Áldozat árán..

19. rész

Steve le volt dermesztve és a ház előtt hevert. A táskámat markolva hagytam a verandán a férfit és a fejébe lesve felhorkantam. Tudtam, hogy Sirius a fejében kotorászott. Mindent kitörölt, ami nem illett a muglik világába.

Gyorsan hátráltam pár lépést és az erdő felé vettem az irányt. Ismét. Tudtam, hogy a többieknek sem kell sok idő és meg fogják nézni a Kapitányt. Gyorsítottam a tempómon. A hátizsákomat szorosabban markoltam és úgy futottam tovább.

A lehető legmesszebbre hopponáltam magam. Sejtettem, hogy nem lesz hosszútávú Sirius emléktörlése és biztosan kerestetni fog. Ismertem, mint a rossz pénzt. A régi kis faház elé értem. Fáradtan sóhajtottam egyet és benyitottam. Poros volt minden és elkélt már egy alapos szellőztetés is.

________________

Napok teltek el. Már kezdett kialakulni a kis rutinom. Felkeltem, fát gyűjtöttem és elmentem egy kisvárosba. Folyton máshol vásároltam, hogy ne keltsek feltűnést. A hajamat szőkére festettem és a szöges ellentétemként öltözködtem. Aznap viszont esett az eső és nem akartam panda macinak kinézni, ezért a fejem tetejére egy baseball sapkát húztam és kiléptem az ajtómon. Ott várt rám Thanos. Ledermedtem. Azt hittem hallucinálok.

-Maria Stark.-szólalt meg és teljesen elégedettnek tűnt magával. A szívem a torkomban dobogott, de nem ellenkeztem. Láttam mekkora hozzám képest és volt annyi józan eszem, hogy nem kezdtem el megküzdeni vele. Szánalmasan könnyen végzett volna velem.

-Minek köszönhetem a látogatást?-kérdeztem halványan elmosolyodva. Próbáltam elrejteni az idegességemen, de bárki átláthatott rajtam.

-Mondd el szépen hol van az elme kő.-lépett előrébb és a kesztyűjét simogatta. Akaratlanul is lepillantottam és még mindig kettő kő volt rajta. Így is a legerősebb lény az egész univerzumban.

-Nem tudom. Hogy is néz ki pontosan?-kérdeztem és zavartan vakargattam a halántékomat. A szabad kezem még mindig a pálca után nyúlt. A következő pillanatban már a levegőben voltam és pár méterrel arrébb érkeztem a földre. Fájdalmasan szívtam be a levegőt.

-Ne játszadozz Stark!

-Nem tudom hol van a kő. Mint ahogy azt tudod, nálam nincs. Rossz embert kérdezel.-feleltem kisebb megszakításokkal. Lassan kecmeregtem talpra és a felszakadt számat nyaltam meg. Tudtam, hogy visszafogta magát a lény, de a kis pofonjától is a földre terültem ismét. A fél arcom sajgott. Döbbenten kerekedtek el a szemeim és a földet bámultam pár másodpercig.

-Te is tudod, hogy csak te emlékszel a kő helyzetére.-állt meg felettem.-Áruld el hol van az elme kő.

-Sajnálom. Én is elfelejtettem.-mosolyogtam elégedetten felpislogva rá.-Ahogy azt már mondtam. Rossz embert kérdezel.

-Akkor áruld el szépen ki tudja.-a nyakamnál fogva állított talpra, majd emelt tovább, hogy egy szintben legyen az arcunk. A lábammal a levegőben kapálóztam és a kezét markolva próbáltam tartani magam, hogy ne fulladjak meg.

-Nem tudom. Nem emlékszem..-nyögtem ki rekedten. Összehúzta a szemeit.

-Azt hiszem, akkor nincs miről beszélnünk.-felelte komor hangon. Erősen szorított és éreztem, hogy itt a vég. Ennyi volt. Fájdalmasan kapkodtam levegő után és kapálóztam, majd elnyelt a sötétség.

Mire magamhoz tértem, egy ismeretlen erő összeláncolt valamivel. Első gondolatom az volt, hogy hogy maradhattam életben. Aztán kinyitottam a szemem és rémülten elakadt a lélegzetem. Nem a Földön voltam. A torkom sajgott és a fél arcom is lüktetett. Sejtettem, hogy nem voltam egy szép látvány.