Érzéki Pokol

22

Kira

Napok teltek el és én még mindig átkozom a múltkorit. Azóta nem voltam a bárban, nem kerestem Ana-t. Győzködtem magam, hogy jobb lesz neki nélkülem. Most viszont... Ugyan azért vagyok itt, mint legutóbb. Meg kell mondanom neki, hogy mit érzek. Most már jó lenne nem szarakodni. Igazság szerint, akkor is vissza kellett volna mennem beszélni vele. Nem tettem, mondhatjuk úgy is, hogy megfutamodtam. Mindig ezt csinálom. Megfutamodok. Ebből most már elég!

Végig futtatom a szemem a pultosokon. De nem látom. Mayát viszont azonnal kiszúrom. Lehet Ana csak hátul van valahol, és pakol. Elindulok a pult felé, már messziről ráintegetek Mayára, aki valamiért furcsa arckifejezéssel fogad. Kicsit, mint aki citromba harapott.

- Szia - köszön, amikor odaérek a pulthoz.

Épp koktélt készít, de rám pillant közben.

- Szia. Képzeld, egy másik pultos csajt keresek, elég csinos, raszta hajú... tudnál esetleg segíteni, merre találom?

A köszönésemre elmosolyodik, de aztán rögtön le is hervad a mosolya. Oldalra pillant és int a fejével. Ott áll Ana pár emberrel arrébb, a pult nem épp megszokott oldalán. Egy csajjal beszélget, aki épp két koktélt készít, vélhetőleg neki.

Nem értem Maya lehervadó mosolyát. Megköszönöm neki a segítséget, és elindulok Anához. Kicsit megint rám tör az a nagyon nyomasztó, szorító érzés. Izzad a tenyerem, borzalmas. Ideje lesz már túl lenni rajta. Megállok, majdnem közvetlen mellette. Szélesen elmosolyodok.

- Szabadnap?

Ijedten kapja oldalra a fejét. - Kira! - szinte felkiált, ahogy meglát. - Ööö... Szia - nyögi ki bénán. Mint akit teljesen kellemetlen helyzetbe hoz a jelenlétem. - Szabad nap. Igen... Igen.

Teljesen zavarba jön és ideges is lesz egy pillanat alatt.

Most a széles mosolyom átvált meleg üdvözlőbe. - Jól hangzik. Igazából, legutóbb nem nagyon sikerült beszélnünk... arra gondoltam, hogy esetleg...

- Nahát! Micsoda meglepetés - kiált fel Hannah már jó pár lépésről, ahogy felénk közeledik. - Örülök, hogy újra látlak, Kirácska - hátba vereget, ahogy oda ér hozzánk.

Nem tudom befejezni a mondatot, mert a kéz csapódik a hátamnak, a hang a fülemnek. Összeszorul a gyomrom. Szóval, vele van... Akkor azért volt Maya savanyú képe, Ana fura viselkedése. Komolyan? Ne már! Még mindig nem szakítottak? Összeszedem magam és szembe fordulok vele.

- Az ám, mekkora szerencse, hogy te is itt vagy... - hangomban cseppnyi őszinteség sem lelhető fel.

- Édesem, ugye kértél már Kirának is egy italt? - kérdi Hannah Annától úgy, hogy végig az én szemembe néz.

Édesem? Mégis mióta szereti Ana, ha így hívják?

Megrándul egy kicsit az arcom a nyálas szavaira. Szóval így veszi le a lábáról?

- Mi lenne, ha hagynánk, hogy Kira magának kérje ki az italát? - próbálkozik Ana menteni a helyzetet.

Hannah Anára pillant, aztán vissza rám.

- Egyedül vagy? - kérde Hannah kicsit gyanakodva.

Összehúzom a szemeimet, vajon erre mi lehet a jó válasz?

- Igen, beugrottam egy sörre... - hangsúlyozom ki, hogy nem koktélozni jöttem ismét.

- Látod, sörözni akar - próbálja Anna meggyőzni Hannaht.