Áldozat árán..

14. rész

Egész nap kerültem Buckyt. Féltem szembe nézni vele és attól, hogy esetleg szóba hozná a dolgot. Amikor apa elküldött vásárolni Peterrel, kicsit megörültem. Szimpatikus volt a srác, de még túl naiv volt. Mármint nincs ezzel baj. Gondolom én is hasonló lettem volna, ha nem ér annyi tragédia és nem hal meg körülöttem senki, aki fontos volt nekem. Sokszor gondoltam Cedricre is. Ha talán üldözöm arra a labirintusban, akkor még élne. Az apja se gyászolná a fiát és talán én is meg tudtam volna neki mondani, hogy megbocsátok neki Cho miatt. Az ajkamat harapdáltam a szívembe facsaró bűntudat miatt.

-Minden rendben?-kérdezte Peter és megbökött a könyökével, mire rákaptam a tekintetem.

-Persze. Csak elgondolkoztam.-mosolyodtam el halványan.

-Tudok segíteni?-kérdezte és felkapott egy kosarat a boltban. Megráztam a fejem.

-Pasi gondok Peter. Nem hiszem, hogy tudnál segíteni.-feleltem.

-Csak nem összevesztetek Buckyval?-kérdezte, mire döbbenten hőköltem hátra.

-Me.. Dehogy. Nem is vagyunk együtt.-mondtam, mire megvonta a vállát és rám hagyta. Elkezdtem összepakolni a dolgokat a listáról. 

-Akkor? Talán valaki más?

-A volt barátommal nem ért véget fényesen a kapcsolatunk és csak ez jutott eszembe.-mondtam tömören.

-Miért nem hívod fel?-kérdezte szemöldök ráncolva, mintha egyértelmű lenne a válasz a fel nem tett kérdésre.

-Bárcsak ilyen egyszerű lenne.-mosolyogtam.-Na és veled mi a helyzet? Ki az a szerencsés lány, akit a kegyeidbe fogadnál?

-Nincs senki. Illetve lenne egy lány, de ő olyan fura és idegesítő néha, hogy nem is tudom.-vonta meg a vállát. Vigyorogtam.-Mi az?

-A fura lányok a legjobbak.-vontam meg a vállam.-Hidd el a fura jó. Az, aki teljesen hétköznapi elég hamar unalmas lesz.

-Ha te mondod..

Én gyorsan elmentem a nasikért, amíg Peter is elment valami újságot nézni. Magamban dudorásztam egy kis dallamot, amikor egy ismerős bukkant fel. Szemöldök ráncolva néztem Mondungust és már legszívesebben a pálcám után kaptam volna, ha nem lettek volna kamerák mindenütt a boltban. 

-Áh drága Maria!-jött hozzám nyájasan és kezet csókolt nekem. Undorodva rántottam el a kezem tőle.

-Kövess!-mondtam komoran. Letettem mindent a polcra és kisétáltam a bolt melletti kis zsákutcába. A falhoz vágtam a férfit és a pálcámat a nyakához szegeztem.-Egy jó okot mondj, hogy miért ne átkozzalak meg itt és most és vigyelek a Rend többi tagja elé.

-Elismerem megérdemelném.-mentegetőzött.-De tudok segíteni. Tudok valakit, aki ismeri azt a halálfalót, aki a pálcát akarja.-erősebben szorítottam az ingét.

-Beszélj!-parancsoltam.

-Nincs ingyen ám, amit..-kezdett bele, de pöccintettem egyet a pálcával és a nyakkendője szorosabbra húzódott, mire elakadt a lélegzete.-Oké, oké. Nem kell durvulni rögtön.-lazítottam a szorításon és ő leporolta magát és a kopaszodó fejét is végig simította.-Perselus Piton tudja kinek kell a pálca.

-Olyat mondj, amit még nem tudok.-mondtam.-Egyre nagyobb vágyat érzek, hogy Rémszem haláláért átváltoztassalak egy görénnyé, ami valójában vagy.-félig felvont szemöldökkel néztem rá, ő pedig nyelt egy nagyot.

-Adj egy kis időt és megszerzem az információt.

-És miért higgyem el, hogy csak nekem adsz ki információkat és nem mész tovább ahhoz, aki bármit megfizetne neked, hogy tudja hol vagyok?-kérdeztem komoran.