Áldozat árán..

5. rész

Az udvarra rohantam lélekszakadva. A földön hevert. Kerek szemekkel siettem oda hozzá és fölé térdelve néztem meg a férfi pulzusát. A kezében ott volt még a kamu pálca.

-Sajnálom..-suttogtam halkan Dumbledorenak, aki nyitott szemekkel meredt a semmibe. A vállam rázkódott a sírástól és csak bámultam az igazgató élettelen testét. Lassan körbevettek minket a diákok és némán sírtak ők is egymást ölelve. Harry is lesietett és engem félretaszítva nézte meg ő is. A szám elé tettem a kezemet és félrepillantottam. A tanárok mindenkit elküldtek a nagyterembe és próbálták kezelni a helyzetet, amire nem volt külön protokoll. Hogy is lehetne?

A hajam teljesen kócos volt és csak meredtem magam elé. Leblokkoltam. Remus átkarolta a vállamat és a maga módján próbált támaszt nyújtani nekem.

-Most mi lesz?-kérdeztem halkan magamtól. Lupin adott választ a kérdésre.

-Majd kitaláljuk.-a hajamat simogatta és hallgattuk Harry keserves sírását, majd néztük, hogy ledermed és elillan. Döbbenten léptem előre és néztem körbe. Messziről láttam Pitont és Harryt.

-Ugye rosszul látok?-kérdeztem döbbenten. Párbajoztak. Elég rövid és szánalmas párbaj volt, ha őszinte akarok lenni. Harry a földre terült, de próbált felkelni. Perselus pedig kihasználva az alkalmat a többi halálfalóval együtt elmenekültek.

A temetés rettenetes volt. Szép volt és kibőgtem a lelkemet is, amikor a pálcáinkat megemelve adtuk meg a tiszteletet a szeretett igazgatónknak. Csendben folytak a könnyeim és a remegő ajkamat harapdáltam, hogy ne fakadjak ki.

Még mindig sokkos állapotban szálltam le a vonatról. Mindenki csendben volt. Senki sem beszélt. Hermione és Ginny jött mellettem és láttam rajtuk, hogy sok mindent próbálnak rendbe tenni a fejükben.

Az állomás előtt megálltam és fáradtan sóhajtottam egyet. Steve, Bucky és Natasha álltak előttem mogorva tekintettel és karba font kézzel, mintha egy rabot vártak volna. Ha humoromnál lettem volna még tudtam is volna értékelni.  Letettem a bőröndjeimet a földre és a rövid hajamat hátratűrtem picit. A vonaton egyszer kellett félrevonulnom a pánik sírásommal. Akkor jött oda hozzám Fred és Geroge és vidítottak fel és próbálták elterelni a figyelmemet. 

Steve már biccentett felém és én indultam volna, de hallottam a kiáltást mögöttem. Szemöldök ráncolva fordultam meg és láttam, hogy George és Fred sietett felém. 

-Várj Marie-Lue!-kiáltotta Geroge. Amikor elém ért a vállára csaptam és morcosan ráztam a fejem.

-Ne hívj így! Ez rosszabb, mint Tonks beceneve.-mondtam. Fred elvigyorodott és összepacsizott a testvérével.-Mit szeretnétek egyébként?

-Most, hogy végeztünk megnyitjuk a boltunkat az Abszol úton.

-És adunk neked egy törzsvásárlói kártyát.

-Plusz itt van pár kellék, hogy érezd mennyire értékeljük a sok segítséget amit az évek alatt kaptunk tőled.-Fred a kezembe nyomott egy zacskónyi cuccot. Szemöldök ráncolva néztem bele és halkan kuncogni kezdtem.

-Sárkány tűzijáték és hányórágcsa?-kérdeztem vidámabban. Izgatottan bólintottak.

-Bármikor jól jöhet. De van még ott pár hasznos dolog. Volt egy Umbridge figuránk is, de az lehet túl sok lett volna.-mondta George. Összezártam a zacskót és halványan mosolyogva bólintottam.

-Köszi fiúk!-mondtam halkan.-Vigyázzatok magatokra!

-Ugyan szépségem!-legyintett Fred és közelebb lépett.-Szóval mit szólnál egy búcsúcsókhoz?