The Truth Untold | Lucas ff. ✔

Ice Cream Shop

11 óra körül van és az egész reggelemet gondolkodással töltöttem. El merjek menni erre a kis találkára, vagy hagyjam inkább az egészet? Van érteleme ennyit kockáztatni egy ember miatt? Mondjuk jobban belegondolva, ha pont azért jöttem el otthonról, hogy éljem az életemet, akkor igazából ez lenne a legjobb lehetőség arra, hogy újra szerencsét próbáljak az ismerkedésben. Már egy ideje úgysem találtam szembe magamat különösebb veszéllyel, csak sajnos a paranoiás énem még mindig túlzottan szkeptikus.

Azonban végre válaszra jutottam... – Jó. Most lehet, hogy csak a szerelmes tinédzserlány énem beszél belőlem, de én most elmegyek erre a találkozóra és igenis jól fogom érezni magamat! - mondtam, majd mintha egy tüntetés vezetője lennék erőteljesen felálltam és elindultam a fürdőszoba felé.

Amit ma láttam a tükörben teljesen a tegnapi énem ellentéte volt. Csak egy fél óra kellet ahhoz, hogy kinézzek valahogy. Na ez már személyes rekord. A szokásos smink rutinomat csináltam meg, egy kis arcápoló, smink, aminek inkább a szemhéjon van a hangsúlya és pár nagyon ütős kiegészítő. Rég volt már hogy ilyen jól kicsíptem magamat. Azt kell, hogy mondjam, elég jól nézek ki.

később, amikor már mindennel kész voltam, rájöttem, hogy még nem is írtam Lucasnak semmit. Elővettem a telefonom, bepötyögtem a számát és küldtem neki egy rövid üzenetet. Csak annyit írtam, hogy: „benne vagyok" és elindultam felvenni a cipőmet. Nagyon szerettem volna magassarkúban menni, csak sajnos, ha olyan eset van, hogy futni kell akkor nem az lenne a legjobb választás. Inkább csak felvettem a kedvenc sportcipőm és kisuhantam az ajtón.

Odafele menet idegesen dobbantva, szinte futva jártam. Nem akartam magamnak bevallani, de igazából, nagyon vártam, hogy találkozzunk. Mármint, nem tudom ...Ha elnézünk a lehetséges rossz következmények felett, akkor igazából, ez egy nagyon jó dolog is lehet. Végül is, olyan ez mintha randira mennék egy dögös rapper fiúval. Nagyon menő. – csillant fel a szemem. pát perc séta után megláttam Lucast ugyan azon a padon, ahol pár napja még részegen találkoztunk.

-Oh, érdekes helyszín választás... – mondtam majd rámosolyogtam Lucasra. – nem tetszik? – nevetett.

-kicsit... traumatizáló – nevettem tovább.

- Nem gondoltam, hogy itt töltjük az egész napunkat, csak ezt a helyet mindketten ismerjük... – mosolygott, miközben a tarkóját vakarta. Tipikusan olyan mosolya volt, hogy te is egyből boldog lettél tőle.

- Gyere! tudok egy jó cukrászdát a környéken! - mondta majd mutatta az irányt. Fokuszálva követtem a lépteit. Most egyelőre megpróbálok megbízni benne, hogy csak egy normális ember.

- Nem tűnsz annyira beszédesnek, mint tegnap. - mosolygott

- Oh hát ... szerintem mind tudjuk miért – nevettem. – Bocsánat, a tegnapiért. – mondtam.

- Mindenkinek kellenek ilyen napok. – nézett rám. – legalább is szerintem. – mondta majd a figyelmét megint az útra vitte át, én meg csak a mozdulataira tudtam koncentrálni. nagyon elbambulhattam mert amikor megállt egy zebránál véletlenül neki mentem – erre felkapta a fejét és én is kizökkentem a gondolataim közül. – Oh bocsánat, nézhetnék jobban a lábam elé ... - mondtam majd megint bele néztem a szemébe.

- Nem, semmi baj. Látszik, hogy valamin folyamatosan agyalsz, csak nem tudtam, hogy illik e megkérdezni. – mondta majd miközben átmentünk a zebrán csak nézett.

Olyan... aranyos volt ez a kijelentés, hogy kicsit belepirultam. – hát igen, sok minden vagy most a fejemben ...- próbáltam semleges maradni az arckifejezésemben. Nem akartam, hogy az én problémáim miatt legyen rossz a hangulat.

- Értem. - tartott egy rövid szünetet -Ez esetben, hadd hívjalak meg egy fagyira! – szélesen elmosolyodott. - Attól lehet kicsit jobb kedved lesz! -

-Oh ... Ez egy nagyon jó ötlet! – mosolyodtam el. Ebben a pillanatban túl aranyos volt, ahhoz, hogy bármi rosszat is kinézzek belőle.

- Szabad, Hölgyem? - kérdezte majd lehajolt, mint egy reneszánsz nemes úrfi és kinyújtotta a kezét. Én csak bólintottam egyet. Megfogta a kezem és elkezdtünk sétálni a fagyizó felé. Lehet, hogy azért, mert régen voltam egy normális randin, de egyszerűen nagyon élveztem az egészet. Ahogyan sétáltunk kézen fogva, kezdtem megfeledkezni az aggodalmaimról és előítéleteimről.

Lucas tovább vezetett a kezemnél fogva és lassan már a fagyizó ajtaja előtt álltunk. Lucas kinyitotta nekem az ajtót és beálltunk a sorba. Sorban állás közben csak beszélgettünk a kedvenc ízeinkről és toppingjainkról, ameddig sorra nem kerültünk.

-köszönöm! - mondta Lucas mikor megkapta a fagyiját és rögtön rám nézett.: - Te mit kérsz? Én állom! - megint csak aranyosan elmosolyodott és éreztem, hogy belülről elolvadok. - biztos vagy benne? - néztem rá - Ki tudom fizetni- - ez csak egy fagyi, Luna - nézett rám egy kicsit csalódottan. -Jó ... akkor kérek egy gombóc csokit, meg egy epret! - mondtam az eladónak, aki csak bólintott és máris a kezembe adta az édességet.

Lucas és én kiálltunk a kígyózó sorból és kiálltunk a bolt elé. - köszönöm a fagyit! - mondtam majd elkezdtem enni. - Ugyan, semmiség. köszönöm, hogy eljöttél! - megint találkozott szemünk. olyan volt mintha órákig fürkésztük volna egymás tekintetét, de biztos vagyok benne, hogy ebből maximum 10 másodperc volt igaz. - Öhm ... én köszönöm, hogy elhívtál ... nagyon régen volt már, hogy fagyiztam más valaki társaságában! - mondtam boldogan. Ez a mondat azonban felébresztett bennem egy régi emléket, amiről azt hittem, hogy már nem érdemes gondolni rá. Régen, nagyon sokat fagyiztam a családommal. Pontosabban a bátyámmal... mindegy ő már úgyis a szüleim oldalán van, azóta nem is halottam felőle, hogy elmentem otthonról. KI tudja, hogy mit tenne, ha találkoznánk ...- Luna? - Lucas hangja zökkentett ki a gondolatmenetemből. - Ja igen, bocsánat. - csak próbáltam elhessegetni a felesleges negatív gondolataimat. - semmi baj! - mondta majd elkezdtünk sétálni a tengerpart felé.

legalább még fél óráig beszélgettünk, amikor Lucas telefonja megcsörrent - Basszus! - rá nézett a telefonjára és picikét ideges lett. - Már ilyen késő van??- felmutatta a mutató ujját, hogy csak egy percet kér és felvette a telefont. Nem láttam ki hívta, de csak bólintottam és néztem ahogy telefonál. - Jó, jó rendben, 2 perc és ott vagyok! - hadarta, majd letette. És megint rám szegezte a tekintetét. - Szóval Luna az van, hogy nem figyeltem az időt és nagyon mennem kéne ... nem akarlak csak így itt hagyni, de ez most nagyon fontos! - látszott rajta, hogy az igazat mondta, nem nagyon tudtam véleményt formálni a fejemben, olyan gyorsan történt minden. - tényleg, bocsánat, majd hívlak valamikor és bepótoljuk, jó? - én csak bólintottam, de belül elmosolyodtam egy picit. - rendben: - mondtam és bólintottam egy picit. - Akkor szia, Luna még találkozunk! - mondta majd a telefonjával a kezében elrohant. - hm ... érdekes. - ezt megjegyeztem magamban halkan, majd kavargó fejjel sétáltam vissza a hotelbe.

(Szervusztok , Növénypalánták !! leszögezném , hogy mostanában nagyon el vagyok havazva és nagyon szeretném hogy ez a könyv jó legyen de hát mivel már egyszer megírtam azt sem akarom ,hogy az a kukában maradjon , szóval ezt a pár átírt részt itt hagyom és újra közzé teszem a folytatást ... kicsit fura lesz mert , hát logikátlan a viselkedése , kedves főszereplőnknek a továbbiakban . De nyilván amikor lesz kedvem és időm is , folytatom az átírást csak nem akarom , hogy erőltetett legyen . Puszilok mindenkit aki ezt elolvasta , ezer köszönet !!)