Érzéki Pokol

24

Kira

Nem az volt a legnehezebb része, amikor Ana kirakott a lakásból. Korántsem.

Az ezt követő hetek... Az üresség.

Minden egyes nap bementem a bárba és Ana egyik nap sem volt bent. Egyik nap sem jött ki zárás után a hátsó ajtón. Sokszor már azt sem tudtam mi éjjel és mi nappal... minden nap összeesésig ittam magam. Nem jártam be dolgozni, fizettem más lányok társaságáért. Igen. Kurváztam.

Nem lett volna más mód? Dehogynem... de gondolni sem mertem rá, hogy bárki ismét érzelmeket tápláljon irántam, és emiatt rosszul érezze magát. Hogy ettől boldogabb lettem-e? Nem. Segített bármit a nyomoromon? Nem. Szép lassan tudatosult bennem, hogy a nő, aki megváltoztatta az életem tényleg elment. Az üresség pedig, amit maga mögött hagyott, elviselhetetlen volt. Teljesen szétcsúsztam. Már a kúrvák sem segítettek ellazulni. Sőt, eljutottam arra a pontra, amikor már egy üveg whisky is kevesebb mint három nap alatt elfogyott. Már a másnaposság is elviselhetetlen volt, ezért kijózanodni sem akartam. Egyik feles a másik után, önsajnálat, sör, újabb feles...

...

A zuhanyzóba ültem, egy vödör a lábam között, a ruháim rajtam, és csurom vizes voltam. Próbáltam nagyobb levegőket venni, hátha attól jobban látok. Egy alak guggolt velem szemben, egy férfi. A vallám fogta, ő is csurom vizes volt. Együtt fürödtünk? Ruhába? Szólítgatott, tompán, de kivehető volt. Nem tudtam tovább gondolni. A gyomromból feltörő rettenet végig marta a nyelőcsövem és a vödörben kötött ki.

Fogalmam sem volt mennyi idő telt el az újabb magamhoz térés és a zuhanyzóban töltött idő között, de már nem voltam vizes. Kezem puhát tapintott. A fejem lüktetett, szinte kinyitni sem tudtam a szemem. A torkom olyan volt mint a sivatag, alig bírtam nyelni. A nyelőcsövem is égett, ha pedig próbáltam kinyitni a szemem szédültem. Olyan érzésem volt, mint akin átment egy úthenger. Három szempár figyelte a szenvedésem. Talán nem kell mondanom, elég ha annyit tudtok, borzalmasan megalázó és szégyenteljes érzés, amikor a saját hányásodból mosnak fel, majd átöltöztetnek mert a teljes önkívületi állapotban nem vagy képes ellátni magad.

Örülök, hogy minden így történt. Valami átkattant bennem, és az önsajnáltatás helyett az önismeret kezdett érdekelni. A cél ki volt tűzve, olyan emberré akartam válni, aki megérdemli, hogy Ana a barátnője akarjon lenni.

Ehhez szörnyen hosszú utat kellett bejárjak.

Visszamentem dolgozni. Eljártam egy elvonó csoportba minden héten egyszer. Azt hinnétek az alkohol miatt. Tévednétek. Nem az alkoholról akartam leszokni. Inkább csak jól esett olyan emberek társaságában lenni, akik mérhetetlen problémákkal küzdenek. Jó volt látni a fejlődésüket. Jó volt beszélni a saját gondjaimról, a mélyről jövőkről is. Talán nekik könnyebb volt, ők nem ítélkeztek, nem ismertek, nem is akartak megismerni, mégis rengeteg dolgot megtudtunk egymásról. A csoportban tanultunk sokat arról is, hogy ne meneküljünk a problémáink elől, merjünk szembenézni velük. Ennek hatására rajzolni kezdtem. Hosszú éjszakákon keresztül, míg végre elkészült Ana arcképe, amit még a megismerkedésünk napján égettem bele az elmékezetembe. Nem volt nagy, egy A5-ös méretű rajzocska, amit könnyedén betudtam tenni a tárcámba, hogy mindig velem lehessen.

Később már inkább terápiás csoportokat látogattam.

Ezek után talán a legnagyobb feladat állt előttem. Meg kellett tanulnom normálisan csajozni. Nagy gondba ütközött a történet azon része, hogy nem lehettem most sem ugyan azzal a lánnyal kétszer. Az elején kényszerítenem kellett magam. Sokszor csak addig jutottam, hogy hagytam hozzám bújjanak szex után, de nem tudtam elaludni velük. Ezek után haza vittem őket magamhoz, így készerítve magam arra, hogy muszáj legyen reggelig velük lenni. El sem hinnétek, hosszú hetekbe, talán hónapokba telt, mire odáig jutottam, hogy egy együtt töltött éjszaka után reggel később ébredtem más lakásán, mint az illető. Később együtt reggeliztünk, megnéztünk még egy filmet a delőtt folyamán, mindvégig összebújva, és csak ezek után búcsúztunk el egymástól.