igazán tudja felfogni. Kezét a szeme elé szorítva nyög egyet és feljebb tornázza magát az ágyán.

- Mi? Mi van? Lassíts, Jo...

- Te mondtad, hogy hagyjam magam neki - kezdem újra. - Hagytam. Feljött, megtörtént, itt hagyott.

Nézem az ágyában fekvő barátnőmet, legszívesebben csak tombolnék, de végül felsóhajtok. Hisz nem az ő hibája, nem miatta tettem meg.

- A fenébe is Maya - lehajtom a fejem és mászkálni kezdek.

- Gyere ide - tárja szét a karjait. - Nem tudtam, hogy ez lesz belőle, sajnálom. Talán nem kellett volna meggyőzzelek.

Ránézve egy pillanat alatt elszáll a haragom és elgyengülök. Leülök mellé az ágyra.

- Ugyan, nem miattad történt, ezt mindketten tudjuk. Tudod mit mondott, miután felkelt az ágyamból és elkezdett öltözni? Azt, hogy „köszi az estét". - Mayára nézve újra ingerült leszek. - Hogy tudott ilyet mondani?

- Legalább pofán vágtad?

- Ahhoz messze volt, és teljesen lefagytam.

- Azt mondjuk nem csodálom, de tőlem tuti monoklival távozott volna.

- Mindegy. Ezért tepert... Megkapta, miért maradt volna?

- Gondolod, hogy csak ennyi volt részéről?

- Persze. Erre a nyakamat tenném. Különben miért ne maradt volna?

- Talán csak... - végül semmi nem jön ki a száján.

Hosszúra nyúlik a csend a szobában, miközben a padlót bámulom.

- Mindegy, már megszoktam.

Újabb csendes másodpercek után Maya ismét szíven vág. - Most rá gondolsz ugye?

- Nem! Dehogy! - tagadok egyből, de látom rajta, hogy tudja. - Nem számít - suttogom.

Maya kihúzza maga alól a takaró szélét és az ágyába invitál. Nézem pár pillanatig, aztán elsétálok a kapcsolóig, leoltom a villanyt és bemászok mellé. Maya gondosan betakargat, nem először vigasztaljuk már így egymást. A takaró felett átkarol, szorosan magához húz. Engem gyorsan elnyom az álom, így nincs több időm gondolkodni.