tizennegyedik

506 39 2
                                    

(18+)

Éjjel egy szörnyű álomból riadtam fel, úgy éreztem nincs levegőm, csak csapkodtam a kezemmel össze - vissza. Próbáltam az éjjeliszekrényen lévő poharamért nyúlni, de a remegő kezemmel a földre ejtettem, Louis erre ébredt fel.

-Mi a baj Harry? - tekintete azonnal kitisztult amikor meglátta, hogy nézek ki. Egy kicsit látszott, hogy rajta is kezd eluralkodni a pánik - mit csináljak?

- Hozz egy pohár vizet - mondtam neki és ő könnyáztatta arccal futott a fürdőszobába, hogy minél előbb tudjak inni.

Látta, hogy egyedül nem fogom tudni megoldani, ezért számhoz emelve a poharat itatott meg. Már nem éreztem, a mellkasomban a feszítő érzést és légzésem is kezdett helyreállni. Louisra pillantottam aki némán sírdogált és kezemet szorongatta. Előre dőltem és az apró, reszkető testet az ölembe húztam.

-Kérlek ne sírj, már jól vagyok - hátát simogattam, hogy érezze minden rendben van - sajnálom, hogy látnod kellett, amióta először együtt aludtunk, azóta nem volt pánikrohamom. Valószínüleg a rossz álom idézhette elő.

- Nem kell bocsánatot kérned, csak megijedtem - mondta most már csak szipogva - én sajnálom, hogy nem tudtam helyén kezelni a helyzetet, pedig láttam már ilyet. Én csak bepánikoltam, hogy valami bajod lesz - könnyei újra eleredtek, de minden egyes könnycseppet lecsókoltam a gyönyörű arcáról.

- Nagyon bátor voltál szerelmem - suttogtam fülébe - nélküled sokkal rosszabbul lettem volna.

- Annyira szeretlek, nélküled nem lennék senki - mondja szemeimbe nézve.

- Szeretlek Louis. Mindennél jobban - suttogom ajkaira.

Lassan veszem birtokba ajkait, szerelmesen csókolom, mintha nem lenne rá több alkalmunk. Ő mélyíti el a csókot nyelvét átdugja számba, engem pedig elönt a mámor. Fenekét akaratlanul is hozzám dörgöli, ahogy az ölembe ficánkol, én pedig érzem, hogy vágyam kezd életre kelni. Feláll, majd szemböl ül az ölembe, kezeimet a tökéletes fenekére csúsztatom és erősen belemarkolok. Erre a cselekedetemre hangosan a számba nyög. Meglöki mellkasomat így az ágyra dőlök, felém hajolva kezdi kényeztetni a nyakamat, közben folyamatosan ágyékomhoz dörzsöli sajátját.

-Kívánlak - motyogja, miközben folyamatosan a nyakamat kényezteti, kezei pedig mellkasomat simogatják.

- Biztos vagy benne? - nézek a szemébe, akarom hogy kimondja mit szeretne, nem szeretnék ráerőszakolni semmit.

- Soha nem voltam még ennyire biztos semmiben - mondja komolyan, ezen felbátorodva fordítok helyzetünkön és magam alá gyűröm.

Pólóját lehúzom róla és egyből mellbimbóját kezdem izgatni, kezemet a farkára simítom, érzem, hogy őt is majd' szétveti a vágy, hogy végre egyé váljunk. Felállok és feljebb lököm Louist, hogy lábai ne lógjanak le az ágyról, a melegítőt és az alsóját egyszerre húzom le róla, egy kicsit takargani kezdi magát de lábai közé furakodom és szájára hajolok.

-Soha nem voltam még ennyire szerelmes - mondom ki az igazat - te vagy az első aki iránt ilyen erős érzelmeket táplálok, a mindenem vagy.

- Szeretlek Harry, mindennél jobban. Te vagy az első szerelmem és érzem, hogy az utolsó is - érzem, hogy ő is teljesen megnyílt nekem és őszintén beszél az érzéseiről.

- Mérget vehetsz rá, nem adlak senkinek. Az enyém vagy örökre.

Derekamhoz lenyúlva húzza ő is le rólam a pólómat, kezeit végigvezeti testem minden pontján, majd nadrágom alá nyúlva kezdi el verni a farkam, a jó érzéstől felnyögök, de nem hagyom, hogy sokáig csinálja. Inkább farkához hajolok és torkomra engedem hosszát, újjait a hajamba vezeti. Pár perccel később kicsit meghúzza, hogy érezzem már elég közel jár az orgazmushoz. Elhajolok tőle, mire egy elégedetlen nyögést kapok válaszul, de én csak a fiókomat kihúzva veszem elő a gumit és a síkosítót. Egy kicsit nyomok az ujjamra majd fenekéhez teszem a kezem. Óvatosan kezdtem el masszírozni az apró kis rést, majd egyik ujjamat eltüntetem benne, közben ajkait folyamatosan kényeztetem. Elhajolok tőle mikor még egy ujjamat társítom az elsőhöz, látni akarom az arcát, hogy minden rendben van. De mikor ránézek csak annyit látok, hogy az élvezettől torzul csak az arca, sose láttam még ennél szebbet. Gondolva egyet a lábához nyúltam és mellkasához nyomtam őket, hogy számmal is kényeztethessem fenekét. Amikor rájött, hogy mit csinálok akkorát nyögött, mint még sosem.

Coffee House - Larry ff.Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora