Áldozat árán..

1. rész

Rohantam. Ismét. A hatalmas bőröndjeimet toltam egy poggyász kocsin és a hajamat próbáltam hátra söpörni az arcomból, hogy ne legyen útban. A kis táskám leesett a poggyászom tetejéről, mire idegesen torpantam meg és mentem neki egy férfinak.

-Sajnálom!-szabadkoztam azonnal. Hatalmas férfi volt. Sötét szőke kedves mosolyú mugli volt. Ha nem lennék késésben biztos értékeltem volna a látványt. Gyorsan kikaptam a kezéből a táskámat, amit éppen felvett a földről és a vállamra csaptam. 

-Semmi gond..-mondta kedvesen és már nyitotta a száját, hogy folytassa, de hátrakaptam a fejem.

-...esküszöm neked George Weasley, hacsak egy baglyot is kapok valamelyik tanárodtól én odamegyek és akkor megnézheted magad!-Mrs Weasley a szokásos hangerejével beszélt a fiához, aki csak vigyorgott és összenézett az ikertestvérével. 

-Köszönöm szépen!-pislogtam a férfira ismét és gyorsan átvettem tőle a táskámat. A férfi a Weasley családot nézte, de rám kapta a tekintetét. 

-Igazán nincs mit.-biccentett. 

-Dolores drágám!-kiáltott fel Molly, mire elhúztam a számat és megdermedtem. Lehunytam a szemem és felsóhajtottam.

-A francba..-motyogtam lemondón. A sarkamon megfordultam és már szorosan megölelgetett a nő, amit én mereven hagytam és próbáltam minél hamarabb elszabadulni.-Mrs. Weasley... de jó, hogy újra látom!-mosolyogtam kedvesen és gyorsan hátrébb léptem párat és a csomagjaimat szorongattam inkább. Szerettem a nőt, nem erről volt szó, csak ez a heves fizikai kontaktus az, amit én idegennek éreztem. 

-Olyan régen láttalak kedves. Add át majd apádnak az üdvözletem!-folytatta, mire feszülten bólintottam és a táskámat szorongattam.

-Persze.. átadom.-mondtam.

-Maria Stark, ha megtudom, hogy segítettél ezeknek a félnótásoknak én komolyan mondom anyád helyett anyád leszek..-kezdett bele, mire kerek szemekkel kértem segítséget a férjétől, aki azonnal csitítgatni kezdte a nőt. 

-De én még csak nem is beszélek velük..-kezdtem bele megrökönyödve és elindultunk a vágányunk felé. Az ismeretlen férfi már arrébb sétált, hogy távolabb várja a vonatát, de nem is foglalkoztam vele többet. 

-Ez az anya. Úgy tesz, mintha nem is ismerne minket!-háborgott Fred.-Néhány éjszaka álomba sírom magam és csak azt kérdezgetem magamtól, hogy miért pont én?!-a szememet forgattam és tarkón vágtam. Hermione lepacsizott velem én pedig rámosolyogtam.

-Mintha érdekelne.-feleltem. 

-Érdekel!-szipogott kicsit.-Ugye George?

-Naná. Nekem kell hallgatnom a bőgését. Olyan mint egy rossz lelkiismeret.

Horkantottam egyet és a hajamat hátracsaptam a vállam felett és gyors körbekémlelés után megszorítottam a kocsit és nekiszaladtam az oszlopnak. A vonat előtt rengetegen voltak. Azonnal keresni kezdtem az egyetlen barátnőmet, Dothyt. Amikor megláttam azonnal felé indultam és szélesen kezdtem mosolyogni. Amikor észrevett, széles vigyort varázsolt az arcára és elém sietett. 

-Annyira örülök, hogy itt vagy!-sikkantott.-Egész nyáron csak arra tudtam gondolni, hogy nem küldhetek neked baglyot, se semmit és mégis annyi mesélni valóm lett volna.

-Tudom.-mosolyodtam el halványan.-De tudod, hogy..

-Tudom, tudom..-forgatta a szemét.-Attól még hagyd, hogy kihisztizzem magam!-elvigyorodtam.

A vonaton magamra kaptam a taláromat és izgatottan néztem ki az ablakon. El sem hiszem, hogy ez az utolsó előtti évünk. Doth és én az egész utat végig csacsogtuk és közben szórakoztunk néhány lánnyal az évfolyamon.