Érzéki Pokol

13

Ana

Igazi kihívás volt rávenni a következő közös programunkra, de bevallom, élveztem ezt a játékot. Húztam az agyát, cukkoltam, nem hagytam, hogy lerázzon. Tetszett a bizonytalansága, aztán ahogy ez átfordult bizalomba az irányomba. Nem könnyű eset, ezt meg kell hagyni. Még a helyszínen is képes volt szembeszállni velem, annak ellenére, hogy én voltam előnyben. Hogyan lehet megtanítani egy felnőtt embert korcsolyázni egyetlen alkalom alatt? Sehogy! Főleg Kirát nem. Szegénynek se önbizalma, se érzéke nincs hozzá. Bukdácsol, botladozik, meginog, kapaszkodik, elesik, feláll...

Aztán érzem, ahogy Kira ujjai végig siklanak a kezemen, de elkapni már nem tud. Hátra fordítom a fejemet és a szemem sarkából még látom, ahogy eltűnik fejmagasságból, majd rögtön hallom a puffanást is. Lefékezek és megfordulok, egy pillanatig ijedten nézek rá, aztán elnevetem magamat. Lassan elé gurulok és lenézek rá. Szerencsére Kirával lehet hülyéskedni, nem viseli meg nagyon, hogy röpke másfél óra gyakorlás után a padlón köt ki. Nevetve próbálom meg felsegíteni a földről.

Megszorítom a kezét, egyik lábammal a lábujjaimra támaszkodok és az elől lévő gumi fékkel megtartom magamat, aztán elkezdem húzni. Lenézek a lábaira és látom,hogy teljesen rosszul próbálkozik, nem tartja stabilan magát semmivel, ez így nem lesz jó. Próbálok rászólni, de végül csak felsikítok röviden, mert érzem, hogy megint zuhanni kezd, ezúttal engem is rántva magával. Lassított felvételben látom magam előtt, ahogy kigurulnak a lábai alóla és megint hátra zuhan, de nem távolodik tőlem, mert én is elkezdek rá zuhanni. Kicsit puhábbra esek, mint Kira, de a térde a combomba nyomódik erősen és fájdalmasan, amitől felnyögök. Mire megint kinyitom a szememet, már rajta fekszek, orrunk majdnem összeér, meglepve pislogok rá. Feszültségoldóként egy újabb poént lő el a padló minőségével kapcsolatban. Aztán valami megváltozik. Kira tekintete. Mintha szellemet látna. Megütötte magát? Fáj valamije? Sokkot kapott? Hiába szólok, nem reagál. Megszorítja kezem, amitől az egész karomba bizsergető érzés fut át. A tekintete... Kira, mire készülsz? Testemen végigfut egy kellemes hullám, kicsit zavarba is jövök. Nem... nem lehet.

Újra lassított felvételként látom magam előtt az eseményeket. Gyomrom kellemes görcsbe rándul, és alig bírom megállni, hogy ne vessem rá magamat. Halkan felnyögök, ahogy ajka enyémhez ér, de ezt egy pillanattal később baromi cikinek érzem. Visszacsókolok röviden, aztán elhúzom a fejem, hogy kérdőre vonhassam, közben próbálok szabadulni, feltápászkodni. Ami azt illeti, nem könnyíti meg a dolgom a csók utáni szédülés. Hamarabb sikerül, mint Kirának, aki most megtáltasodva küzd azért, hogy ő is talpon legyen. Hosszabb bénázási sorozat után kétlábra küzdi magát. Ezután közelebb totyogva hozzám egyetlen szót suttog a fülembe. Kezei a derekamat égeti, pedig közte van a pólóm anyaga. Nem bírom ki, hogy ne sóhajtsak fel. Miért csinálod ezt velem Kira!? Kavarognak a gondolataim, hisz nagyjából félidőnél járunk és három órát fizettünk ki. Cikáznak a szemeim, hol Kira szemébe nézek, hol ajkaira téved a tekintetem. Fülemet csak az az egy szó ostromolja, amin nem tudom túltenni magam, Kira komoly tekintetével együtt. Örülnék-e neki, ha most elnevetné magát, és közölné, hogy csak viccelt? Talán. De őszintén megvallva semmi másra nem vágytam jobban tőle, mint erre az egy szóra. Rácsúsztatom a kezem csuklójára és rászorítok. Apró bólintásom után, mint két izgatott gyerek, kapkodva vesszük át cipőnket és szintve futva hagyjuk el az épületet.

Kira

Azért, ha 27 évesen húz először korcsolyát az ember, joggal vannak félelmei, hogy esetleg nem fog menni, legyen szó görkoriról vagy jégkoriról. Persze, Ana ilyesmiről hallani sem akart. Már az elején leszögezte, hogy bár ő rángatott el, nem hisztizhetek amiatt, mert béna vagyok. Sőt még azzal is vigasztalt, miszerint már legalább öt éve nem volt a lábán kori, biztos ő is bénázni fog. Szó-szót követett, végül hagytam magam meggyőzni arról, milyen szuper program lesz ez.