Coffee House - Larry ff.

hetedik

Miután Pheobe kiment a szobából elkezdtünk készülődni, én is és később Louis is letusolt. Igazság szerint eléggé izgultam a találkozó miatt, hiszen mégis csak Lou anyukájáról beszélünk, remélem kedvelni fog. Láttam a kékszeműn, hogy egyre rosszabb lesz a hangulata, megértem, hiszen épp a rákos anyukáját készülünk meglátogatni.

-Hé, minden oké lesz. - próbálom nyugtatni, de szerintem elengedi szavaimat a füle mellett. Választ nem is kapok csak egy apró mosolyt és egy fejrázást. Abból kifolyólag, hogy Louis kedve egyre rosszabb nekem is kezd rossz előérzetem lenni. Remélem, hogy minden rendben lesz.

Mikor már mindannyian a kocsiba ültünk, semmi mást nem lehetett hallani csak a halkan szóló rádiót, nem volt kedvük beszélgetni, amit megértek. Louis ült elől mellettem és a három lány hátul, ezért óvatosan Lou combján elhelyezkedő kezére simítottam az enyémet és enyhén megszorítottam. Egy félénk mosolyt kaptam válaszul és pár másodperc múlva összefűzte ujjainkat. Szívem hatalmasat dobbant, hallottam a pusmogást és az apró kuncogást a hátam mögött, de nem is foglalkoztam velük, én ugyan lehet nem, de Lou nemes egyszerűséggel bemutatott nekik másik kezével, erre már mind hangosan felnevettünk. Jó érzéssel töltött el, hogy egy kicsit tudtuk oldani a feszültséget.

  Negyed óra múlva már a kórház előtt parkoltam le, mindannyian kiszálltunk és gondolkodás nélkül nyújtottam a kezemet Louisnak, mikor észbe kaptam, hogy mégis mit csinálok, már húztam volna vissza a kezemet, de Louis gyorsabb volt és apró tenyerét az enyémbe csúsztatta, így léptünk be a kórház ajtaján. A négy testvér már rutinból ment végig a folyosókon én, pedig csak Louis kezét szorongatva próbáltam tartani a tempót. Bekopogott az 518-as szoba ajtaján majd egy halk "szabad" után beléptünk az ajtón, a lányok elől és miután mi is beléptünk visszacsuktam az ajtót.

- Szia anyu - köszöntek kórusba.

- Sziasztok kicsikéim, ki a vendég? - mosolygott rám sokat sejtve, gondolom az egyik lány már beavatta, hogy én is jönni fogok.

- Jó napot - köszöntem mosolyogva - Harry Styles vagyok. A fia egy... öhm, barátja?- inkább kérdésnek hangzott, mint kijelentésnek, azt hiszem ez a kedves nőnek is feltűnt és édesen felnevetett.

- Szia Harry, én Jay Tomlinson vagyok, nagyon örülök neked és tegezz nyugodtan - mondta majd kitárta a karjait. Egyből odasiettem és köré fontam karjaimat - van egy olyan sejtésem, hogy nemsokára te is a család része leszel - suttogta a fülembe úgy, hogy a többiek ne hallják.

- Reménykedem benne - suttogtam vissza, majd egy apró kuncogás után eltávolodtam tőle és visszaálltam Louis mellé.

- Hogy vagy anya? - vette át a szót Lottie.

- A körülményekhez képest jól, bizakodó vagyok, bár az orvosok nem mondtak túl bíztató dolgokat - keserű mosolyra húzta száját.

- Ne aggódj anya, minden rendben lesz, én tudom, hogy képes vagy rá - szólalt meg az én kis csodám.

- Szeretlek titeket srácok. Ó Boo, az orvos mondta, hogy kell valami papírokat intézni. Elintéznéd nekem?

- Persze, megkeresem az orvost, nem sokára itt leszek - mondta, majd felém fordult - elkísérsz?

- Hogyne - néztem szemébe.

- Rendben, akkor mi most megyünk, elintézzük és már itt is vagyunk - mondja mosolyogva, majd kilépünk az ajtón.

- Szóval Boo, kit is kell keresnünk? - kérdeztem pajkosan.

- Hé - nézett rám durcásan - ez nem vicces, ne hívj így - mondta, de láttam az apró mosolyt ajkain.