Áldozat árán..

20. rész

A szívem össze-vissza kalapált a félelemtől. Igen, féltem. Valami nagyon nem oké azzal, aki nem fél egy háborútól. Rettenet sok fájdalommal jár és lényegtelen, hogy melyik oldalon harcolsz. Az ajkamat harapdálva meredtem ki az autóból. Black követett minket egészen a repülőig. 

-Mindjárt jövök.-feleltem egyszer csak, mire Bucky rám pillantott szemöldök ráncolva.

-Hova mész?-kérdezte. Megremegett a szám széle és ujjammal az fákra mutattam.

-Mosdó gondolom nincs a közelben és bármennyire jól felszerelt a kicsike, örülök, ha csak akkor vagyok rajta, ha nagyon muszáj.-feleltem. Sóhajtott egyet és biccentett egyet, így megfordultam és elindultam.

-Ne tűnj el nagyon Stark!-kiáltott még utánam. A szememet forgattam. Elbújtam egy fa mögé és Black mögé hopponálltam. A gép mögött lesett minket egészen idáig. Hirtelen fordult felém, de én a pálcámmal már szó nélkül támadtam is. Ledermesztettem és mivel farkas alakban volt, védtelen volt. Fájt ezt tennem, mert normál esetben eszembe se jutna bántani a férfit.

-Ne haragudj Sirius, de nem követhetsz. Ez nem a te ügyed. Tudod te is, hogy nem fogom hagyni, hogy velem gyere. Nem buktathatod le a világunkat és te nem tudsz olyan jól harcolni nélküle.-mondtam halkan. A farkas szemében csillant valami, de nem tudtam micsoda. Az elmémet teljesen lezárva tartottam, mert ismertem a férfi trükkjeit. Elég egyszer megnyitnom neki egy üzenetet átadva és már kiolvassa belőle azt, amit akar.-Szeretlek, de nem engedhetem meg, hogy belekeveredj ebbe.-óvatosan tapogattam a férfi tudata körül anélkül, hogy érezte volna és rettenet nagy haragot és gyűlöletet éreztem benne. Volt bennem annyi tartás, hogy ne könnyezzek előtte, de a fájdalom így is hatalmas volt.

Tudtam, hogy eltart még egy óráig a bűbájom, így csendben visszamentem a géphez és magamra öltöttem az önelégült arcomat. Gyorsan fel tudtunk szállni szerencsére. Velem szemben ült le az utastér másik oldalán a férfi és elgondolkodva birizgált egy hosszú láncot. Szemöldök ráncolva néztem az ékszert. Szokatlan volt. Aztán a markai között megláttam a medált. Egy időnyerő volt az. Kicsit összeráncoltam a szemöldököm, de nem szóltam semmit.

A férfi viszont egyenesen rám pillantott. Furcsa volt a tekintete. Olyan volt, mintha próbált volna bennem olvasni, de tudtam, hogy az esélytelen. Halványan elmosolyodtam és félig felvontam a szemöldököm.

-Van valami probléma?

-Na megint kezdődik..-hallottam Nat hangját és mintha a fejére húzta volna a fülvédőt. Bucky szeme elégedetten csillant és visszatette a nyakláncot a felsője alá. A szememmel végigkísértem a mozdulatot, ami neki is feltűnt.

-Honnan szerezted azt a nyakláncot?-kérdeztem rá végül. Szóval öt percig bírtam ki. Rekord.

-Miért kérdezed?-kérdezett vissza és úgy meredt rám, mintha átlátott volna. Halványan elmosolyodtam és kicsit oldalra döntöttem a fejem.

-Nem igazán illik hozzád az arany. Inkább te olyan ezüstös férfinak tűnsz.-mértem végig. Felhorkant és karba fonta a kezét.

-Okozok néha meglepetéseket.-felelte. Hümmögtem egyet és kinéztem az ablakon.

 Sirius jutott eszembe. Sejtettem, hogy a boldog kapcsolatunknak itt vége is szakadt. Már akkor vége szakadt, amikor elfeledtettem vele a kilétemet. A szívem úgy éreztem meghasad erre a gondolatra, hogy elvesztettem a férfit, akit szerettem, de tudtam, hogy ha jött volna, az egyenlő lett volna a halálával. Gyűlölt. Teljes joggal. Olyan dolgot tettem vele, amit ő maga elítél és még csak nem is hagytam neki, hogy döntsön a sorsáról. Kivettem a kezéből ezt a lehetőséget, ahogy az Azkabanban is tették. Az ajkamat harapdáltam belülről és csak vártam, hogy vége legyen ennek az egésznek és kiadhassam magamból.