Áldozat árán..

18. rész

Esett az eső. Hiába, a Londoni idő ritkán napos. Miután apámmal csúnyán összevesztem egy helyet kellett magamnak találnom. Mondhatni a kényszer nagy úr volt és Siriushoz költöztem. Miután vége lett a Roxforti csatának, sikerült megmenteni és az emlékei segítségével megmenekült az Azkabantól. Mondhatni én voltam a büntetése. Nagy örömére. Szinte ahogy hazaértem a csatából már költöztem is el onnan, így nem kellett egyedül megküzdenem az emlékekkel. 

Alig telt el egy év és már együtt voltunk Siriussal. Az elején igyekeztük mindketten tagadni a furcsa vonzalmunkat és próbáltuk megmagyarázni magunknak, hogy ez csak a csata utóhatása. De végül megadtuk magunkat. Nem volt veszteni valónk. Egyikünknek sem. És mennyire megérte. Hatalmas volt a szerelem. Tényleg. Teljesen kiegészítettük egymást és úgy éreztem végre megtaláltam az otthonom. Nem kellett megjátszanom magam vagy úgy tennem, hogy nem normális, hogy van varázserőm és használom. Teljesen elvonultunk a mugli világtól és Sirius tanácsára egy nagyobb telken kötöttünk ki, ahol kilométerekre voltak a muglik. Imádtam a házat. Álomház volt. 

A konyhában csináltam a reggelit, amikor Sirius besietett és egy csókot nyomva az arcomra lehuppant az étkező asztalhoz.

-Mit eszünk ma?-kérdezte. Akár egy gyerek. Mosolyogva pislantottam hátra a vállam felett.

-Tojás és szalonna.-feleltem. Letettem elé a kiszedett adagot és egy csésze fekete kávét.

-Nyami.-mormogta éhesen bámulva a tányért. Szinte csorgott a nyála. Vigyorogva csíptem meg az állát.

-Azért ne csöppenj el Black.-kacsintottam. Viszonozta a kacsintást és végigmért.

-Ha továbbra is ilyen játékos leszel te fogsz elcsöppenni.-mormogta. A szívem a torkomban dobogott és megcsillant a szemem a megjegyzését hallva. Rögtön kapcsolt, tudta mire gondolok, de mordult egyet.-Most ne játssz velem asszony, mert sietek így is!-megcsapkodta a fenekem és nekilátott az evésnek. A számat tátva csaptam tarkón gyengéden.

-Ha még egyszer asszonynak hívsz lenyírom a hajad.-fenyegetőztem. Összehúzta a szemeit, de nem szólalt meg. 

-Te mit csinálsz ma?-kérdezte a kávéját kortyolgatva. Az üres tányért a mosogatóba helyezte és a Reggeli Prófétát letette mellém tudva, hogy lassan elkezdem én is elolvasni.

-Elmegyek vásárolni. Ki fosztottuk tegnap a hűtőt teljesen.-mosolyogtam.-Plusz kell még pár gyógynövény a főzeteimhez. 

-Jól van. Azért vigyázz magadra.-felhúzott magához és szorosan ölelve adott egy búcsúcsókot. Mosolyogva viszonoztam és a hajába túrtam.

-Ugye tudod, hogy még téged is simán levernélek?-kérdeztem játékosan. Mordult egyet és adott még egy csókot. 

-Csak szeretnéd kis farkas.-paskolta meg a fenekem.-Sietek, mert most már tényleg elkések.-mormogta és tovább csókolgatott. Kuncogva hajoltam el tőle, de követett és a végén már teljesen megdöntött. 

-Akkor jobb, ha indulsz.-nevettem. Nagy nehezen elengedett és vigyorogva vette fel a fekete kabátját és még egyszer utoljára intett egyet.

-Majd jövök szívem!-szólt.

-Legyen szép napod!-kiáltottam utána. 

Miután  a konyhában elpakoltam, elindultam felöltözni. Egy szűk, fekete farmert vettem fel, sötét szegecses bakanccsal és egy vörös pulcsival. A hosszú hajamat egy egyszerű copfba fogtam és megigazítottam a frufrumat. A bejárati ajtó melletti kis komódról felkaptam a vörös színű kis táskámat és kiléptem a friss levegőre.

Elsőként a pénzváltóhoz mentem. Átváltottam a varázspénzem egy részét muglira és a pénztárcámba egy külön pakkba helyeztem, hogy ne keveredjenek össze. Borult volt az idő Londonban, de látszólag nem akart esni az eső. Már egy ideje sétáltam, amikor furcsa érzésem támadt. Nem foglalkoztam vele. Bementem a szokásos boltba, ahol megvettem minden szükséges alapanyagot. A csokik között válogattam, amikor egy alakot láttam elsuhanni a szemem sarkából. Szemöldök ráncolva fordítottam arra a fejem, de csak egy férfit láttam a bevásárló kocsijával elsuhanni.